Mindenekelőtt tisztázzuk: jelenleg legfeljebb megtippelni lehet, hogy a 2015 téli átigazolási időszak legnagyobb szenzációjaként a norvég Strömsgodsetből 3.4 millió euróért a Real Madridba igazolt Martin Ödegaard milyen magasságba jut el. Így a tippelésre sem vállalkozunk. Nagy ívű kinyilatkoztatásokból nincs hiány – a holland szakértő, Jan Mulder azt mondta, a Realba szerződéssel Ödegaard kivégezte saját karrierjét, sportszakmai szempontból nem hozott jó döntést, anyagilag viszont igen. Maga a játékos nyilván azt állítja, hogy a Real Madridnál jobb helyre nem is kerülhetett volna.

A klubnál a szakmai stáb világklasszis, a munkakörnyezet (és a társak) szintén, a beilleszkedés érdekében még az apát, Hans Eriket is alkalmazzák. Ödegaard vételára, reklámértéke és az őt körülvevő felhajtás valószínűsíti: a klub nem engedheti meg magának, hogy elveszítse, mindenképpen megpróbálja beépíteni. A Castillából ugyanakkor még nem került az első csapathoz olyan légiós, aki világklasszissá vált volna a Realban, a korábbi „Zidane-ok és Pavónok-modellnek” is csak az első fele vált be igazán, az egész koncepciót nem nevezhetjük sikertörténetnek. Persze Ödegaard is több, mint egy egyszerű Castilla-játékos.

Az ifjú norvég bére könnyen kelthet ellenérzéseket társaiban – erről még lesz szó a későbbiekben –, arra pedig nincsen garancia, hogy a Real nem szerződtet egy árva szó nélkül néhány éven belül Ödegaard helyére egy kész világklasszist. Az új igazolást mindenesetre benevezték a BL-keretbe, senki sem lepődne meg, ha a tavasz folyamán beküldenék tétmérkőzésen a nagyokhoz, nyilván a norvég válogatottban is szerepet kap – ugyanakkor nincs arra biztosíték, hogy ő lesz a „Real Messije”, a saját B-csapatból fölhozott világklasszis csodagyerek, akiből világklasszis csodafelnőtt válik.

TÉNYLEG CSODAGYEREK-E ÖDEGAARD?

Erre a kérdésre egyértelmű igennel válaszolhatunk. A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó RSSSF adatai szerint mindössze ötvenegy játékos van a futballtörténetben, aki tizenhat éves kora előtt mutatkozott be felnőtt A-válogatottban – köztük csak négy az európai, két norvég, egy magyar és egy ír. A modern európai futballválogatottak történetében nincs Ödegaardnál fiatalabb debütáló.

Ez még nem minden: Ödegaard klubjában is korábban mutatkozott be tétmérkőzésen, mint a futballvilág korszakosnak elismert egyéniségei, és nemcsak ifjú kora (és az annak köszönhető hatalmas felhajtás) indokolta pályára küldését, hanem a rutinos profikkal vetekedő mutatói is. Az OptaPro statisztikai analízise szerint a norvég tini mezőnyjátéka ugyanis már most klasszisnak minősíthető.

A kilencven percre vetített helyzetkialakítási index („expected assists”) alapján európai top tízben van: 0.248-as mutatója Cristiano Ronaldo (0.253) mögé és Lionel Messi (0.212) elé helyezi. A kapura lövési hatékonyság tekintetében (16.49 értékesített lövés 100 kísérletre vetítve – ebben nincsenek benne a szabadrúgások és tizenegyesek) megint csak a kontinens legjobbjai között szerepel, az OptaPro támadójáték-mérőszáma szerint pedig Ödegaard Franck Ribéry után a legjobb Európában. A mérőszámot a helyzetkialakítás és a lövési hatékonyság vizsgálatával alakítják ki.

A mutatókat torzítja Ödegaard többiekhez viszonyítva kevés játékperce, ám még így is világklasszis képességekre utalnak. A norvég élvonalban Ödegaard meccsenként átlagosan 3.28 helyzetet alakított ki társai előtt – ebben a mutatóban tizenhat évesen lett a Tippeligaen legjobbja.

Tizenhat évesen a Real Madrid játékosa, norvég felnőttválogatott, nevével lassan minden futballrajongó megismerkedik. Mondhatni, eddig jó. Az út a csúcsra azonban még nagyon hosszú. Tegyük fel a kérdést: hol romolhat el egy csodagyerek-karrier?

