Játékossors: elutasított fellebbezés – Trippier február végéig nem játszhat

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.18. 13:48
null
Trippiert (felül) további nyolc mérkőzésen nélkülöznie kell Diego Simeonénak (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hétfőn elutasította az Atlético Madrid fellebbezését, így ismét életbe lépett a spanyol klub angol védőjének, Kieran Trippiernek az eltiltása. A futballista – aki hazájában megsértette a sportfogadásra vonatkozó szabályokat – február végéig nem játszhat.

 

Az angol szövetség (FA) közvetlenül karácsony előtt sújtotta tízhetes eltiltással és 77 ezer eurós bírsággal a 30 éves Kieran Trippiert. A vád szerint a 25-szörös válogatott futballista hét pontban is megszegte a szabályokat, az FA ezek közül négyben találta bűnösnek. Az ügy azzal van összefüggésben, amikor a játékos 2019 júliusában a Tottenham Hotspurtől az Atléticóhoz igazolt, a szerződéskötésről ugyanis még az előtt információt adott egy rokonának, hogy annak ténye nyilvánosságra került volna. Trippier azzal védekezett, hogy nem fogadott ezzel kapcsolatban, és nem profitált mások sportfogadásából sem.

A FIFA január elején felfüggesztette az eltiltást, miután az Atlético fellebbezett, mondván: spanyol egyesület lévén rá nem vonatkoznak az Angliában kihirdetett szankciók. Hétfőn aztán a nemzetközi szövetség közölte, hogy a fellebbezést elutasította, az eltiltást pedig nemzetközileg érvényessé tette.

Trippier az FA büntetése után két meccset már kihagyott, majd ismét játszott, de mostantól további nyolc találkozón – köztük a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-nyolcadöntőben – nem szerepelhet. A spanyol bajnokság listavezetője később közleményben jelezte, a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbez a védő eltiltása ellen.

Trippier jelen állás szerint legközelebb február 28-án léphetne pályára, amennyiben azonban a szervezet elrendeli a meghallgatást, akkor a futballista az ítélethirdetésig ismét játszhat.

Legfrissebb hírek

A La Liga elnöke ismét odaszúrt Carlo Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
11 perce

A közösségi médiában szidta a klubot és az elnököt, két évre kitiltották

Angol labdarúgás
2 órája

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
20 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:56

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Aranyláz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
2025.03.26. 23:32

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
2025.03.26. 13:07
Ezek is érdekelhetik