Real Madrid: Zidane elcsábulna, ha a Premier League-be hívnák

Vágólapra másolva!
2014.12.16. 15:08
Zinedine Zidane elmondása szerint kísértésbe esne, ha a helyzet úgy hozná, hogy a Premier League-be hívnák menedzsernek.

A 42 éves francia szakember jelenleg a Real Madrid tartalékcsapatánál, a Castillánál ténykedik, korábban Carlo Ancelotti mellett segédkezett a felnőtteknél. Zizou már karrierje következő lépésére gondol.

„A jövőben természetesen ennél többet szeretnék, irányítani egy csapatot. Most azonban csak erre a szezonra gondolok. Jól akarunk szerepelni és feljutni, mert az a célunk, hogy elhagyjuk a harmadosztályt. Aztán majd jövőre meglátjuk, hogyan alakul a sorsom” – mondta Zidane.

„Játékosként nem csábított Anglia, de edzőként miért ne?! A Premier League-ben vezetőedzők helyett menedzserek dolgoznak, sokkal nagyobb hatókörrel, ez pedig tetszene nekem” – tette hozzá a francia szakember.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik