Real: a madridi ikon keményen odaszúrt CR-nek és Bale-nek!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.10. 12:05
null
„Már nem látom Cristiano Ronaldónál azt az elképesztő góléhséget!” (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldo a 2016–2017-es idényben összesen 26 találatnál jár már a Real Madrid mezében, ám a blancók korábbi játékosa és edzője, Bernd Schuster szerint valami megváltozott a portugál klasszisnál.

 

„Már nem látom Cristiano Ronaldónál azt az elképesztő góléhséget!” – mondta a német Weltnek Bernd Schuster, aki játékosként a Barcelonánál és a Real Madridnál is megfordult, sőt, a királyiakat később edzette is rövid ideig.

„Emlékszem olyan meccsekre, mikor a Real már négy góllal vezetett, de ő szinte összetörte magát, csak hogy berámoljon még egyet, vagy legalább kiharcoljon egy közeli szabadrúgást, esetleg büntetőt. De ennek az időszaknak vége” – indokolt Schuster, akinek Gareth Bale-ről is megvan a véleménye.

„Bale rengeteg álldogál csak úgy a pályán, nem igazán veszi ki a részét sem a védekezésből, sem a támadásokból. Lehet, a sérülése miatt ilyen, ő azért nem egy Arjen Robben, aki teljes gázzal tud robogni a pályán, miután hat hétig sérült volt…” – tette hozzá a német szakember.

Legfrissebb hírek

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
13 órája

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
14 órája

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06

A madridi Marca szerint is mindent vihet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 14:43

Már Szczesny hosszabbítása a téma az FC Barcelonánál – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 09:42

Sérülés miatt valószínűleg véget ért az FC Barcelona középpályásának idénye

Spanyol labdarúgás
2025.03.17. 11:36
Ezek is érdekelhetik