A KÖRNYEZET, AZ ÜGYNÖKÖK

A ghánai Nii Lamptey magától Pelétől kapta „az új Pelé" ragadványnevet, bár a brazil legenda jósképességei hírhedten rosszak a futballvilágban. Azt azonban nem állítanánk, hogy a szintén csodagyerek Pelé ne tudott volna felismerni egy magához hasonló tehetséget. Lamptey háttere minden volt, csak rendezett nem: alkoholista apja verte és kínozta, szülei nyolcéves korában váltak el. Mostohaapja kidobta.

Illegális bevándorlóként került tizenöt évesen az Anderlechthez egy accrai ificsapattól, minden idők legfiatalabb játékosaként mutatkozott be a belga élvonalban. Tizenhét évesen, 1991-ben az U17-es világbajnokság legjobbjának bizonyult, aranyéremre vezette Ghánát – a felnőttek között Afrika ötödik legjobb futballistájának választották meg, a nagyválogatottban is bemutatkozott. 1992-ben olimpiai bronzérmet nyert, 1993-ban a PSV-be igazolt.

A majdnem írástudatlan Lamptey karrierjét elsősorban ügynöke siklatta ki, aki a végletekig kihasználta a ghánai csodagyereket: minden átigazolásából huszonöt százalék a menedzsernél kötött ki, aki így egy ideig szépen gazdagodott, a játékos pedig klubról klubra vándorolt. 1996-ra Lamptey a ghánai válogatottból és a futballköztudatból is kikopott, bár pályafutását 2008-ig folytatta. Afrika Peléje ezt követően hazatért és állattenyésztésbe fogott – no meg alapított egy futballiskolát is. Élete nagy tanulságának azt tartja, hogy a megfelelő oktatást semmi sem helyettesíti.

A FEJ

Fejben is eldől, sőt, leginkább fejben dől el. A profi futballkarrierrel járó nyomást hajlamosak vagyunk lefitymálni – rengeteg pénzt keresnek azzal, amit szeretnek, ugyan, mi bajuk lehet?! –, ugyanakkor egy 2014-es kutatás kimutatta, a profi futballisták negyede depresszióval vagy szorongásos tünetekkel küzd. Négy példát – négy csodagyerek példáját – emelnénk ki.

A holland Jordi Hoogstrate 2003-ban „új Robbenként” írt alá a PSV-hez, mely hárommillió eurót fizetett érte a Groningennek. Az eindhoveniek egy tényezőt nem vettek figyelembe: Hoogstrate mentálisan képtelen volt elviselni a rá nehezedő nyomást.

„Azt éreztem, mindenkinek meg kell mutatnom. Ahelyett, hogy az erősségeimre támaszkodtam volna, még én is plusz nyomást helyeztem magamra. Azon gondolkodtam, mi marad az életemből, ha megtörik a karrierem?” – nyilatkozta a BBC-nek. Az identitásválságba került Hoogstratét először gyógyszeres kezelésnek vetették alá, de az nem használt – végül pszichózis tüneteivel idegklinikára került hat hónapra. Mentális problémái és sorozatos térdsérülései miatt huszonhat évesen visszavonult.

Bojan Krkicet Lionel Messihez hasonló tehetségként „adták el”: tizenhét évesen és tizenkilenc naposan mutatkozott be a Barcelonában, megdöntve az argentin csúcsát. Három nappal később már BL-meccset játszott. Tizennyolc évesen megkapta a Barca 11-es számú mezét, bemutatkozott a spanyol válogatottban, az Eb-keretbe is bekerült volna. Saját kérésre maradt ki, a hivatalos indoklásban személyes okokat és kimerültséget adtak meg – valójában pánikrohamai voltak, mint azt az Onda Cerónak adott interjúban elismerte. A csodagyerekből nem lett világklasszis, bár ma is megbecsült játékos a Stoke Citynél.

Az őrületes tehetségű angol Sonny Pike-ot már hétévesen meghívták az Ajax akadémiájára, miután a hollandok felfigyeltek rendkívüli technikai képességeire. Képtelen volt elviselni a profi futballal járó terheket, tizenhat évesen idegösszeomlása volt – végül eredeti nevével (Luke Pike) futballozgatott el az angol sokadosztályban, sosem került tűzközelbe. Az Ajaxszal nem tartja a kapcsolatot, állítása szerint megcsömörlött a profi futball kíméletlenségétől és álságosságától.

