Európa elitjéből a spanyol középmezőnybe: a Barcelona összeomlása

„Senki sem várhatja el tőlünk, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját” – mondta a Barcelonát szerda estig irányító Ronald Koe­man a múlt héten, a Dinamo Kijev elleni 1–0-s győzelem előtt. Néhány éve elképzelhetetlen lett volna, hogy a katalán klub vezetőedzője ilyet nyilatkozzon, csakhogy a csapat meggyengült, és valójában egyik fronton sem számít esélyesnek, mást ne említsünk, az idény összes fontos mérkőzését elveszítette eddig. A Bajnokok Ligájában a Bayern Münchentől és a Benficától egyaránt 3–0-ra, a La Ligában az Atlético Madridtól 2–0-ra, a Real Madridtól pedig 2–1-re kapott ki. Persze a hanyatlásnak már korábban is voltak jelei, elég a Bayern München elleni, tavaly augusztusban 8–2-re elveszített BL-negyeddöntőt említeni, holott azon a meccsen még Lionel Messi és Luis Suárez is a csapat tagja volt. Talán akkor bizonyosodott be végleg, hogy a Barcelona jócskán leszakadt az európai topcsapatoktól, jóllehet ez a folyamat valójában már régebben elkezdődött.

ROSSZ ÁTIGAZOLÁSOK

Ebből a szempontból kulcsfontosságú volt Neymar 2017-es távozása. Akkoriban senki sem számított arra, hogy a brazil csatár elhagyja az akkor még csúcsközelben lévő Barcelonát, ám a PSG kifizette érte a 222 millió eurós kivásárlási árát, ami azóta is rekord a futballpiacon. A Barcelona pedig nem tehetett semmit azon kívül, hogy a többi európai topklubhoz hasonlóan próbált tanulni az esetből. Ma már a legtöbb ígéretes labdarúgó kivásárlási ára több százmillió euró, Ansu Fatié és Pedrié történetesen egymilliárd euró, ami nyilvánvalóan abszurd.

Ugyanakkor fontos megemlíteni, Neymar távozása nem járt volna automatikusan a csapat fokozatos meg­gyengülésével. Átgondolt, racionális átigazolási politikával, hosszú távra tervezve még erősebbé is lehetett volna tenni a keretet, ám nem ez történt. A klubvezérkar rengeteg pénzt költött olyan futballistákra, akik közül sokan már ott sincsenek, de a többiekre is igaz, hogy nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ilyen persze minden klubnál előfordul, ám ebben az esetben túl sok volt a balul elsült igazolás. A Barcelona még 2017 nyarán 135 millió euróért szerződtette Ousmane Dembélét, negyvenmillióért Paulinhót, 35.7 millióért pedig Nélson Semedót, majd a télen újabb 135 milliót adott Philippe Cou­tin-hóért. Bár Coutinho és Dembélé még mindig a csapat tagja, egyelőre egyikük sem tudott húzóemberré válni, sőt, előbbi alapemberré sem. Az is árulkodó, hogy Josep Bartomeu exelnök tíz legdrágább igazolása közül csak Frenkie de Jong tudott megragadni a kezdőcsapatban. Ezen a listán Coutinho és Dembélé mellett ott van még Antoine Griezmann (120 millió euróért igazolták), Miralem Pjanic (60 millió), Malcom (41 millió), Arthur (31 millió), Paulinho, Semedo és a még 2016-ban igazolt André Gomes (35 millió).

De nem csak az a probléma, hogy az új igazolások nem váltak be. Legalább ekkora gond, hogy a 2015-ben BL-t nyerő korábbi kulcsemberek (Javier Masche­rano, Andrés Iniesta, Ivan Rakitic) kiöregedtek vagy távoztak. Elméletileg még az MSN-ként emlegetett trió is együtt lehetne, ám Neymar után Luis Suárezt méltatlan körülmények között elküldték (és utána bajnok lett az Atléticóval...), az idén nyáron pedig Lionel Messi is a PSG-hez igazolt. Az uruguayi csatár azóta is felemlegeti, hogy Ronald Koeman kicsinyes, gyáva módon közölte vele, hogy nem számít rá. Ráadásul élő szerződése ellenére ingyen engedte el a Barcelona.

A JÁRVÁNY TETÉZTE A BAJT

A járványhelyzet miatt kialakuló gazdasági visszaesés szinte az egész európai futballban éreztette hatását, elég csak a Real Madridot említeni, amely a 2020–2021-es idényben egyetlen eurót sem költött igazolásra, s az idén nyáron sem szórta a pénzt, egyetlen sztár­igazolás sem érkezett. Sok klubnál hasonló a helyzet, ám a Barcelonát az átlagosnál sokkal rosszabbul érintette a pandémia. Nehéz megmondani, ha nincs, gazdaságilag mennyire lenne most nehéz helyzetben, de az biztos, hogy nem lenne ekkora a baj. A klub adóssága meghaladja az egymilliárd eurót, a játékosok fizetését jelentősen csökkentették, Messinek is a pénzügyi anomáliák miatt kellett távoznia, továbbá ezért nincs esély jelenleg arra, hogy igazán nagy futballistát szerződtessen a Barcelona.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, a borzalmas üzleti modellnek is nagy szerepe van a hanyatlásban. A 2018–2019-es idény után 990 millió euró volt a klub teljes bevétele, ám a Covid-helyzet után a Barcelona is veszteséggel zárt, miközben a költségek nem csökkentek, és a futballisták többsége még a topligák szintjén is kiemelkedőn keresett. És ehhez még hozzájön a stadionfelújítást is magában foglaló Espai Barca projektre felvett hitel.

