Atlético: Már tudom, hol játszom a jövő évadban – Griezmann

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.08. 21:04
null
Griezmann már tudja, hol futballozik majd a nyártól – Miamiban biztosan nem (Fotó: AFP)
Az Atlético Madridtól a nyáron távozó Antoine Griezmann a Télematin nevű francia tévéműsorban elárulta, már tudja, hol folytatja pályafutását.

 

„Már tudom, hol játszom a következő idényben” – kezdte Griezmann, majd egy poénnal folytatta: „Nem mondhatom azt, hogy ez a hely Miami lesz.”

A francia válogatottal szombaton Törökországban pályára lépő játékos azt egyelőre nem árulta el, melyik lesz karrierje következő állomása.

A barcelonai Sport azt írja, július 1-ig nem valószínű, hogy előrelépés történik Griezmann ügyében, hiszen akkor 200 millióról 120 millió euróra csökken a kivásárlási ára – vélhetően egy csapat sem akar többet fizetni érte a feltétlenül szükségesnél.

A 28 éves támadóval kapcsolatban 2018 után idén is a Barcelonát emlegették lehetséges állomáshelyként, ám a klub korábbi elnöke szerint nem lenne jó döntés a szerződtetése, és állítólag az öltözőben sem örülnének felhőtlenül az érkezésének.

Legfrissebb hírek

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
2 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
7 órája

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
15 órája

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 20:35

La Liga: korai kiállítás után barcelonai iskolajáték

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 18:24

92. perces, ollózós góllal nyert a kiesés elől menekülő csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 16:21

Ancelotti: Ha így játszunk az Atlético ellen, nem fogunk nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 10:47

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58
Ezek is érdekelhetik