Piqué, Xavi, Fabregas, Guardiola – ez most a katalán vagy a világválogatott?

Jelenleg a katalán népszavazás tartja lázban nemcsak Spanyolországot, hanem egész Európát. A vasárnapi referendum (amely arról szólt, hogy a Barcelona székhelyű tartomány elszakadjon-e az országtól) a sport szempontjából is meghatározó lehet. Sőt, már most is az, hiszen az események (tüntetések, rendőri brutalitás) miatt kellett az FC Barcelonának zárt kapuk mögött bajnokit játszania.

A találkozó után Gerard Piquéazt nyilatkozta: le is mondja a válogatottságot, ha a spanyol szövetség vezetőinek problémát okoz vagy zavarja a nemzeti csapatot. Ennek hozadékaként félbe kellett szakítani a nemzeti csapat nyílt edzését, mert a szurkolók kinyilvánították a védő felé nemtetszésüket.

Egy biztos: Katalónia függetlenségével Spanyolország elveszítené az elmúlt évek egyik legmeghatározóbb klubját, az FC Barcelonát és rengeteg kiváló játékost – ezzel a felütéssel készítette el a Marca című spanyol sportnapilap internetes kiadása minden idők legjobb katalán válogatottját. Elöljáróban annyit: a névsor annyira veretes, hogy például Victor Valdés, Sergio García vagy Jordi Alba nem is kapott helyet benne.

A KAPUBAN: RICARDO ZAMORA

A spanyol futball első médiasztárjaként tartották számon. Az 1920-as olimpián ezüstérmes lett a válogatottal, mindössze 19 éves volt ekkor. Pályafutása legnagyobb részét az Espanyolban és a Real Madridban töltötte, de három évet lehúzott az FC Barcelonában is. 1959-ben nevezték el róla a trófeát, melyet annak a kapusnak ítélnek oda, aki a legkevesebb gólt kapta a spanyol bajnokság adott idényében. 1978-ban, 77 évesen halt meg.

A VÉDELEMBEN: CARLES PUYOL, GERARD PIQUÉ, JOAN CAPDEVILA

Van, akit ebből a hármasból be kell mutatni? A Marca szerint ők minden idők legjobb spanyol válogatottjának voltak a tagjai, akik nyertek együtt egy Európa-bajnoki és egy világbajnoki címet. Ez persze így egyáltalán nem igaz, „csak” a vb-aranyat nyerték együtt. A 2008-as Eb-n ugyanis Piqué még nem volt ott (csak egy évvel később mutatkozott be a felnőttválogatottban), míg a 2012-esen Puyol és Capdevila nem szerepelt. De a lényeg: mind a hárman Európa- és világbajnokok. Capdevila a kakukktojás a trióból, mert társaival ellentétben soha nem volt az FC Barcelona játékosa.

A KÖZÉPPÁLYÁN: CARLES REXACH, PEP GUARDIOLA, SERGIO BUSQUETS, XAVI, CESC FABREGAS

Van kérdés? Talán csak annyi, hogy lehet-e ezt minden idők egyik legjobb középpályájának nevezni? Nem Katalóniában, nem Spanyolországban és még csak nem is Európában. Hanem a világon. Mindenesetre a névsor tökéletesen tükrözi a katalán futballiskola irányvonalát. A klasszis középpályások sora egyszerűen kifogyhatatlan. Közülük természetesen Xavi kiemelkedik valamelyest, talán kiérdemelte a minden idők legjobb katalánja (spanyolja?) jelzőt is, kétszer Eb-, egyszer vb-győzelemre vezette a válogatottat. Egyébként Fabregas is részese volt mind a háromnak, Busquets pedig egy Eb- és a vb-aranynak. Nem mellesleg a Barcelonában Guardiola irányításával oktatták az európai klubfutballt…

A TÁMADÓSOR: RAÚL TAMUDO, PAULINO ALCÁNTARA

Talán itt érezhetjük azt, hogy vannak hiányosságok, főleg az elmúlt évtizedekből. Tamudo például valójában alig 15 alkalommal viselte a spanyol válogatott mezét, igaz, az olimpiai válogatottal ezüstérmes lett 2000-ben, Sydney-ben. Az Espanyolban valóságos legendaként tartják számon. Kétszer nyert a klubbal spanyol kupát, egyszer UEFA-kupa döntőben szerepelhetett. Alcántara a XX. század első felének legendája. Igaz, nem is Katalóniában, hanem a Fülöp-szigeteken született, csak édesapja révén katalán. Ötször lépett pályára a spanyol válogatottban, bár gólérzékenységéről sokat elmond, hogy 6-szor talált be. Egészen 2014-ig volt a Barca gólrekordere (ha nemcsak a tétmérkőzéseket, hanem a barátságos találkozókat is beleszámítjuk) 369 találattal, a csúcsot természetesen Lionel Messi adta át a múltnak.