Sevilla: újabb marokkói játékost szerződtettek – hivatalos

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.05. 13:03
null
Usszama Idrisszi (pirosban) az AZ Alkmaar után a Sevillában bizonyíthat (Fotó: AFP)
A Sevilla labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a holland AZ Alkmaar marokkói válogatott szélsőjét, Usszama Idrisszit.

 

A Hollandiában született, de már hétszeres marokkói válogatott Usszama Idrisszi a Feyenoord utánpótlásában nevelkedett, majd a felnőttek között a Groningenben mutatkozott be. Az AZ Alkmaar 2018 januárjában szerződtette, két és fél év alatt 98 mérkőzésen 37 gólt szerzett és 25 gólpasszt jegyzett az együttesnél.

A Sevilla beszámolója szerint a 24 éves labdarúgó 2025 nyaráig szóló szerződést írt alá.

A sevillai csapat keretében még két marokkói válogatott játékos, Jusszef en-Nesziri és Bono szerepel, továbbá ott van még a marokkói állampolgársággal is rendelkező Munir, aki egyszer már pályára lépett a spanyol nemzeti csapatban, de egy szabályváltoztatásnak köszönhetően hamarosan ő is bemutatkozhat az afrikai együttes válogatottjában.

Card

Legfrissebb hírek

A Real Betis 0–2-ről felállva győzött a Leganés otthonában; nyert a Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.03.16. 18:17

Butland volt a hős – Mourinhóék tizenegyesekkel búcsúztak Glasgow-ban; továbbjutott a Spurs is

Európa-liga
2025.03.13. 23:53

Nem tudott előnyt szerezni Spanyolországban az MU; kikapott a Tottenham és a Fenerbahce is az El-ben

Európa-liga
2025.03.06. 20:51

Döntött az UEFA: a Ferencvárosnak többet kell fizetnie, mint az Alkmaarnak

Európa-liga
2025.03.05. 22:49

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12

91. percben szerzett góllal mentett pontot idegenben a Mallorca

Spanyol labdarúgás
2025.02.24. 23:08

Sallai ezúttal is betalált, de a Galata nem tudott csodát tenni az Alkmaar ellen

Európa-liga
2025.02.20. 20:43

Videó: ballal, állítás nélkül – Sallai Roland ismét betalált az Európa-ligában

Európa-liga
2025.02.20. 20:23
Ezek is érdekelhetik