La Liga: győzött, 3 pontra van a Real Madridtól a Sociedad

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.14. 22:59
null
Mikel Oyarzabal legutóbb tavaly márciusban volt eredményes a La Ligában (Fotó: Getty Images)
A harmadik helyen álló Real Sociedad az Athletic Bilbao ellen szombaton, a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság (La Liga) 17. fordulójában elért 3–1-es győzelmével jelen állás szerint három pontra van a nála egy meccsel kevesebbet játszó Real Madridtól.

 

A tabella harmadik helyén álló Real Sociedad azt az Athletic Bilbaót fogadta, amely ellen legutóbb 2021. április 3-án nyert. A 25. percben Igor Zubeldia távolról fejelte a tizenhatoson belülre a labdát, amelyet szépen kezelt le Alexander Sörloth, aki be is talált (1–0). Szűk negyedórán belül a Real Sociedad tovább növelte előnyét, David Silva szépen szerelt, indította Kubo Takefuszát, aki remekül oldotta meg a helyzetet (2–0). A 40. percben jött a szépítés, Oihan Sancet lőtt gyönyörű gólt (2–1).

A 60. percben Guillermo Cuadra Fernández játékvezető kiállította Yeray Álvarezt, amiért a tizenhatoson belül egyértelmű gólhelyzetben szabálytalankodott Kubóval szemben. A tizenegyest a hosszú térdsérüléséből nemrégiben visszatérő Mikel Oyarzabal végezte el, aki így először talált be a mostani idényben (legutóbb tavaly márciusban volt eredményes a La Ligában). Újabb gól nem született, a Real Sociedad 3–1-es sikert ért el, és jelen állás szerint három pontra van a nála egy meccsel kevesebbet játszó Real Madridtól.

SPANYOL LA LIGA
17. FORDULÓ

Real Sociedad–Athletic Bilbao 3–1
(Sörloth 25., Kubo 37., Oyarzabal 62. – 11-esből, ill. Sancet 40.)
Kiállítva: Yeray Álvarez (Athletic Bilbao, 60.)

KORÁBBAN
Valladolid–Rayo Vallecano 0–1 (Palazón 65.)
Girona–Sevilla 2–1
(Stuani 46., Y. Herrera 88., ill. T. Nianzou 13.)
Osasuna–Mallorca 1–0 (Oroz 47.)

Péntek
Celta Vigo–Villarreal 1–1 (Strand Larsen 68., ill. Gerard Moreno 15.)

KÉSŐBB
Vasárnap
14.00: Getafe–Espanyol (Tv: Spíler2)
16.15: Almería–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
Hétfő
21.00:
Cádiz–Elche (Tv: Spíler2)
Február 1., szerda
21.00:
Betis–Barcelona
Február 2., csütörtök
21.00:
Real Madrid–Valencia

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 16 13 2 1 35–6 +29 41
2. Real Madrid 16 12 2 2 36–16 +20 38
3. Real Sociedad 17 11 2 4 26–18 +8 35
4. Villarreal 17 8 4 5 20–13 +7 28
5. Betis 16 8 4 4 19–13 +6 28
6. Atlético Madrid 16 8 3 5 23–15 +8 27
7. Osasuna 17 8 3 6 17–16 +1 27
8. Athletic Bilbao 17 7 5 5 25–17 +8 26
9. Rayo Vallecano 17 7 5 5 24–20 +4 26
10. Mallorca 17 6 4 7 14–16 –2 22
11. Girona 17 5 6 6 26–27 –1 21
12. Valencia 16 5 4 7 23–18 +5 19
13. Getafe 16 4 5 7 15–22 –7 17
14. Almeria 16 5 2 9 17–25 –8 17
15. Celta Vigo 17 4 5 8 17–28 –11 17
16. Valladolid 17 5 2 10 13–25 –12 17
17. Sevilla 17 3 6 8 17–26 –9 15
18. Cádiz 16 3 6 7 11–27 –16 15
19. Espanyol 16 2 8 6 19–25 –6 14
20. Elche 16 4 12 10–34 –24 4

 

Legfrissebb hírek

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
3 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
15 órája

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

60 millióért igazolna Eb-győztest a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 08:39

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 11:11

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 09:16
Ezek is érdekelhetik