La Liga: feljutottak a madridiak, abszolút újonc az élvonalban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.04. 23:43
Lejátszották a spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokság 42., utolsó fordulójának mérkőzéseit. A bajnok Deportivo Alavés mellett a második helyen végző CD Leganés jutott fel az élvonalba.

A madridi csapat (Leganés Madrid egyik külvárosa) szombaton Pablo Insua szezonbeli első találatának köszönhetően idegenben 1–0-ra legyőzte a Mirandést, ezzel maga mögött tartotta a pontokat hullajtó Gimnásticot, és története során először feljutott a legjobbak közé. története során először feljutott a legjobbak közé.

Az 1928-ban alapított együttes az 1993–1994-es idényben szerepelt első alkalommal a másodosztályban, amelyben azóta összesen 13 évadot töltött el. A gárda legeredményesebb játékosa az argentin Alexander Szymanowski, aki 12 gólt szerzett a szezon során. Hazai pályán a Leganés gyűjtötte be a legtöbb pontot (43) a bajnokságban.

A GÓLERŐS ROMÁN CSATÁR LEMARADHAT AZ EB-RŐL

A bajnokság gólkirálya az Elchét erősítő Sergio León lett 21 találattal. A Córdoba román válogatott támadója, Florin Andone húsz gólig jutott, és mivel csapatára osztályozó vár, minden bizonnyal lemarad az Európa-bajnokságról.

A harmadik helyezett Gimnásticon kívül a Girona, a Córdoba és az Osasuna vehet részt a feljutásért rendezendő osztályozón. A hatodik helyen záró pamplonai csapattal egyetemben az Alcorcón és a Zaragoza is 64 pontot szerzett, de az egymás elleni összevetésben az Osasuna eredményei a legjobbak.

A playoffban Córdoba–Girona és Osasuna–Gimnástic párharcokra kerül sor június 8-án és 12-én, majd a két győztes összecsap a harmadik feljutó helyért.

Kiesett a Ponferradina, a Llagostera, az Albacete és az Athletic Bilbao második csapata.

Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
20 órája

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
20 órája

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
23 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:56

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 11:11
Ezek is érdekelhetik