A benzinkúton merített ihlettől a Kubala utcáig – interjú Kovács Barnabással

– Van egy olyan érzésem, annak idején Fehérgyarmaton kisebb volt a Kubala-kultusz, mint Barcelonában...
– Akkoriban fogalmam sem volt róla, hogy ki ő. Viszont a sport a mindennapjaim részének számított, sporttagozatos általános iskolánkat a hetvenes árvíz után építették. Édesapám lelkész, édesanyám védőnő volt, négy gyermeket neveltek fel, de volt, hogy hónapokig nehéz sorsú emberek, hogy ne mondjam, börtöntöltelékek is velünk éltek a lakótelepi lakásban. Rengeteget fociztunk a többiekkel, ezenkívül sakkoztam, járási versenyt is nyertem, atletizáltam, kézilabdáztam, a középiskolában pingpongoztam, kosaraztam, ha jól számolom, négy sportágban rendelkeztem kis kék könyvvel igazolt versenyzőként. Kiemelkedő teljesítményt nem nyújtottam, de nagyon szerettem csinálni, emellett a tanulás is jól ment.

– Talán nem véletlenül került a patinás Debreceni Református Kollégium gimnáziumába.
– Azt szoktam mondani, hogy az irodalomtételek egyharmada itt tanult valaha: Csokonai, Kazinczy, Kölcsey, Arany János, Ady, Móricz, Szabó Lőrinc... Igen erős szellemi töltetet kaptam, pedig nem indult könnyen, jött a Nyilas Misi-szindróma, a „falu eszeként" érkeztem, de rögtön az első hetekben beszedtem néhány egyest. Harmadik osztályra viszont már a 418 tanuló legjobbja lettem, mégis azt mondták, ezzel a családi háttérrel nemigen mehetek egyetemre. Ehhez képest aztán összesen harmincöt lezárt egyetemi félévet produkáltam itt-ott.

– Miért a Közgázzal kezdte?
– Kevésbé éreztem magamat keretek közé szorítva, mint mondjuk orvosként vagy mérnökként, s érdekeltek a nemzetközi kapcsolatok. Az első év után azt gondoltam, maradtak még szabad vegyértékeim, s dékáni engedéllyel elkezdtem járni a jogi karra is 1990-ben. Elsők között voltam az országban, aki párhuzamosan két egyetemet végzett nappali tagozaton. Közben a sporttól sem szakadtam el, rendszeresen futballoztam, s emlékszem egy katonatárs cimborámra, akivel sokszor játszottam együtt, nagyon jó bal lába volt.

– Köszönöm szépen, szerencsére még megvan az a bal láb... Visszatérve az egyetemre, sőt, egyetemekre, a két nappali tagozat mellé jött a többi, ugye?
– Belevágtam az ELTE bölcsészkarába történelem szakon, fél évet Bécsben, egyet Regensburgban töltöttem ösztöndíjjal, Madridban a helyi diplomáciai akadémián egy évig részese lehettem a spanyol diplomataképzésnek. Miután itthon végeztem jogász-közgazdászként, a külügyminisztériumba felvételiztem, a parlamenti kapcsolatok főosztályára kerültem , a „levélhordótól" a főosztályvezetői posztig jutottam. A 2002-es kormányváltáskor megszüntették a munkaviszonyomat, de így a magánszférában is működhettem a Telekomnál, majd stratégiai igazgató voltam a Károli Gáspár Református Egyetemen. Közben folyamatosan fociztam, a külügy nagypályás közép-európai kupát szervezett a magyar, német, osztrák, lengyel, cseh és szlovák társszervek részvételével, 2000-ben a bronzmérkőzésen én is berúgtam a tizenegyest a lengyelek elleni szétlövésnél, 2001-ben és 2002-ben megnyertük a tornát. 2011-ben kis pályán aztán megsérült a térdem, azóta sajnos hanyagolnom kell a futballt.

– A sportot, a sportdiplomáciát viszont egyáltalán nem hanyagolja. Hogy is volt azzal a diplomata tenisztornával, tényleg otthonról, Fehérgyarmatról exportálta az ötletet Barcelonába?
– Tényleg! Vittem le a gyerekeimet ütögetni, s megláttam a plakátot, hogy az ország legnagyobb veterán tenisztornáját a szülővárosom rendezi. A kilencvenes évek Davis-kupa-csapatának hőse, Krocskó József vagy éppen Martina Hingis papája is rendszeresen indult rajta. Innen jött, hogy csináljunk hasonlót a konzulátusok között Barcelonában, bár úgy voltam vele, biztosan van már ilyen. Erre kiderült, hogy nincs, még senkinek sem jutott eszébe ez az egyszerű ötlet. Barcelonában százegy konzul dolgozik, nagyjából a fele tiszteletbeli, a többi karrierdiplomata, New York és Hongkong mögött ez harmadik legnagyobb konzuli testület a világon. 2016-ban tárgyaltam a helyi teniszklub elnökével, aki rögtön mellém állt. Ez igazi elit hely, háromszázötven euró a havi tagsági díj, Rafa Nadal tízszer nyerte meg az itt rendezett versenyt. Az amerikai konzul jelentkezett elsőnek, Taróczy Balázs elvállalta a fővédnökséget, mint ahogy a Roland Garros-győztes Albert Costa is. Nagyon jól sikerült az esemény, 2018-ban ismét megrendezzük.

