Barcelona: visszacsábítaná a klubhoz Cruyffot az elnök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.10. 22:42
Josep María Bartomeu, a Barcelona elnöke hétfői sajtótájékoztatóján szót ejtett az igazgatótanácsban történt kisebb változásokról, valamint Johan Cruyffról, a klub legendájáról, akit szeretne visszacsábítani a klubhoz.

A Sandro Rosellt váltó Bartomeu elmondta, hogy a Barcelonánál eddig szóvivőként dolgozó Toni Freixát áthelyezték, s a jövőben a fegyelmi bizottság tagjaként tevékenykedik majd. A katalánok első embere hozzátette, a média és kommunikáció területén kapcsolatos teendőket a továbbiakban Manel Arroyo látja el, aki alelnökként csatlakozik a klubhoz.

Bartomeu szót ejtett a Barcelonánál legendának számító Johan Cruyffról is, aki edzőként többek között Bajnokok Ligáját és négy bajnoki címet nyert a csapattal, míg játékosként öt évig szolgálta az együttest. A holland szakember 2003 és 2010 között Joan Laporta tanácsadójaként dolgozott a Barcánál, ahol a tiszteletbeli elnöki pozíciót is kiérdemelte, ám Sandro Rosell megfosztotta a titulustól, s azóta „nagy ívben” kerüli a Camp Nout.

A nemrégiben hivatalba álló Bartomeu azonban gondoskodna róla, hogy Cruyffot visszacsábítsa a klubhoz.

„Felvettük a kapcsolatot Cruyff-fal, nagyon fontos személyiség nekünk és a klubnak is. Apránként visszaállnak a dolgok a normális kerékvágásba” – mondta a Barcelona irányítását január végén átvevő Bartomeu.

Legfrissebb hírek

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
20 perce

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
20 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:09

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:36

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:40

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 20:35

La Liga: korai kiállítás után barcelonai iskolajáték

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 18:24

92. perces, ollózós góllal nyert a kiesés elől menekülő csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 16:21
Ezek is érdekelhetik