„A problémát a Covid okozta, de nem annyira súlyos a helyzet, amilyennek megpróbálják beállítani – nyilatkozta nemrégiben a Mundo Deportivónak a tavaly októberben lemondó elnök, Josep Bartomeu. – A baj kétezerhúsz márciusában kezdődött, amikor egyik napról a másikra rohamosan csökkentek a bevételek, és a játékosok fizetésének rendezésére sem volt elég fedezet. A lezárások után nem volt jegyértékesítés, bérleteladás, bezártak a boltok és a múzeum. A bevételeink negyven százalékát elveszítettük. Kétezerhúsz márciusa és kétezerhuszonegy júniusa között csaknem ötszázmillió euró bevételkiesésünk volt. Számításaink szerint a járványhelyzet nélkül csak ötvenmilliót buktunk volna. Sokan kritizálták a magas béreket, de a járványhelyzetig ez fenntartható volt. Több volt a bevételünk, ennek megfelelően a játékosok többet is kereshettek.”

A gazdasági összeomlás értelemszerűen a játékoskereten is érezteti hatását, sőt a szurkolóknak itt mutatkozik meg leginkább, mekkora a baj. Beszédes a Marca nemrégiben megjelent cikke, amely arról szól, hogy a Covid előtti el Clásicóhoz képest a múlt hét végén felálló kezdőcsapat százmillió euróval kevesebbet ért. Igaz, a visszafogott költekezésnek hosszú távon lehet előnye is: a klub ismét teret ad a tehetséges fiataloknak, és tudatos, türelmes építkezéssel megpróbál visszakapaszkodni az elitbe.

A MEGFELELŐ EDZŐ HIÁNYA

Luis Suárez fogalmazta meg: az az egyik legnagyobb baj a jelenlegi Barcelonával, hogy nincs hiteles vezére a pályán. Ebben van igazság, és fontos hozzátenni, hogy a klub évek óta nem találja a megfelelő vezetőedzőt a kispadra.

Luis Enrique 2017 márciusában távozott kétszeres bajnokként, BL-győztesként. Bár őt is rengeteg kritika érte, utólag kijelenthető, azóta senki sem tudott karakteres, meghatározó edzővé válni a klubnál. Igaz, az őt követő Ernesto Valverde sem végzett rossz munkát, nyert egymás után két bajnoki címet, volt 23 és 29 mérkőzést számláló veretlenségi sorozata, és három év után BL-elődöntőbe vezette a Barcelonát. Ám vele sem voltak maradéktalanul elégedettek, mert a nemzetközi porondon ő sem tudott bizonyítani, és a nevéhez fűződik a Roma és a Liverpool elleni kínos BL-kiesés is.

Őt követte 2020 januárjában Quique Setién, aki csak augusztusig maradt, és egyetlen trófeát sem nyert. Az ő kinevezése elhibázott döntés volt, és az is érthető, hogy három nappal a Bayern München elleni 2–8 után bejelentette lemondását.

Az utána érkező Ronald Koeman rengeteg kritikát kapott, sokan őt hibáztatták a gyenge szereplésért, holott a probléma jóval összetettebb. Neki sem lehetett könnyű jelentősen meggyengült kerettel dolgozni, miközben a szurkolók elvárásai még mindig nagyok. Az is tény, hogy neki köszönhető több tehetséges fiatal beépítése a csapatba, noha ez részben kényszerűségből történt.

Viszont ő mondta, hogy nincs szüksége Luis Suárezre, majd a jelenlegi idényben arra panaszkodott, hogy gyors és minőségi támadók nélkül nem lehet eredményes futballt játszani. Emellett képtelen volt megtalálni a kerethez legjobban illő taktikát (erről részletesen alább – a szerk.), csapata legtöbbször látszólag elképzelés nélkül játszott. A gyenge, szervezetlen védekezés mellett vérszegény volt a támadójáték is. Sokan egyébként azt vallják, még ebből a meggyengült keretből is sokkal többet ki lehetne hozni. A holland menesztésének lehetősége hetek óta téma volt, végül a Vallecano elleni szerda esti vereség hozta el a búcsút. Sokak szerint elsősorban azért maradhatott eddig is, mert a vezetőség nem talált olyan szakembert, akivel hosszú távon tervezhetne, és aki el is vállalná a feladatot (az szinte biztos, hogy Xavi egyszer a Barcelona edzője lesz).

A Barca mélyre jutott... Ne legyenek kétségeink, innen is talpra áll, a kérdés az, meddig tart ez a folyamat.