Barcelona: ezt kéri a klubtól Haaland apja és ügynöke – sajtóhír

T. D., M. D.T. D., M. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.05. 07:20
null
Megvan az ára Erling Haalandnak… (Fotó: AFP)
Mint ismert, a mögöttünk hagyott héten Erling Haaland édesapja, Alf-Inge Haaland és a futballista ügynöke, Mino Raiola az FC Barcelonával és a Real Madriddal is egyeztetett az esetleges klubváltásáról. A RAC1 nevű katalán rádióállomás munkatársainak sikerült kideríteniük, mit várnak a futballista képviselői a Barcától a Borussia Dortmund ifjú titánjának játékjogáért. Raiola tagadta az információkat.

 

A RAC1 a tárgyalás után kiderítette, a korábban szintén futballozó édesapa, valamint Raiola is 20 millió eurót remél a transzferért az FC Barcelonától, a 20 esztendős norvég fizetéseként 30 millió eurót jelöltek meg. A német klub körülbelül 150 millió eurós átigazolási díjban gondolkodik, így a Barca által kifizetendő összeg mindennel együtt körülbelül 200 millió euróra rúghatna. Jó kérdés, hogyan tudja ezt kigazdálkodni a jelentős anyagi nehézségekkel küzdő klub…

Az információ „beszerzője”, Gerard Romero úgy tudja, Raiola 15, Alf-Inge Haaland 10 millió eurót kapott Erling Dortmundhoz igazoláskor.

A rádióadó szerint a felsoroltak mellett még egy nagyon fontos szempontja van Haalandéknak a barcelonai átigazolás tekintetében: azt szeretnék, ha Lionel Messi maradna a klubnál, ellenkező esetben a futballistának esze ágában sem állna a Camp Nouba igazolni.

Kérdés, a RAC1 információinak mennyi a valóságalapjuk. Raiola ugyanis a Twitter-oldalán vasárnap este „fake news”-ként jellemezte az értesüléseket, és azt írta, „az álhírek gyorsan és messzire terjednek”…


A Dortmund részéről Sebastian Kehl elmondta, a német klubnál mindent megtesznek a norvég támadó megtartásáért.

Legfrissebb hírek

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
10 perce

Lőw Zsolt neve is felmerült az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
18 perce

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
2 órája

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
12 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
16 órája

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
20 órája

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:40

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 20:35
Ezek is érdekelhetik