P. División: hol az arany? Kavart az Atlético, Barca, Real trió

Vágólapra másolva!
2014.05.05. 10:19
null
Gareth Bale (jobbra) és társai még egy hazai iksszel is közelebb kerültek az Atléticóhoz (Fotó: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 36. fordulójában egyik dobogós sem tudta igazából kihasználni a riválisok botlását – a Real Madrid és a Barcelona otthon ikszelt, míg az Atlético Madrid kikapott a Levante vendégeként –, így továbbra is nyílt a harc az aranyért a zárás előtti két fordulóban.



Az Atlético szenzációs hétközi BL-eredményét – a hazai iksz után a Chelsea vendégeként aratott győzelemmel tette biztossá helyét a fináléban – nem tudta megfejelni jó bajnoki folytatással. Egy öngóllal már a mérkőzés elején hátrányba került, majd a 69. percben megpecsételődött a sorsa.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Barcelona és a Real Madrid is 2–2-re végzett otthon, de míg a Camp Nouban a vendég Getafe, a Santiago Bernabéuban a házigazda Real túlórás gólja jelentett pontmentést, a Valencia ellen.

Cristiano Ronaldo parádés sarkázása a döntetlenre hozott találkozón túl azt is jelenti a Real számára, hogy hárompontos hátránya kettőre csökkenhet az Atléticóval szemben – amennyiben három pontot szereznek a fővárosiak elmaradt bajnokijuk pótlásaként szerdán a momentán kieső helyen álló Valladolid vendégeként –, így lehetőséget adtak maguknak arra, hogy a pontegyenlőségre – ami azonos pontszámnál rangsorol – kevesebb esély legyen. Mert abban speciel az Atlético jobb a Realnál.

CASILLAS KÉT BAJNOKIT KAP ANCELOTTITÓL A DÖNTŐ ELŐTT

Carlo Ancelotti bejelentette, hogy szerdán a Valladolid, illetve az utolsó fordulóban az Espanyol ellen is Iker Casillast állítja a kapuba. A világ- és Európa-bajnok kapus – aki ebben a szezonban még egy bajnokin sem játszott – így játékban maradhat a BL-döntő előtt.

Bővebben itt olvashat a hírről!

Persze az Atléticónak még most is a saját kezében van a sorsa, de azért kétpontos előnnyel elmenni a záró fordulóra a Camp Nouba, na az sem életbiztosítás. Igaz, a BL-negyeddöntőben megoldották a katalán képletet. Az akkori 1–1 megismétlése bajnoki aranyérmet érhetne, adott esetben.

A Barcelona viszont így már aligha védi meg a bajnoki címét – mostani iksze tovább rontott eddig sem túl rózsás helyzetén –, de így is nagyon könnyen lehet a madridi mérleg nyelve. Továbbá a trófea nélküli szezonban kis szépségtapaszt adhat drukkereiknek, ha a nyári búcsúzás előtt visszavágna a BL-ért az Atléticónak. Bár ebben az esetben ez alighanem azt is jelentené, hogy a Realnak kénytelenek gratulálni a bajnoki címhez. De legalább nem a Camp Nouban ünnepelné bajnokságát egy madridi rivális…

Az érintettek egymás elleni eredménye:
Barcelona–Real Madrid 2–1, Real Madrid–Barcelona 3–4;
Real Madrid–Atlético Madrid 0–1, Atlético Madrid–Real Madrid 2–2;
Atlético Madrid–Barcelona 0–0, Barcelona–Atlético Madrid ? –?

PRIMERA DIVISIÓN
A BAJNOKASPIRÁNSOK HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
A 34. FORDULÓBÓL ELMARADT MÉRKŐZÉS

Valladolid–Real Madrid – május 7.

37. FORDULÓ – május 11.
Celta Vigo–Real Madrid
Elche–Barcelona
Atlético Madrid–Málaga

38. FORDULÓ – május 18.

Real Madrid–Espanyol
Barcelona–Atlético Madrid

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 36 28 4 4 75–24 +51 88
2. Barcelona 36 27 4 5 99–32 +67 85
3. Real Madrid 35 26 5 4 100–34 +66 83
4. Athletic Bilbao 36 20 8 8 65–38 +27 68
5. Sevilla 36 17 9 10 66–50 +16 60
6. Real Sociedad 35 16 9 10 59–51 +8 57
7. Villarreal 36 15 8 13 54–43 +11 53
8. Valencia 36 12 10 14 49–50 –1 46
9. Celta Vigo 36 13 7 16 46–52 –6 46
10. Levante 36 11 12 13 33–42 –9 45
11. Rayo Vallecano 36 13 4 19 45–74 –29 43
12. Espanyol 36 11 8 17 39–47 –8 41
13. Málaga 36 11 8 17 37–45 –8 41
14. Elche 36 9 12 15 29–47 –18 39
15. Granada 35 11 4 20 30–53 –23 37
16. Getafe 36 9 9 18 32–53 –21 36
17. Almería 36 10 6 20 41–71 –30 36
18. Valladolid 35 7 14 14 34–54 –20 35
19. Osasuna 36 9 8 19 29–60 –31 35
20. Betis 36 5 7 24 31–73 –42 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik