Barcelona: a korábbi közönségkedvenc visszatérne

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.12.13. 11:52
null
Lehet, hogy hamarosan gránátvörös-kékre cseréli (vissza) kék szerelését Pedro? (Fotó: AFP)
Az angol élvonalban szereplő Chelsea játékosa, Pedro a Cadena SER nevű rádióállomás egyik műsorában elismerte: szívesen visszatérne nevelőegyesületéhez, az FC Barcelonához.


„Mindenki tudja, hogyan érzek a klub iránt, természetesen van esély arra, hogy visszatérek. Mindig is ezt vallottam. A Barca olyan klub, amelyet különlegesen szeretek, hiszen onnan indultam. Rengeteg élményt szereztem, hosszú ideig játszottam ott, szeretem az ott levőket. Örülnék, ha visszatérhetnék.”

A támadó 2004-ben került az FC Barcelonához, ahol az ifjúsági gárdákon át a felnőttek kezdőcsapatáig vezetett az útja. A Barcában 321 tétmeccsen 99 gólt szerzett és 62 gólpasszt jegyzett, többek között öt bajnoki címet, három Bajnokok Ligája-győzelmet, három kupagyőzelmet és két klubvilágbajnoki címet is nyert, ám 2015-ben továbbállt a Chelsea-hez.

A 65-szörös spanyol válogatott, világ- és Európa-bajnok játékos Londonban angol bajnoki címet, FA-kupát és Európa-liga-győzelmet is ünnepelhetett, ám a jelenlegi idényben még csak kilenc tétmérkőzésen kapott lehetőséget Frank Lampardtól, így egyre több helyről hallani, hogy távozhat. Szerződése 2020 nyaráig érvényes.

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron triplázhat a Barcelonában  az UEFA Ifjúsági Liga megnyerésével

Légiósok
4 órája

A Bordalás-féle Getafét is bedarálta a zsinórban harmadszor nyerő Espanyol

Spanyol labdarúgás
13 órája

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 13:35

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.04.17. 12:07

Így folytatják a BL-ben – az elődöntő menetrendje

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 22:55

Átgázolt a Crystal Palace-on a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
2025.04.16. 22:39

Kerkez is jelölt a PL Év Csapatába az EA FC 25-ben

Angol labdarúgás
2025.04.16. 19:52
Ezek is érdekelhetik