Katalánok királya – Kubala-sorozat, 3. rész

 

Az olasz kiscsapatnál, a Pro Patriánál a meghatóan szívélyes fogadtatás és bánásmód ellenére sem lelhetett új hazára a Magyarországot 1949-ben elhagyó Kubala László, miután a magyar szövetség közbenjárására két évre szóló eltiltással sújtotta a FIFA. A tétmeccsekre vágyó klasszist az edzések és barátságos mérkőzések nem elégíthették ki. A monoton hétköznapokból egy különleges ajánlat zökkentette ki: korábbi pozsonyi edzője, egyben sógora, Ferdinand Daucik csapatot szervezett kelet-európai menekültekből – amolyan futballelődjét a kosárlabda virtuózait felsorakoztató Harlem Globetrottersnek.

Az együttes a Hungária nevet viselte, mert szinte minden játékosa beszélt magyarul. Telt ház és magas fellépési díj várt a csapatra minden nagy nyugati városban, de a pénznél is többet jelentett az eltiltott játékosoknak, hogy a Hungária lehetőséget nyújtott az erőnlét megőrzésére, a formában maradásra. Kubalának pedig még ennél is sokkal többet adott: az együttessel jutott el Spanyolországba, amely évtizedekre új hazája lett. A „száguldó cirkusz" hat meccset játszott spanyol földön, hármat megnyert (spanyol válogatott 2:1, Espanyol 4:2, Deportivo La Coruna 2:1), hármat elveszített (Real Madrid 2:4, Espanyol 4:6, spanyol válogatott 3:6). A Real Madrid elleni találkozó után Kubala kis híján a királyi klub játékosává vált. A mérkőzést megnézte Santiago Bernabéu klubelnök is, akit lenyűgözött a két gólt szerző magyar csatár. Napokon belül már a játékos kezében volt a blancók szerződésajánlata, Kubalának azonban volt egy feltétele: sógora, Daucik legyen az edző. Bernabéu nem pártolta az elképzelést, és abban maradt „Kuksival", hogy a Hungária hátralévő két spanyolországi mérkőzése után visszatérnek a témára, addig alszik rá néhányat mindkét fél.

A Real ősi riválisánál, az FC Barcelonánál azonban pontosan tudták, hogy az elkövetkező napokban mindent szabad, csak aludni nem. Számtalan legenda kering arról, miként is lett végül Kubala a Barca játékosa. Az egyik szerint a katalánok egyszerűen ráígértek a madridi ajánlatra, a másik szerint kettős ügynökök háttérmunkája következtében. Nincs rá okunk azonban, hogy ne higgyünk Enric Llaudetnek, aki a Barca elnöke volt 1961 és 1968 között. Ő úgy mesélte, hogy az Espanyol–Hungária mérkőzésen ott volt Josep Samitier, a Barcelona technikai igazgatója (más források szerint játékosmegfigyelője), aki nyomban felvette a kapcsolatot a magyar csillaggal, majd La Corunában bevitte az éjszakába. A görbe este után Kubala megkérte Samitiert, kísérje el őt Madridba, hogy aláírja szerződését a Reallal. A dörzsölt Samitiernek talán soha nem tudja meghálálni a Barcelona a trükköt, hogy Madrid helyett a katalán fővárosba induló vonatra szállt fel Kubalával, akinek ez csak akkor tűnt fel, amikor a vonatablakból meglátta a városnévtáblát. A gyorsan kijózanodó Kubala nyomban kézhez vehetett egy szerződéstervezetet, amelyben ott állt az is: Daucik lesz az edző, ha továbbra is ragaszkodik hozzá. Noha egy év még ekkor is hátravolt az eltiltásából, 1950. június 15-én egymás tenyerébe csaptak a felek, Kubala aláírt a Barcelonához. (A sors aztán három évvel később kiegyenlítette a számlát: akkor a Real Madrid szipkázta el az utolsó pillanatban Alfredo Di Stéfanót a Barcelona elől.) Hatalmas summa ütötte Kubala markát: az aláírásáért azonnal kapott 300 ezer pesetát készpénzben, az éves jussa pedig 650 ezer peseta volt. Hogy el tudjuk képzelni az összeg nagyságát: a csapat addig legjobban kereső játékosa, César Rodríguez évi 120 ezer pesetát vehetett kézhez...

