Dani Olmo: Ki ne akarna közös képet Messivel? Hát én!

A 11-szeres spanyol válogatott futballista Terrassában, Katalónia harmadik legnagyobb városában született, a barcelonai Camp Nou stadiontól körülbelül 25 km-re. Ennek fényében nem meglepő, hogy az először az Espanyolnál pallérozódó kisfiú kilencévesen odakerült a Barcelona híres akadémiájára, a La Masiára. Tizenhat esztendősen viszont mindenkit meglepve Horvátországba, a Dinamo Zagrebhez távozott.

„Tudom, mit gondolsz. Tudom, mit akarsz tudni. Állandóan ezzel a kérdéssel bombáznak. Hogy kerültem Barcelonából Zágrábba, majd onnan Lipcsébe?” – kezdi monológját a támadó középpályás, majd később ejt néhány szót arról, hogy miért is ment el a Barcától. Elárulja, hogy nem akart távozni az Espanyoltól, mert ott voltak a barátai, de már tudja, édesapja jól döntött. A nyomással viszont nehezen birkózott meg.

„Különleges hely. Magas elvárásokkal. Ez Barcelona! Volt nyomás. Valódi nyomás. Valaki mindig figyelt. Mindennap tisztában voltam azzal, hogy az lehet az utolsó napom ott” – írja Olmo, majd egy példát is felhozott tízéves korából, egy andorrai torna Atlético Madrid ellen megnyert fináléja utáni pillanatokról.

„Az edzőnk mindenkit leültetett, és egyenként megkérdezett minket, miért gondoljuk, hogy megérdemeljük az akadémiai lehetőséget. Tízéves voltam. Nagyon ideges lettem. Fogalmam sem volt, mit mondjak. Csak játszani akartam!”

„Végül kinyögtem valami olyasmit, hogy jó idényünk volt, és szerintem sokat fejlődtem. Kivárt egy másodpercet, majd azt mondta: »Egyetértek, jól van, Dani.« Végül mindannyian maradhattunk.”

„Szóval miért hagytam el ezt az elképesztő helyet hét év után? Szükségem volt egy projektre. És játszanom kellett. Szükségem volt a labdára. A Barcelona először el sem hitte, hogy menni akarok. Senki nem hagyja el Barcelonát Horvátországért. Senki. Ez egyszerűen nem szokás. De én megtettem. Amint édesapám bejelentette az ajánlatot, azt mondtam, megyek. Ennyi az egész.”

„»Ez a csapat, a Dinamo, a saját projektjeként akar téged kezelni. Mindent fel akarnak tenni egy lapra érted.« Mást már nem is akartam hallani. Nem érdekelt, hogy nem az öt topliga valamelyikében szerepel a csapat, semmit sem tudtam Horvátországról, de tudtam, a Barcelonánál fennáll a veszélye, hogy elveszek a rendszerben, egy átlagos játékossá válok, akinek nincs egyenes útja a felnőttcsapatba.”

Olmo arról is mesélt, hogy még a Barcelonához csatlakozás előtt lehetősége volt fotózkodni Lionel Messivel, azonban neki a legkevésbé sem volt hozzá kedve, inkább focizni szeretett volna.

„Elkísértem az édesapámat egy mérkőzésre Castelldefelsbe (Barcelona szomszédságában található város, Messi ma is itt lakik – a szerk.). Nyolcéves voltam. Boldogan játszottam a labdával, amikor valaki – talán édesapám egyik barátja – odajött hozzám, és azt mondta: »Dani, gyere ide! Ezt nem fogod elhinni, közös fotón szerepelhetsz Lionel Messivel!« Mint kiderült, Messi egy barátja játszott a meccsen, és eljött, hogy megnézze.”

„Azta, Messi, most komolyan? Castelldefelsben? Ki ne akarna közös képet készíteni vele? Hát én! Azt mondtam, köszönöm, nem, inkább játszani akarok. Ez csak egy kép, nemde? De aztán akaratom ellenére odavittek Messihez és elkészült a közös kép. Egy szót sem szóltam hozzá, csak megvártam a fényképezőgép kattanását, és visszamentem játszani, mintha én tettem volna neki szívességet.”

„Végül is örülök, hogy elkészült a kép, mert ma már bekeretezve áll otthon. Akkoriban viszont nem örültem, hogy az értékes játékidőmet megzavarták – még akkor sem, ha egy ikon miatt történt mindez. De talán ez is megmutatja, mennyire szerettem a labdát, még Messi sem vonta el a figyelmem. Bocsánat, Leo.”