A Barca címvédése ellen nem hatott a Mou-mágia

A bajnokságban és a BL-ben sem volt ellenszere a madridiaknak a Barcelona ellen (Fotó: Action Images)

A spanyol aranyérmet hozó dél-afrikai világbajnokságot követően Guardiolára az a nem kis feladat várt, hogy edzőként fizikailag felkészítse és motivációt nyújtson kulcsemberei többségének. A katalánok kicsit nehezen rázódtak vissza a hétköznapokba, a második fordulóban jött korai pofon – a Camp Nouban 2–0-s vereség az újonc Hérculestől – még éppen idejében jött. Onnantól kezdve beindult a gépezet, és sorozatos győzelmekkel a 9. fordulót követően máris ott lihegett Real Madrid nyakán.

Utóbbiak a nyári szezon talán legnagyobb igazolásaként ezúttal nem elsősorban játékosban gondolkodtak – bár az Ángel di María, Mesut Özil, Sami Khedira trió szerződtetése nem értékelhető melléfogásnak, és valahogy nagy nehezen csak sikerült elkölteni 78 millió eurót –, hanem edzőben. A galaktikusokban gondolkodó klubelnök, Florentino Pérez a kispadra fogott egy igazi húzónevet, az olasz Interrel friss BL-győztes José Mourinho személyében, aki két közönségkedvenc, Guti és Raúl kiebrudalásával indított. A madridi bizakodás egészen a 13. fordulóig tartott, akkor a Camp Nouban a Barcelona 5–0-val valósággal lefutballozta a pályáról az önmagát alulmúló Real Madridot. Az élen megtörtént a váltás, a szezon lefújásáig pedig már nem történt csere. Néhol nőtt, aztán csökkent a különbség a felek között, de a tavaszi visszavágóhoz érve a madridiaknak már győzelmük esetén is kis esélyük maradt a bajnoki címre. Az 1–1-es döntetlennel pedig lényegében el is szállt... Na nem, mintha akkor még a saját kezükben lett volna a sorsuk. A tavaszi négymeccses el clásico-sorozaton jellemzően a bajnoki bírt a legkisebb téttel...

JOSÉ MOURINHO KIBEKKELTE A KUPAGYŐZELMET ÉS A BL-BÚCSÚT

A két gigász ugyanis a spanyol Király-kupa valenciai döntőjében és a BL-elődöntőben is megmérkőzött egymással. Előbbit Cristiano Ronaldo hosszabbításban szerzett góljával a madridiak nyerték meg, ám a rangosabb sorozatnak számító nemzetközi kupában a katalánok mentek tovább, akik aztán meg sem álltak a végső győzelemig. A bajnokságban 102 gólig jutó, lendületes és kiváló támadóinak köszönhetően rendkívül attraktív Real Madridot a tavaszi négy el clásicóra Mourinho majdnem megfojtotta a taktikával. Abban a csapatban, amelyben Cristiano Ronaldo, Gonzalo Higuaín, Özil, Di María vagy éppen Kaká adta a fazont, ott egy Pepe nevű – a klub szimpatizánsai számára is inkább megtűrt, mintsem kedvelt – rettentően indolens játékos állt a madridi hadak élére, és vált központi figurává. Előbb egy személyben ütközte le a katalán tikitaki-gépezetet, majd a BL-elődöntő első, madridi meccsén 0–0-nál kiállíttatta magát a 61. percben.

Ezzel lényegében ki is tárgyaltuk a spanyol élvonal legfontosabb részét. Eldöntendő, bár kevésbé lényeges kérdések már csak ezen túlmenően maradtak. A két nagy és az üldözők közötti távolság a korábbi évekhez képest is nagyságrendileg nőtt meg. A riválisok ellen megszerezhető 108 pontból – az egymás elleni eredményeket nem vettük figyelembe – a Barcelona 16, a Real Madrid 17 pontot veszített mindössze. Előbbi csapat +74-es, utóbbi +69-es gólkülönbséggel zárt. Mögöttük lényegében egy második bajnokság zajlott, a bronzéremért, a nemzetközi kupahelyekért és a kiesés elkerüléséért. A dobogó alsó fokáért a gazdasági okokból erősen megkarcsúsított, kulcsembereitől – többek között a vb-aranyat nyerő David Villa, David Silva, Carlos Marchena triótól – megfosztott, de így is jól összerakott, elég kiegyensúlyozott Valencia és a szomszédvár Villarreal futott egymással versenyt – a 16. fordulótól kezdve már csak ezt a két csapatot találtuk ezekben a pozíciókban –, amelyet előbbi nyert meg.

HÚSZ ÉV UTÁN LA CORUNA-I KIESÉS

Olyan meghatározó klub, mint az Athletic Bilbao, az Atlético Madrid és a Sevilla közepes félszezon után a hajrára talált magára, és szerzett jogot az Európa-ligában való részvételre, letaszítva onnan a legnagyobb vesztesnek számító Espanyolt, amely féltáv magasságában BL-indulásban is reménykedhetett.

Az újonc Hércules szintén a hajrára fogyott el, más kérdés, hogy az alicantei gárdának újoncként olyan nagy megrázkódtatást a nyári erősítések és a biztató kezdet után sem okozhatott. A másik két tavalyi újonc, a Real Sociedad és a Levante viszont megkapaszkodott. Az Almería ellenben gyakorlatilag csont nélkül pottyant ki, különösebb emlékképet sem hagyva maga után.

A szezon másik nagy vesztesen a Deportivo La Coruna, a közelmúlt egyik meghatározó alakulata, amely még a nemzetközi porondon is letette a névjegyét, 1991 óta szerepelt megszakítás nélkül az első osztályban. Egészen 2011-ig. Közben nyert bajnokságot (2000), spanyol Király-kupát (1995, 2002), spanyol Szuperkupát (1995, 2000, 2002) és Intertotó-kupát (2008), járt a BL-elődöntőben (2004).

A három kieső helyére egyelőre a Betis és a Rayo Vallecano jelentkezett be, a kiegyenlített mezőnyben nem indulnak különösebb hátránnyal. A még kiadó egyetlen pozícióért másodosztályú rájátszás zajlik, az első körben az Elche–Valladolid, Granada–Celta Vigo párharccal, de jegyezzük meg a Barcelona-tartalék bravúros harmadik helyét.

Visszatérve az élvonalra: a Málaga már az előző idényben is kardélen táncolt, ezúttal a hajrá előtt tudott gyorsítani, a Pintér Ádámot foglalkoztató Zaragozának viszont csak az utolsó fordulóban sikerült elkerülnie a kiesést. Vadócz Krisztián klubja, az Osasuna sem lehetett túl nyugodt ebből a szempontból, az alsóházra jellemző többugrásos gyors cserét a szezon zárása előtt oldották meg. A nyolcadik Espanyol és a 17., még pont bentmaradó Mallorca között mindössze öt pont volt a differencia. Előbbiről ugye már ejtettünk szót, mégpedig a BL-kvóta kapcsán. Ebből kiindulva színvonalasnak is nevezhetjük a Primera Divisiónt, amelyből viszont kimagaslik a két állócsillag. Nagy fordulatokra ezt követően sem számíthatunk.

Az idényben mindössze hét csapatnál váltottak edzőt – igaz, az Almeríánál kétszer is –, a legkorábban, az ötödik fordulóban Antino Álvareznek (Sevilla) kellett mennie, a legtovább Esteban Vigo (Hércules) húzta, őt a 29. fordulóban állították fel. Érdekesség, a liga mindkét, magyar légióst foglalkoztató együttesénél váltottak trénert, ami bizonyítja, nem volt kifejezetten kiegyensúlyozott a szezonjuk.

CRISTIANO RONALDO REKORDOT ÉRŐ ŐRÜLT GÓLTERMÉSÉTŐL A BARCELONAI MVP MENNYBE MENETELÉIG

Az egyéni teljesítményeket értékelve az élre kívánkozik Cristiano Ronaldo 40 (a Marca szerint 41) gólos termése, amellyel kettővel megdöntötte a vonatkozó statisztika spanyol rekordját, egyben saját maga számára piszok magasra emelte az eddig sem alacsonyan lévő lécet.

A Real Madrid portugál szélsője az aranylabdát a télen ismét kiérdemlő Lionel Messit előzte meg – a hajrában négy meccsen szerzett tizenegy találatot, amikor már a különösebb téttel nem bíró összecsapásokon a társak is rendesen „aládolgoztak" –, a Barcelona 31 találatig jutó argentin klasszisa egy ideig szomorkodott, hogy a BL-döntőre készülve a hajrában Guardiola kicsit jegelte, de aztán a Wembleyben a BL-serleggel vigasztalódott.

A gólszerzést tekintve a bajnokság a barcelonai MVP-től volt visszhangos. Messi 31 találata mellett a nyáron, friss világbajnoki címmel szerződtetett David Villa 18-cal hármas holtversenyben az ötödik helyen végzett, Pedro Rodríguez pedig 13-ig jutott, és lett szintén hármas holtversenyben a 11.

Messi góljai mellett az előkészítésben is jeleskedett, ebben a mutatóban 19-ig jutott, eggyel megelőzve az összesített gólpasszlistán – bajnokság, BL, spanyol Király-kupa – legjobb európainak bizonyulóMesut Özilt, aki egy év alatt nemcsak igazolta kivételes képességeit, hanem gyorsan és remekül beilleszkedett a Real Madridba.

A szezonban Sergio Agüero (Atlético Madrid), Fernando Llorente (Athletic Bilbao) és Giuseppe Rossi (Villarreal) gólerős játékkal bizonyította, a mostani csapatában kitűzött céloknál magasabb terheket is képes elbírni. Ők erősen kinőtték mostani lehetőségeiket, más kérdés, az anyagiak mennyire szabnak gátat előrelépésüknek és fejlődésüknek. A szezon legsportszerűbb csapata a Barcelona lett, a Real Madrid viszont a középmezőnyben végzett.

Még egy apró fricska... És még kettő: Víctor Valdésé lett a legjobb kapusnak járó Zamora-díj (16 kapott gól, meccsenként 0.5), második helyre szorítva a Real Madrid és a spanyol válogatott egyesét, Iker Casillast. Messi meg begyűjtötte – sorozatban harmadszor – a legjobb mezőnyjátékosnak járó Di Stéfano-trófeát, Cristiano Ronaldo előtt...

Érdekesség, a Manchester United által Edwin van der Sar pótlására kinézett David de Gea csupán a hatodik lett a kapusok rangsorában, ettől eltekintve még mindig Iker Casillas első számú utódjának tekintendő hazája válogatottjában, no nem a közeljövőben...