Barcelona: Xavi is csatlakozott az amerikai túrán lévő csapathoz

Vágólapra másolva!
2022.07.21. 11:18
null
Xavi is csatlakozott az amerikai túrán lévő Barcelonához (Fotó: AFP)
Négynapos késéssel a vezetőedző Xavi Hernández is csatlakozott az amerikai túrán lévő Barcelona labdarúgócsapatához – írja az MTI.


A szakember szerdán késő este érkezett meg Miamiba, a katalán klub ennek apropóján közösségi oldalán egy fényképet közölt a mosolygós Xaviról.

A tréner adminisztratív problémák miatt nem tarthatott szombaton a katalán küldöttséggel, a közelmúltban még a katari al-Szadd játékosaként többször volt Iránban, ezért az Egyesült Államokba történő beutazásához külön engedélyre volt szüksége.

Xavi így nem lehetett ott kedden a túra első felkészülési mérkőzésen, amelyen együttese 6–0-ra legyőzte David Beckham alakulatát, az Inter Miamit. Az amerikai csapatban pályára lépett az argentin Gonzalo Higuaín, valamint az elnök és résztulajdonos Beckham másodszülött fia, a 19 éves Romeo is.

Az FC Barcelona a turné második állomásán szombaton Las Vegasban játszik barátságos összecsapást, ellenfele a Real Madrid lesz, három nappal később pedig Dallasban találkozik a Juventusszal.


 

Legfrissebb hírek

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
3 órája

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
11 órája

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
23 órája

La Liga: korai kiállítás után barcelonai iskolajáték

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:24

92. perces, ollózós góllal nyert a kiesés elől menekülő csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:21

Ancelotti: Ha így játszunk az Atlético ellen, nem fogunk nyerni

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:47

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12
Ezek is érdekelhetik