La Liga: Ázsia miatt még több meccs kezdődhet korábban

Vágólapra másolva!
2017.03.23. 20:11
A következő bajnoki idényekben több futballmérkőzés kezdődhet korábban a spanyol élvonalban, amennyiben nő az ázsiai szurkolók száma.

Javier Tebas, a spanyol bajnokságot szervező Liga (LFP) elnöke a szingapúri irodájuk megnyitása alkalmából emlékeztetett arra, hogy már eddig is módosult a korábbi hagyományos program. A vasárnap deles kezdés korábban is megvolt, de a mostani sorozatban vezették be, hogy szombaton közép-európai idő szerint 13 órakor indul az első mérkőzés, emellett nagy rangadókat előrehoztak estéről 16.15-re, ami kedvez a spanyol futballt Ázsiában követőknek. A 22 órás kezdést pedig elhagyták.

A Barcelona és a Real Madrid decemberi összecsapása délután volt, és ugyancsak 16.15-kor kezdődik majd a Real és az Atlético Madrid április 8-i mérkőzése.

Néhány rangadó azért így is estére maradt, például a Real és a Barcelona madridi találkozója április 23-án 20.45-kor kezdődik.

„Változtattunk a kezdési időpontokon, hogy itt, Ázsiában is normális időben lehessen követni a mérkőzéseket, és még további lépéseket tervezünk. Számunkra Szingapúr lesz a kapu Kelet-Ázsiához, innen próbálunk elérni még több szurkolót" – mondta Tebas.

Az LFP-nek ez a negyedik ázsiai irodája, korábban Dubaiban, Kínában és Indiában nyitott hasonlót.

A spanyol élvonalban három klubnak – a Valenciának, a Granadának és az Espanyolnak – van ázsiai tulajdonosa. A Kína leggazdagabb embere, Vang Csien-lin tulajdonában álló Dalian Wanda csoport húsz százalékot birtokol az Atlético Madridban, és a csapat új stadionjának – a következő idényre elkészülő Wanda Metropolitanónak – a névadója lesz.

Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
14 órája

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
14 órája

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
18 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
20 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 11:11
Ezek is érdekelhetik