La Liga: menesztették a spanyol edzőt, román szakember követi

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.15. 06:50
Menesztették az Espanyol labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, Sergio Gonzálezt.

A tréner elbocsátását azt követően jelentette be a barcelonai klub, hogy az együttes szombaton 1–0-ra kikapott a Celta Vigo vendégeként, s csupán három pontra van a kieső helyektől a spanyol élvonalban. klub, hogy az együttes szombaton 1–0-ra kikapott a Celta Vigo vendégeként, s csupán három pontra van a kieső helyektől a spanyol élvonalban.

A 39 éves szakember tavaly májusban vette át az Espanyol vezetését, s első idényében a tizedik helyig vezette az együttest.

A klub honlapjának esti közleményében bejelentették, hogy a korábbi román válogatott játékos, Constantin Galca lett az új edző.

A 43 éves Galca 1997 és 2001 között volt az Espanyol játékosa, s három szezonon keresztül együtt szerepelt a csapatban Gonzálezzel. Szerződése a mostani szezon végéig szól, első edzését pedig már hétfő este megtartotta.

Az Espanyol legközelebb kedden lép pályára, a Király-kupában, a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc visszavágóján a Levante lesz az ellenfele. Ezen a találkozón már a román tréner irányítja a csapatot. Az első mérkőzésen, Valenciában 1–1-es döntetlent játszott a két együttes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik