Real: Zidane-hatás? Két klasszis marad, PSG-játékos érkezhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.29. 10:59
null
Zidane kéri, így Varane kész Madridban maradni (Fotó: AFP)
Zinédine Zidane marasztaló szavai megtették hatásukat, Marcelo és Raphaël Varane is marad Madridban a következő idényre – írja a spanyol abc.es. A francia mester emellett honfitársával, Adrien Rabiot-val erősíthet a középpályán – teszi hozzá az As.

 

Zidane visszatérése több szempontból is komoly fordulatot jelenthet a Real Madridnál. A francia vezetőedzővel együtt az utóbbi időszakban partvonalon kívülre szorult játékosok jó része is visszatért – a kezdőcsapatba.

Zidane személye, illetve a játékosokkal való kommunikációja két elvágyódó futballista, Marcelo, valamint Varane jövőjét is komolyan befolyásolhatja. Az abc.es beszámolója szerint bár mind a ketten erősen fontolgatták a távozást, biztosnak tűnik, hogy a 2019–2020-as idényre is maradnak a spanyol fővárosban.

Szintén a madridiakhoz kapcsolódó hír, hogy a szerződése meg nem hosszabbítása miatt a PSG első keretéből kitett Adrien Rabiot lapértesülések szerint megállapodott a Reallal, így nyártól a királyi gárdában folytatja.

A 23 éves középpályás – akiről korábban az FC Barcelona is tárgyalt – ingyen szerződhet Madridba.

Legfrissebb hírek

Történelmet írt a PSG rutinos védője

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:08

Hétgólos thrillert nyertek meg Negóék a Lens otthonában

Francia labdarúgás
2025.03.01. 23:04

Messi: Nem élveztem a Párizsban töltött két évet

Minden más foci
2025.03.01. 12:27

A PSG kiütéssel jutott be a Francia Kupa elődöntőjébe

Francia labdarúgás
2025.02.26. 23:24

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

A Lyont is megverte a PSG, Dembélé már 16 gólos 2025-ben

Francia labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Arne Slot a PSG elleni BL-nyolcaddöntőről: Várjuk ezt a kihívást

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 14:25

BL-legek: Kylian Mbappé belépett az 500-asok klubjába; a PSG hétgólos kiütése csak rekordbeállítás

Bajnokok Ligája
2025.02.20. 11:12
Ezek is érdekelhetik