Barcelona: az olasz újonchoz szerződött a francia világbajnok!

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.08.25. 11:09
null
A Lecce bejelentette Umtiti szerződtetését (Forrás: uslecce.it)
Az már régóta sejthető, hogy a világbajnok francia védő, Samuel Umtiti távozik az FC Barcelonától, az azonban meglepetésként hathat, hogy következő klubja az olasz élvonalban újonc Lecce lesz.

 

A Marca csütörtök reggeli cikkében arról írt, az olasz élvonalba tavasszal feljutott Lecce megerősítette, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat a Barcelona francia középhátvédje, Samuel Umtiti szerződtetéséről, a 28 éves védő kölcsönbe kerül az olasz klubhoz.

Délelőtt pedig a Lecce meg is erősítette Umtiti megszerzését, a klub rövid közleményében annyi szerepel, a játékost kölcsönveszik a Barcától, csütörtökön este érkezik orvosi vizsgálatra a klubhoz.

Umtiti 2016-ban 25 millió euróért szerződött Lyonból Barcelonába, és már a katalánok játékosaként lett világbajnok a francia válogatottal 2018-ban. Sokáig alapembernek számított a Bacában, de az előző idényben mindössze egy bajnokin játszott az új vezetőedzőnél, Xavinál, aki a csapat amerikai túrájára sem vitte el a védőt, így nem meglepő a távozása.

Samuel Umtiti (balra) Lecce felé veszi az irányt, így már csak egy 2018-as világbajnok marad a Barca keretében, Ousmane Dembélé (jobbra) (Fotó: AFP, archív)
Samuel Umtiti (balra) Lecce felé veszi az irányt, így már csak egy 2018-as világbajnok marad a Barca keretében, Ousmane Dembélé (jobbra) (Fotó: AFP, archív)

 

 

Legfrissebb hírek

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
13 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
19 órája

Taylor Swift neve kerülhet az FC Barcelona mezére a Real Madrid elleni el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 09:46

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 11:11

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06

A madridi Marca szerint is mindent vihet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 14:43
Ezek is érdekelhetik