Barcelona: Agüero három hónapig biztosan nem játszhat

Vágólapra másolva!
2021.11.01. 21:06
null
Sergio Agüerót ismét hónapokra elveszítette a Barcelona – ezúttal sokkal súlyosabb probléma miatt (Fotó: AFP)
Sergio Agüero szívproblémák miatt a következő három hónapban biztosan nem léphet pályára – derül ki az FC Barcelona közleményéből.

 

A 33 éves argentin labdarúgót mellkasi fájdalmak miatt le kellett cserélni a katalán együttes szombati, Alavés elleni bajnoki mérkőzésén, majd kórházba szállították. A vizsgálatok szívritmuszavart állapítottak meg nála.

A Barcelona a hétfő esti közleményében azt írja, dr. Josep Brugada spanyol kardiológus diagnosztikai és terápiás eljárásoknak vetette alá Agüerót, s a következő három hónapban kiértékelik a kezelés hatékonyságát – ez után lehet majd pontos(abb) képet kapni a gyógyulási folyamatról és arról, hogy a rutinos csatár mikor futballozhat ismét.


Agüero idén nyáron igazolt az FC Barcelonához, ám a bemutatkozására csak október közepén kerülhetett sor, mert augusztus elején megsérült a vádlija az egyik edzésen. Eddigi öt tétmérkőzésén egy gólt szerzett gránátvörös-kék színekben, a Real Madrid ellen elveszített rangadón talált be.


Legfrissebb hírek

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
4 órája

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

Barcelonából indul jövőre a Tour de France

Kerékpár
2025.02.26. 11:51

Diego Simeone: Az Atlético Madrid gladiátorokból áll

Spanyol labdarúgás
2025.02.26. 07:55

FC Barcelona–Atlético Madrid: 0–2, 4–2, 4–4 – hihetetlen meccs volt

Spanyol labdarúgás
2025.02.25. 23:25

Szoros volt a verseny: olvasóink szerint (megint) a Real Madrid nyeri meg a Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.02.25. 18:04
Ezek is érdekelhetik