– Hogyan lett barcelonai főkonzul? Miért és mikor vágott bele?
– A külügyi vezetőség kért fel erre a megtisztelő diplomáciai feladatra, 2015 februárjában kezdtem el a munkát, akkor, amikor a MOB kinyilvánította a szándékát arra, hogy pályázzunk a 2024-es olimpiára, ez pedig megmozgatta a fantáziámat. Mindig is a sportdiplomácia híve voltam, s ennek csak egyik része az, amit a nemzetközi sportági szakszövetségek végeznek, a másik, amikor a diplomaták a sportot diplomáciai eszközként használják. Barcelona kivirágzott az 1992-es olimpiától, úgy voltam vele, nézzük meg, mitől lettek ők ilyen jók, ha tíz ötletükből hat értelmezhető, egyet-kettőt pedig sikerül megvalósítani, már nyertünk vele. Ezért is sajnálom, hogy végül vissza kellett lépni a kandidálástól, szerettem volna nagyobb tettek részese lenni. Ettől még természetesen nem szakítottam a sporttal, rendszeresen szervezünk fogadásokat az itt járó magyar sportolók tiszteletére, amiről hírlevélben értesítjük a helyi magyarokat is, ennek nemzetpolitikai, közösségépítő jelentősége is van. Fogadtuk Szász Emesét, Cseh Lacit, a Szolnok, az Eger és az UVSE pólósait, a Veszprém és a Szeged kéziseit. Klasszikus protokoll nincs, nemzeti vagy klubmezben, szerelésben jöhetnek.

– Ha már protokoll, sportdiplomáciai képzést is kezdeményezett.
– Így van, a győri egyetemmel közösen. Kétezertizenhatban, budapesti képzési hellyel indult el a kurzus, amelyen főként 28 és 55 év közötti középvezetők vettek részt, akiknek négynapos barcelonai kirándulást is szerveztünk. ŐsszeI már a második évfolyam kezdett. Az ötletet részben a saját korábbi madridi tanulmányaimból vettem.

– És a tavalyi Kubala-emlékévét? Mert ez tényleg nagy durranás volt.
– Ezt meg egy barcelonai benzinkutastól... Még csak egy hete voltam Barcelonában, mentem tankolni a kocsimmal, a kutas látja a diplomata-rendszámot, kérdezi, honnan jöttem, mondom, hogy Magyarországról. Erre felkiált, hogy Kubala így, Kubala úgy, odahívja a többieket, s mindenki meséli az élményeit. Pedig legfeljebb gyerekek lehettek, amikor Kubala László még játszott. Úgy voltam vele, ha Barcelonában ennyire ismerik és szeretik, akkor Budapesten legyen hasonlóan. Kétezertizenhat március hetedikén volt a „Magyarok a Barcáért" című film bemutatója az FC Barcelona nagytermében, akkor éreztem meg, hogy egy ilyen jellegű film, illetve kezdeményezés nemcsak élvezetes, hanem sikeres is lehet. Az egyik éjjel nem tudtam aludni, s eszembe jutott megnézni, mikor született a legenda: 1927-ben. Jó, hát nem centenárium, de hol leszek én tíz év múlva? Így jött a KUBALA 90 brand. Kocsis Tiborral, a film rendezőjével kezdtük el szervezni, a katalán sportfőtitkár segítségével sikerült a május 8-i emlékünnepségre megszerezni a helyi királyi palotát, Palau Realt. Ott volt többek között Balogh Csaba külügyi államtitkár úr, Szabó Tünde sportállamtitkár asszony, Tarlós István főpolgármester úr, Joan Gaspart, az FC Barcelona volt elnöke, Pál István „Szalonna" játszotta hegedűn a Barca-indulót, aminek hatalmas sikere volt. S végre hasznát vettem annak a nagybőgőnek, amelyet tizenhét éve az esküvőnkre kaptunk egy barátomtól, „Szalonnáék" bandája húzta rajta a talpalávalót. Kubala László átvitte az ingerküszöböt, és Magyarországgal kapcsolatban nagyon pozitív dologról beszéltek itt, Barcelonában, ami óriási sajtófelületet kapott. És nem volt vége, ugyanis az ötletem, hogy Kubala Lászlóról közterületet nevezzenek el Budapesten, egyhangú támogatásra lelt a fővárosi és a XIII. kerületi közgyűlésben, június 22-én volt az alapkőletétel. November 3-án a Fradi stadionjában rendeztünk megemlékezést, rá néhány napra az FC Barcelona igazgatósági ülésén úgy döntöttek, támogatják, hogy legyen a Kubala utca a városban. December 14-én Madridban zajlott a záróünnepség Kubala egykori válogatottbeli játékosa, a volt sikerkapitány, Vicente del Bosque részvételével.

– Szinte sajnálom, hogy vége lett az emlékévnek...
– Az emlékkiállítás viszont megy körbe az országban, Debrecen, Nyíregyháza, egy kedves levélíró kérésére Ófehértóra is eljut, aztán majd visszavisszük Spanyolországba, ott is kíváncsiak rá. A múltkor felhívott egy 88 éves katalán néni, a Barca pártoló tagja, s ötvenes évekbeli relikviákat ajánlott fel Kubaláról. Elképesztő az itteni nimbusza.

– Milyen nagyobb sportdiplomáciai eseményt szervez 2018-ra?
– A nejem megtiltotta, hogy megnézzem az idei naptár évfordulóit, annyit foglalkoztam az emlékévvel. De megérte.