Barcelona: az orosz csapat a katalánokon gúnyolódott

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.05. 10:38
null
Ez eddig nem a Barcelona idénye (Fotó: AFP)
Hétfő este globálisan leállt a Facebook és az Instagram, ráadásul az előbbihez köthető Messenger sem működött. Az esettel a Twitter járt a legjobban, az emberek ugyanis ott gyűltek össze. Ezt használta ki a Szpartak Moszkva is, amely egy tweetben hasonlította a világ vezető közösségi oldalainak összeomlását a Barcelonáéval. 


Miután a Facebook és az Instagram sem működött, a Szpartak Moszkva a hivatalos Twitter-oldalán viccelte meg a Barcelonát.

„Még a Barcelona sincs olyan mélyen, mint a közösségi oldalak” – olvasható a bejegyzésben.

 


 

Nehéz hónapokat élt állt a Barcelona az elmúlt időszakban. Nyáron elveszítették klubikonjukat, Lionel Messit, majd az átigazolási időszak utolsó napján Antoine Griezmann is lelépett volt csapatához, az Atléico Madridhoz.

A Bajnokok Ligájában egyelőre csak szenvednek a katalánok, két mérkőzés után 0–6-os gólkülönbséggel, szerzett pont nélkül állnak az E-csoport utolsó helyén.

A hétvégén elvesztették veretlenségüket a La Ligában – egykori játékosuk, Luis Suárez ismét emlékeztette Ronald Koemant, hogy óriási hiba volt őt elüldözni. A klub pénzügyi helyzete továbbra is borzalmas, így minden bizonnyal nem lesz könnyebb az élet a Barcelonánál az előttünk álló hetekben, hónapokban, években.

 

 


 

Legfrissebb hírek

Kép: így festett Szoboszlai Dominik párjával az esküvőjük napján

Magyar válogatott
4 órája

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
23 órája

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
23 órája

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

A madridi Marca szerint is mindent vihet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 14:43
Ezek is érdekelhetik