Az edzőváltást azonban a szurkolók nehezen emésztették meg, hiszen Daucik elődje, az uruguayi Enrique Fernández nem csupán felettébb népszerű, de eredményes is volt: az első edző, akivel meg tudta védeni bajnoki címét a Blaugrana (1948 után 1949-ben is aranyérmes lett, igaz, Kubala érkezésekor, 1950-ben csak az ötödik helyen végzett). Hamarosan megszerették azonban a csehszlovákiai trénert is, mert hasonlóan támadó szellemű, látványos futballt játszott vele a Barca, bár nem volt azonnal eredményes, az első évben csak a negyedik hely jött össze a bajnokságban. Kubala nehezen viselte, hogy a teljes idényt a lelátóról kellett végigizgulnia. Barátságos mérkőzésen először 1950. október 12-én lépett pályára az Osasuna elleni 4:0-s győzelem alkalmával (gólt is szerzett). Az egyik edzőmeccsen látta játszani Franco tábornok is, aki nem értette, miért nem futballozhat a bajnokságban ez a rendkívüli képességű játékos. Amikor felvilágosították, a legenda szerint azt mondta: „Mi az a FIFA? Spanyolországban az van, amit én mondok! Márpedig ennek az embernek játszania kell! Ha nem engedik, kilépünk a FIFA-ból..." De ennyire még az El Caudillo sem ette forrón a kását, Kubala eltiltása pedig hamarosan, április 25-én lejárt. A liga küzdelmei ugyan már április 22-én véget értek, a kupasorozat hajrájába azonban már belevethette magát Kubala is: így tétmeccsen 1951. április 29-én a Copa Generalísimo (a Király-kupa akkori neve) nyolcaddöntőjében játszott először Barca-mezben (2:1-es siker a Sevilla otthonában). A négy nappal később rendezett visszavágón megszerezte első gólját is tétmeccsen a Barcában, majd a negyeddöntőben, a Tetuán ellen az első mesterhármasát is. Május végén pedig az első trófeáját, hiszen a Barcelona a döntőig menetelt, amelyben aztán simán legyőzte 3:0-ra a Real Sociedadot.

A bajnoki bemutatkozás ideje 1951. szeptember 9-én érkezett el, de a városi rivális Espanyol 1:0-ra legyőzte a Barcát. Ám amilyen rosszul kezdődött, olyan szenzációsan folytatódott és végződött az idény, amely a klub történelemkönyvébe arany betűkkel íródott be. A következő fordulóban már javított a Barcelona, amely „Lászi" egyetlen góljával megnyerte az Athletic Bilbao elleni rangadót, és attól kezdve nem volt megállás. A csapat és újdonsült magyar csatára együtt szárnyalt. Kubala mesterhármast jegyzett a Sevilla és a Racing Santander ellen is, november 18-án öt góljával pedig szinte egymaga intézte el a Celta Vigót a 6:1-es győzelem során. De még ezt is felül tudta múlni 1952. február 10-én, amikor mindmáig spanyol rekordot jelentő gólérzékenységről tett tanúbizonyságot: a Sporting Gijón 9:0-s legyőzéséből hét (!) góllal vette ki a részét. Természetesen az sem halványítja el a hőstettet, hogy ezzel nem múlta felül, „csupán" beállította a csúcsot, mivel a bilbaói Agustín Sauto Arana 1931-ben – éppen a Barcelona ellen – szintén hét gólt jegyzett.

Kubala 26 góllal járult hozzá a Barcelona bajnoki címéhez, ezzel második lett a góllövőlistán a Real Madrid játékosa, Pahino mögött. Laci azonban a különböző kupasorozatokban is hasonló hatékonysággal szórta a gólokat, így a többi fronton sem maradtak el a bajnoki elsőséghez fogható sikerek. A Copa Generalísimóban megvédte címét a katalán együttes, Kubala hét meccsen 12 góllal járult hozzá a diadalmenethez, amelynek végső állomása a Valencia elleni kupadöntő volt. A rendes játékidő 2:2-es döntetlenje után a hosszabbításban a magyar támadó góljával szerezte meg a vezetést a Barcelona, amely 4:2-re nyert. Az akkoriban Copa Eva Duarte nevet viselő spanyol Szuperkupát – mint bajnok és kupagyőztes – játék nélkül kapta meg a Barcelona. Nem úgy a korszakban átfogó európai kupasorozat híján igencsak nagy becsben tartott Latin-kupát, amelyért a hagyományoknak megfelelően spanyol, olasz, francia és portugál csapatokkal kellett megküzdenie. Az elődöntőben a Juventus búcsúztatásához (4:2) Laci gólja is kellett, a döntőben pedig a Nice-t győzték le 1:0-ra a katalánok. A nyugatnémet Kickers Offenbach 5:2-es legyőzésével elhódított Copa Martini Rossi pedig már tényleg csak a hab volt a tortán. A futballtörténelem „ötkupás Barcelonaként" őrzi az 1951–1952-ben mindent begyűjtő együttes emlékét, és ez számított a klub valaha volt legsikeresebb idényének egészen 2009-ig, amikor is a Pep Guardiola vezetőedző irányította, Lionel Messi, Xavi, Andrés Iniesta nevével fémjelzett csapat hat trófeát nyert meg.