Súlyos depresszió vetett véget a német Sebastian Deisler pályafutásának. A remek képességű középpályás tizennyolc évesen már Bundesliga-meccset játszott a Mönchengladbach futballistájaként, tizenkilenc évesen a Herthába igazolt, húszévesen válogatottnak mondhatta magát. Huszonkét évesen már a Bayern München mezében mutatták be. Fritz Walter, Uwe Seeler, Franz Beckenbauer utódjának tartották, olyan játékosnak, aki egy egész érát határozhat meg Németországban.

A szorongással és depresszióval küszködő fiatalember bevallása szerint megpróbált egy futballsztártól elvárt módon élni, de mindvégig szomorú bohócnak érezte magát. Huszonhét évesen lett elege és vonult vissza, 2009-ben könyvet írt életéről. „Basti Fantasti” sosem tudta befutni azt a karriert, amelyet tehetsége alapján elérhetett volna, igaz, pályafutása így is becsülendő.

TÚL KORÁN KAPOTT TÚL SOKAT

Ha a bukott csodagyerek kifejezést kellene illusztrálnunk, egészen biztosan Freddy Adura mutatnánk rá. A Nike tizenhárom éves korában beállt mögé szponzornak, tizennégy évesen – az amerikai profi sportok történetében egyedülálló módon – már szerződést írt alá, az MLS SuperDrafton a D. C. United csapott le rá. Az amerikai labdarúgás leendő – és első – világsztárjaként dicsőítették, a korosztályos világversenyeken villogott, 2006-ban, tizenhét évesen már nagyválogatott volt.

Állítása szerint az öltözőben társai gyűlölködve figyelték mint „agyonszponzorált” és náluk sokkal jobban kereső tejfelesszájút. Edzői Adu munkamoráljára és hozzáállására panaszkodtak. 2007-ben a Benficába igazolt, a portugálok rendre kölcsönadták, de sehol sem tudott megmaradni. 2011-ben hazatért, 2013-ban megjárta Brazíliát, 2014-ben pedig a szerb Jagodinát. Tulajdonképpen nem lenne meglepetés, ha „az amerikai Pelé” néhány éven belül felbukkanna az NB I-ben... Története több szempontból is tanulságos lehet Ödegaardnak.

A FEGYELEM HIÁNYA

Mond valamit önöknek Sergen Yalcin vagy Johnnier Montano neve? Akár mondhat is. Előbbi a török futball történetének legnagyobb tehetsége, az „isztambuli Maradona” volt, aki világklasszis képességeit mindvégig kompenzálni tudta legendás fegyelmezetlenségével és borzasztó hozzáállásával. Megjárta hazájában az összes tradicionális klubot, kaszinózott, szinte minden edzővel és klubvezetővel összeveszett, a drukkerek szerint edzéseken és még meccsen is szabotált. Ha a játékkal törődött, zseniális volt. Négyszázhuszonhat felnőttbajnoki meccsére, 132 góljára és 37 válogatottságára egyaránt méltán lehet büszke, ugyanakkor mindent elmond róla egykori klubedzője, Joachim Löw véleménye. „Ha egy kicsit is komolyan veszi a futballt, a világ legjobbja lett volna.”

Sergen Yalcin tizenkilenc éves korában robbant be, így nem tartozott a legkorábban érő játékosok közé, nem úgy, mint Johnnier Montano, aki tizenhat évesen felért pályafutása csúcsára, csak ezt ekkor még nem tudta. A kolumbiai srác ekkor akasztott egy hatalmas gólt Argentína hálójába a Copa Américán – azon a mérkőzésen, amelyen Martín Palermo három büntetőt hibázott el, Kolumbia pedig 3–0-ra nyert. Szerződtette is a Parma, ám képtelen volt beilleszkedni, sorozatosan fegyelmi ügyekbe keveredett. Húszéves kora után nem hívták meg többé a válogatottba, zsoldosként vándorol a világban – a korai kiégés élő figyelmeztető jeleként.

A TEST

Rendben van a fej, rendben van a csapat, rendben van a háttér, az ügynök sem akar kifosztani, a játékos hozzáállása és munkája is profi. A sérülések ellen azonban nincs garancia, ráadásul egy csodagyerek biztos lehet abban, hogy megpróbálják néhányszor „levadászni”. A „fókacseléről” ismert (mást nem nagyon tett hozzá a futballfolklórhoz...) brazil Kerlon húszévesen Inter-játékos volt, négy évvel és számtalan térdsérüléssel később már a japán harmadosztályban sínylődött. Honfitársa, Alexandre Pato remek játékos lett, de 2012-ben hátat fordított Európának, és nem valószínű, hogy már valaha be tudna törni a világ legjobbjai közé – többek közt sorozatos sérülései miatt, melyek robbanékonyságát és sebességét is kikezdték.

