Spanyolország: Luis Enrique klubszinten vár új feladatra

Vágólapra másolva!
2022.12.13. 11:39
null
Luis Enrique jövő nyártól vállalna újabb feladatot, de már klubedzőként (Fotó: Getty Images)
Luis Enrique, a spanyol labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya készen áll új edzői feladatot vállalni, de elsősorban klubszinten folytatná a karrierjét.

Az 52 éves szakember múlt csütörtökön távozott a posztjáról, miután csapata a nyolcaddöntőben búcsúzott a katari világbajnokságon. A spanyolok 0–0-s mérkőzést követően 3–0-ra veszítettek a tizenegyespárbajban Marokkóval szemben, az új kapitány pedig Luis de la Fuente, az U21-es korosztályos csapat eddigi szövetségi edzője lett.

Luis Enrique egy nyilatkozatban elmondta: új feladatával nagy valószínűség szerint megvárja a következő idény elejét, most viszont mindenekelőtt azon a hegyikerékpár-versenyen fog elindulni a testvérével, amelyre családtagjai benevezték, és őt erről csak hétfő reggel tájékoztatták.

„A jövőben is edzőként tervezek dolgozni, de leginkább klubnál vállalnék most feladatot, mert ott direktebb és precízebb munkát lehet elvégezni, amire a válogatottban nem volt lehetőségem” – hangsúlyozta.

Luis Enrique elmondta: a 2020-as Európa-bajnokság előtt, amelyet aztán a pandémia miatt egy évvel később rendeztek meg, a spanyol szövetség felajánlotta számára a hosszabbítást, ő viszont úgy volt vele, hogy inkább várják meg ezzel a vb végét. Abban az esetben ugyanis, ha ott rosszul szerepelnek, akkor mindkét fél részére nehézzé válik a folytatás vagy éppen az elválás.

„Most viszont egész egyszerűen annyi történt, hogy közölték velem, nem lesz semmilyen hosszabbítás, a szerződésemnek vége. Én abban a tudatban voltam, hogy döntenem kell a jövőmről, de végül erre nem került sor” – mondta.

Luis Enrique hozzátette: edzői karrierje során először fordult elő, hogy nem hosszabbítottak vele szerződését. Hangsúlyozta: jelen helyzetben viszont ő is a válást látta célravezetőbb lépésnek.

„Amikor már nincs meg a bizalom, ellenben ott a gondolat, hogy nem is te vagy a megfelelő ember a pozícióra, akkor inkább én is szívesen lépek tovább” – közölte.

A Sporting Gijón, a Real Madrid és a Barcelona egykori válogatott játékosa 2008-ban a katalánok tartalékcsapatánál kezdte meg az edzői munkát, a fiataloknál Josep Guardiola örökét vette át, aki akkor került az első csapathoz. Az AS Románál tett rövid kitérőt (2011–2012) követően visszament Spanyolországba, majd a Celta Vigo (2013–2014) után a Barcelonát irányította 2014-től 2017-ig egy sikeres időszakban. A spanyol válogatottnál 2018 nyarától tevékenykedett, ezt 2019-ben fél évre szakította meg magánéleti problémák, kislánya betegsége és halála miatt.

Legfrissebb hírek

Férfi vízi-vk: spanyol gála az elődöntőben, a horvátokkal játszunk a bronzért

Vízilabda
2025.04.12. 22:08

A dél-amerikai szövetség hivatalosan is javasolta: legyen 64 csapat a 2030-as labdarúgó-vb-n!

Foci vb 2026
2025.04.11. 10:16

60 millióért igazolna Eb-győztest a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 08:39

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.03.25. 21:25

A hollandok kilencből a hetedik tizenegyespárbajukat vesztették el – Nemzetek Ligája-statisztikák

Minden más foci
2025.03.24. 13:49

Ronald Koeman: Az elmúlt két évben senki sem szorongatta meg annyira Spanyolországot, mint most Hollandia

Minden más foci
2025.03.24. 08:59

Micsoda izgalmak, micsoda meccs! A spanyolok tizenegyesekkel jutottak be az NL-elődöntőbe

Minden más foci
2025.03.23. 23:39

Dean Huijsen: amszterdami fiatalemberként a hollandok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 09:16
Ezek is érdekelhetik