Király-kupa: Ez a klub sosem adja fel – Carlo Ancelotti

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.01.20. 11:36
null
Carlo Ancelotti szerint a Real sosem adja fel (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Real Madrid kétgólos hátrányból fordítva jutott tovább a Villarreal ellen a spanyol Király-kupában. A fővárosiak edzője, Carlo Ancelotti a mérkőzést követően elmondta, hogy mit mondott csapatának a szünetben, kik voltak a nyerőemberek, és mi történt közte és Rodrygo között.

„Igen, visszatértünk. Az első félidő váratlan volt számunkra. Nehéz megváltoztatni a mérkőzés dinamikáját, de a csapatunknak van karaktere és személyisége. Ez pedig a második félidőben sok önbizalmat adott. Nem adtunk fel, minden labdáért megküzdöttünk” – kezdte az értékelést Ancelotti.

Az olasz edző az AS-nek elárulta, mi zajlott le a két félidő közötti szünetben. „Azt mondtam, fel kell ébrednünk. Túl sok egyéni párharcot vesztettünk el az első félidőben. A korai góljuk miatt több kockázatot kellett vállalnunk és a Villarreal jól kontrázott. A második félidőben fizikálisabbak voltunk és megmutattuk, milyen bátrak vagyunk. Ez a klub sosem adja fel, akik itt dolgoznak, tudják ezt.”

A 63 éves edző két játékosának a teljesítményét is kiemelte. „Ceballos és Asensio megváltoztta a csapat dinamikáját. Sok energiával érkeztek meg a meccsbe és döntő szerepet játszottak a mérkőzés megfordításában” – zárta a sajtótájékoztatót Ancelotti.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Villarreal–Real Madrid 2–3
(Capoue 4., Chukwueze 42., ill. Vinícius Júnior 57., Éder Militao 69., Dani Ceballos 86.)

Legfrissebb hírek

Real Madrid: Mendy és Ceballos sem épül fel az Arsenal elleni BL-visszavágóra – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 13:35

Declan Rice: Eredetileg beadást terveztünk

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 00:06

Ancelotti után Mourinho is jelölt a brazil kapitányi posztra – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.08. 17:30

Ancelotti a rutinra szavaz, Modric és Alaba is kezdő az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.08. 13:54

Ancelotti büntetőrúgót cserélne, Flick nem aggódik a Real Madrid miatt

Spanyol labdarúgás
2025.04.06. 10:40

Lezárult a fegyelmi vizsgálat, Rüdigerék játszhatnak az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.04. 16:53

Diego Simeone: Az a bukás, ha meg sem próbáljuk

Spanyol labdarúgás
2025.04.02. 09:38

Imanol Alguacil: Mbappé lesen volt, a Madrid nagy csapat, nincs szüksége segítségre

Spanyol labdarúgás
2025.04.02. 07:31
Ezek is érdekelhetik