Az angol futball egyik elveszett csodagyereke, Wayne Harrison a világ legdrágább tinédzser labdarúgójaként került a Liverpoolhoz. Egy ízben beesett egy üvegházba és kis híján életét vesztette a vérveszteség következtében. Kölcsönben megjárta az Oldhamet és a Crewe Alexandrát, amikor pedig végre az első csapat közelébe került, olyan súlyos térdsérülést szenvedett, hogy pályafutásának azon nyomban vége is szakadt.

Nem ez volt az első egészségügyi problémája: huszonhárom futballsérülést szenvedett el rövidke pályafutása alatt. Hat évig volt a Liverpool játékosa, de egyszer sem játszott az első csapatban. Huszonhárom évesen visszavonult, negyvenhat évesen rákban hunyt el.

A magyar futballrajongók 1906-ban két csodagyereket is köszönthettek a válogatottban: Schlosser Imréből korának legrettegettebb csatára lett, Horváth Józsefet viszont elnyelte a feledés homálya. A BTC-csatár Horváth tizenöt évesen és száznyolcvannyolc naposan húzta magára először a meggyszínű mezt Csehország ellen, tökéletes technikai képzettségét és remek lövéseit dicsőítették a sportlapok, megjegyezve: nem ártana, ha többet játszana a csapatnak, mint önmagának és a publikumnak. Hat válogatott mérkőzésen öt gólt szerzett, derékbántalmai azonban huszonnégy éves korára visszavonulásra kényszerítették – ő minden idők legfiatalabban bemutatkozó futballistája a nemzeti csapatban.

AKIKNEK SIKERÜLT

Mint láthattuk, a csodagyerekség nem jelent automatikusan világklasszis státust, de nem könnyű a világ legjobbjává válni nagyon korai berobbanás nélkül. Sőt, akár azt is kimondhatjuk: nem lesz minden tinisztárból aranylabdás, de lesz aranylabdás tinisztárból.

Az aranylabdások között csupán két futballista van, aki nem mutatkozott be klubjában tinédzserként – a kapus Lev Jasinról és a csatár Jean-Pierre Papinről van szó –, az eddigi negyvenhárom győztesből pedig tizennyolc volt, aki tiniként debütált klubjában és a válogatottban is. A futballtörténet két legnagyobbja, Pelé és Diego Maradona ugyancsak már válogatott volt 17. születésnapja előtt.

A FIFA-Aranylabda 2014-es jelöltjei közül nem találunk olyan játékost, aki ne tört volna már be tizenévesen a felnőttek közé, a legtovább Manuel Neuer „várt” – a Schalke II-ben már tizennyolc évesen védett, az első csapatba viszont húszévesen került be.

Vissza Ödegaardra: a norvég tini 21-es mezszámmal szerepel a Real Madrid BL-re nevezett keretében. Ha pályára lép a nyolcaddöntőben, a Bajnokok Ligája történetének legfiatalabb játékosa lesz, megdöntve Céléstine Babayaro csúcsát (a nigériai védő 16 évesen és 87 naposan lépett pályára 1994-ben az Anderlecht és a Steaua Bucuresti összecsapásán). Ha rekorderré válik, azzal csak rádob még egy kicsit a felhajtásra – újabb lépés lehet ez a világklasszissá válás felé vezető úton. A norvég szakértők legalábbis nagyon remélik, hogy nem jut az elveszett csodagyerekek sorsára.

„A Real Madrid rengeteg pénzt és energiát fektetett Martin Ödegaardba, és nem azért, mert jobb dolga nem akadt. Hatalmas lehetőséget látnak a fiúban, és ők akarnak lenni azok, akik ezt kiteljesítik, a tehetséget világklasszissá nevelik. Hatalmas presztízsprojekt ez, ráadásul más jellegű, mint amilyenekkel a Real korábban próbálkozott. Először adott ki a Real Madrid jelentős összeget egy tizenhat éves srácért, akinek ráadásul magas fizetést is biztosít. Ugyanakkor a Real egy olyan klub, amely azt vásárol meg a piacon, akit akar. Nem érdekli őket, hogy norvég vagy spanyol útlevele van-e – az egyetlen kritérium, hogy nyerő igazolás legyen” – vélekedett a norvég Nettavisen által felkért La Liga-szakíró, Petter Veland az ügyletről.

Vajon kihúzták-e Ödegaard huszonegyesével a nyerő számot? Vagy tíz év múlva bekerül egy, az eltűnt ígéretekről szóló cikkbe? Tegyék meg tétjeiket!