CR: Olykor jobb egyet visszalépni, hogy aztán kettőt lépj előre

Vágólapra másolva!
2015.01.16. 12:30
null
Cristiano Ronaldo nem becsüli le a Király-kupát, de szerinte a bajnokság és a BL fontosabb (Fotó: Reuters)
Miután az Atlético Madrid 4–2-es összesítéssel kiejtette a címvédő Real Madridot a Király-kupa nyolcaddöntőjében, Diego Simeone, a vendégek vezetőedzője azt mondta, a világ legjobb csapata ellen sikerült továbbjutnia együttesének. Carlo Ancelotti szerint a királyi gárda két hibája döntötte el a találkozót. Cristiano Ronaldo, a Real sztárja úgy véli, a bajnokság és a Bajnokok Ligája fontosabb, mint a kupa.


„Elemeznünk kell azokat a hibákat, amelyekre csúnyán ráfaragtunk – kezdte meccs utáni sajtótájékoztatóját Carlo Ancelotti, a Real Madrid olasz vezetőedzője. – Általában nem követünk el ilyen gyermeteg hibákat, s remélem, a jövőben sem fordul ez elő. Az első hatvan percben jól futballoztunk, az első félidővel különösen elégedett lehetek. Négy hetünk van felkészülni a Bajnokok Ligájára, ez kifejezetten jól jön a csapatnak. A közönség nagyszerű hangulatot teremtett. A két hibánk volt a döntő.”

„Boldogok vagyunk. Okos játékkal, a helyzeteinket kihasználva jó mérkőzésen vagyunk túl – így Diego Simeone, az Atlético Madrid argentin trénere a meccs után. – Igazi csapatmunka volt, mint mindig. A világ legjobb együttese ellen játszottunk, nem csoda, ha időnként beszorultunk a kapunk elé. Torres visszatérése egyelőre jól sült el, a szurkolók örülnek. A Santiago Bernabéu közönségére nem lehet panasz, de a korai gólunk adta meg a meccs alaphangját – igaz, nem így terveztük.”

S ha már a Bernabéu: Fernando Torres pályafutása során először (és másodszor) volt eredményes a Real Madrid otthonában.

„Ez a Bernabéu, ahol egy szerzett gólra is kaphatsz négyet. Az első percben elért gólnak köszönhetően viszont úgy játszhattunk, ahogy akartunk. Számomra csodás nap volt ez. Köszönet a szurkolóknak, akik elkísértek minket, s ünnepelték a góljaimat” – mondta Torres a lefújást követően.

Az összecsapás előtt a publikum a harmadik Aranylabdáját szerző Cristiano Ronaldót, illetve az év legjobbjai közé választott Toni Kroost és Sergio Ramost, no meg a Puskás-díjas James Rodríguezt köszöntötte.

„Tisztában voltunk vele, hogy az Atlético kedvezőbb helyzetben várja a mérkőzést. Hamar gólt kaptunk, ez is benne volt a pakliban. Csalódottak vagyunk, de az első félidőben látottak bizakodásra adnak okot. Balszerencsések voltunk, mert mindkét félidő elején gólt kaptunk. Az Atlético nem a látványos futballra törekszik, de el kell ismerni, nagyon jó abban, amit csinál – ez az edzőt és a játékosokat dicséri. A szurkolóktól bocsánatot kérünk, mert a második félidőben jobban kellett volna játszanunk. Nem vagyok földönkívüli, nekem is lehetnek formaingadozásaim, de hamarosan újra a csúcson leszek, miképp a gárda is. Nem mondom, hogy jelentéktelen a Király-kupa, de a bajnokság és a Bajnokok Ligája sokkal fontosabb. Nyilván mindig nyerni szeretnénk, de a vereségekből is lehet tanulni. Olykor jobb egyet visszalépni, hogy később kettőt tudj előrelépni” – összegzett Cristiano Ronaldo.

A továbbjutó Atlético Madrid a legjobb nyolc között az FC Barcelonával találkozik. Január 21-én a Camp Nouban, hét nappal később a Vicente Calderónban csapnak össze a felek.

SPANYOLORSZÁG, KIRÁLY-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Real Madrid–Atlético Madrid 2–2 (1–1)
Madrid, Bernabéu Stadion. Vezette: Antonio Mateu Lahoz
Real Madrid: Navas – Carvajal, Pepe (Varane, 59.), S. Ramos, Marcelo – Kroos, Isco, J. Rodríguez (Jesé, 72.) – Bale, Benzema, C. Ronaldo. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
A kispadon: Casillas (k.), F. Coentrao, Khedira, Javier Hernández, Illarramendi
Atlético Madrid: Oblak – Juanfran, Miranda, Godín, Guilherme Siqueira – Mario Suárez, Tiago, Koke, Raúl Garcia (R. Jiménez, 81.) – Griezmann (Gabi, 74.), F. Torres (Arda Turan, 57.). Vezetőedző: Diego Simeone
A kispadon: Moyá (k.), Giménez, Saúl, Jesús Gámez
Gólszerző: S. Ramos (20.), C. Ronaldo (54.), ill. F. Torres (1., 46.)
Továbbjutott: az Atlético Madrid, 4–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik