Barca: Messi 10 millió eurót már fizetett utólag

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.24. 22:32
A La Vanguardia arról számolt be, hogy Lionel Messi, a spanyol Barcelona argentin labdarúgója egyszer utólagosan már befizetett tízmillió eurót a 2010-11-es időszakra.

Mint ismert: a spanyol adóhatóságok a 2007–2009-es időszakra vonatkozóan állapították meg a teljes adómegfizetés elmulasztását, amelyhez az vezetett, hogy a Messi család a kereskedelmi jogokból származó bevételeket adóparadicsomokban bejegyzett cégeiknél könyvelte el.

Az argentin klasszis és édesapja – akiket szeptember 17-re idézett be meghallgatásra az adóhatóság – tagadta a trükközést, állításuk szerint mindenben eleget a törvényben foglaltaknak. Azóta előremenekülve a még nem vizsgált 2010-11-es időszakra már be is fizettek 10 millió eurót utólagos korrekcióként.

Az ügyben szóba jöhető büntetési tétel nem tréfadolog: kettőtől hat évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható ez a fajta gazdasági bűncselekmény, illetve a kérdéses 4.1 millió euró is 24.6 millióra emelkedhet.

Legfrissebb hírek

Így folytatják a BL-ben – az elődöntő menetrendje

Bajnokok Ligája
6 órája

Cristiano Ronaldo és Messi egy csapatban? Buenos Airesben összejöhet

Minden más foci
17 órája

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
18 órája

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:50

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 09:33

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57

Elutasították az Osasuna óvását, fellélegezhet a Barca; A pamplonaiak fellebbeztek

Spanyol labdarúgás
2025.04.11. 17:06

Legjobbak, legszebbek – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.04.10. 23:28
Ezek is érdekelhetik