Real: Lopeteguit menesztik, Conte lesz az új edző – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.29. 09:58
null
Julen Lopetegui nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket (Fotó: AFP)
Egybehangzó spanyol sajtóértesülések szerint a Real Madrid hétfőn bejelenti Julen Lopetegui menesztését. A spanyol szakember utódja minden bizonnyal Antonio Conte lesz.

 

Nagyon úgy néz ki, hogy az FC Barcelona elleni 5–1-es vereség végleg megpecsételte Julen Lopetegui sorsát. A Real Madrid teljesen hitehagyott csapat benyomását keltette a Camp Nouban, sorozatban az ötödik bajnokiján maradt nyeretlen, ráadásul ezek közül négyet elveszített.

Spanyol források szerint az el Clásicón látott lélektelen játék és szégyenteljes vereség volt az utolsó csepp a pohárban: bár a hétfő délelőtti edzést még Lopetegui vezényli, délután gyűlést tart a klub vezetősége, mely után bejelentik az 52 esztendős szakember menesztését.

„Kár lenne egymásra mutogatni, fájdalmas vereséget szenvedtünk. A végsőkig kitartunk az edzőnk mellett, de a döntést nem mi hozzuk meg” – mondta a Barca elleni vereség után Sergio Ramos.

Nagyon úgy tűnik, hogy ez a bizonyos döntés már megszületett, a csapat irányítását ideiglenesen a klub korábbi játékosa és a Castilla jelenlegi edzője, Santiago Solari veszi át, amíg az új vezetőedző, Antonio Conte alá nem írja a szerződését. Az olaszt már a nyáron is megkörnyékezték a madridiak, akkor azonban még nem dőlt el a sorsa a Chelsea-nél.

Conte már hétfőn Madridba repül, hogy tisztázzák a szerződés részleteit, a hivatalos bejelentésre minden bizonnyal még a héten sor kerül.

SPANYOL LA LIGA
10. FORDULÓ
Barcelona–Real Madrid 5–1 (2–0)
Barcelona,
Camp Nou, 93 265 néző. Vezette: José María Sánchez Martínez
Barcelona: Ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Lenglet, Jordi Alba – Rafinha (N. Semedo, 69.), Rakitic, Busquets, Arthur (A. Vidal, 87.), Philippe Coutinho (O. Dembélé, 74.) – L. Suárez. Vezetőedző: Ernesto Valverde
Real Madrid: Courtois – Nacho, Varane (Lucas Vázquez, a szünetben), S. Ramos, Marcelo (Mariano Díaz, 82.) – Modric, Casemiro, Kroos – Bale (Asensio, 77.), Benzema, Isco. Vezetőedző: Julen Lopetegui
Gólszerző: Coutinho (11.), L. Suárez (30., 75., 83. – az elsőt 11-esből), A. Vidal (87.), ill. Marcelo (50.)

A TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Sevilla–Huesca 2–1 (Pablo Sarabia 65., 78., ill. Jorge Pulido 93.)
Deportivo Alavés–Villarreal 2–1 (Calleri 51., Borja Bastón 94., ill. G. Moreno 10.)
Getafe–Real Betis 2–0
(Jorge Molina 60., Foulquier 62.)
Atlético Madrid–Real Sociedad 2–0 (Godín 45., Filipe Luís 61.)
Athletic Bilbao–Valencia 0–0

Girona–Rayo Vallecano 2–1 (Portu 34., 45., ill. Gálvez 61.)
Celta Vigo–Eibar 4–0 (Iago Aspas 5., 36., 82., Brais Méndez 56.)
Levante–Leganés 2–0 (Roger Martí 14., Rubén Rochina 90.)
Real Valladolid–Espanyol 1–1 (Verde 91., ill. Iglesias 20.)

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 10 6 3 1 28–12 +16 21
2. Alavés 10 6 2 2 14– 9 +5 20
3. Sevilla 10 6 1 3 23–13 +10
19
4. Atlético Madrid 10 5 4 1 12– 5 +7 19
5. Espanyol 10 5 3 2 14– 8 +6 18
6. Valladolid 10 4 4 2 9– 7 +2 16
7. Levante 10 5 1 4 16–15 +1 16
8. Getafe 10 4 3 3 10– 8 +2 15
9. Real Madrid 10 4 2 4 14–14 0 14
10. Celta Vigo 10 3 4 3 17–14 +3 13
11. Girona 10 3 4 3 12–14 –2 13
12. Real Sociedad 10 3 3 4 12–13 –1 12
13. Betis 10 3 3 4 5– 9 –4 12
14. Valencia 10 1 8 1 7– 8 –1 11
15. Eibar 10 3 2 5 10–17 –7 11
16. Athletic Bilbao 10 1 7 2 11–15 –4 10
17. Villarreal 10 2 3 5 8–10 –2 9
18. Leganés 10 2 2 6 8–15 –7 8
19. Rayo Vallecano 10 1 3 6 10–20 –10 6
20. Huesca 10 1 2 7 8–22 –14
5
Legfrissebb hírek

Egygólos előnnyel utazik a Real Madrid a visszavágóra

Bajnokok Ligája
16 perce

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

Búcsút mondhat Daviesnek a Real, marad Münchenben a sztárvédő – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.21. 13:42

Graham Potter veszi át a West Ham irányítását – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.01.08. 21:57

Menesztették a West Ham United menedzserét – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.01.08. 16:37

Real Madrid: még az idén összeül a vezérkar Ancelottival

Spanyol labdarúgás
2024.12.16. 17:09

Lopetegui sorsa megpecsételődni látszik a West Hamnél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2024.12.04. 16:09
Ezek is érdekelhetik