Sergi Barjuán: Fontos, hogy a Barcelona jelen legyen Kubala László és Kocsis Sándor hazájában

 

– Játékosként és edzőként több spanyol városban megfordult, s dolgozott Kínában is. Hogy tetszik Magyarország?
– Érdekes, mert valóban sok európai országban jártam már, de itt még soha – mondta lapunknak Sergi Barjuán, a Barcelona korábbi spanyol válogatott balhátvédje, aki csütörtökön a Barca Academy sportigazgatójaként érkezett hazánkba, hogy ellenőrizze a Barca Academy Hungary szakmai munkáját. – Budapest gyönyörű, a Barcelona számára pedig kiemelten fontos, hogy jelen legyen Magyarországon, Kubala László és Kocsis Sándor hazájában.

– Mennyi esélyük van a Barca Academyn nevelkedő gyerekeknek, hogy egyszer eljutnak a nagycsapatig?
– Ezt nem lehet megmondani. Még nagyon kicsik, de tizenkilenc éves korukig itt lehetnek, hogy megfelelő képzést kapjanak, napról napra jobbak legyenek, aztán majd idővel eldől, hogy akár itt, akár máshol profi futballisták lesznek-e.

– Nagyjából mennyi idősen dől el, hogy valaki milyen messzire juthat?
– Ez attól is függ, melyik országról, melyik ligáról beszélünk. Spanyolországról, Magyarországról vagy Japánról. Egyénfüggő, de van egy kor, amikor nagyjából már látszik, hogy valakinek megvan-e az esélye arra, hogy profi futballista legyen. Sok mindenen múlik, ki milyen szintre jut el. A sérülések, a futball iránti elhivatottság, a családi háttér és sok egyéb tényező befolyásolhatja. De az biztos, hogy aki nagy klub akadémiáján nevelkedik, megvan az esélye arra, hogy profi labdarúgó legyen.

– Azért is kérdeztem, mert a jelenleg Újpesten játszó Tajti Mátyás korábban két évig nevelkedett a Barcelonánál, de végül nem jutott az első csapat közelébe.
– Ne felejtsük el, a Barcelonáról beszélünk, amelynél nagyon nehéz eljutni az első csapatig. Hiába tehetséges valaki, az önmagában kevés.

– Szerencse is kell?
– Igen, de meg is kell dolgozni érte, nem jön magától.

– Szoboszlai Dominik karjára a következő idézet van tetoválva: „A tehetség isteni áldás, de hihetetlen akarat és alázat nélkül mit sem ér.” Egyetért?
– Nagyjából erről beszéltem. Amikor tinédzserként odakerültem a Barcelonához, számos tehetséges játékost ismertem, akik jobbak voltak nálam. De sokszor nem voltak elég alázatosak, nem akarták eléggé a sikert, önzők voltak vagy valami más hiányzott belőlük.

– Miben fejlődött a legtöbbet a futball a kilencvenes évekhez képest?
– Egyre több adat áll az egyre nagyobb számú képzett edző és a játékos rendelkezésére. Ezért ma már sokkal kisebbek a különbségek a topcsapatok és a kisebb együttesek között.

– Játékosként Johan Cruyff is az edzője volt. Hogy emlékszik rá?
– A szüleim mellett ő volt a legfontosabb ember az életemben. Korábban azt kellett csinálni, amit az edzők mondtak, nem volt apelláta. Cruyff volt az első, aki nemcsak azt mondta el, mit vár a játékosoktól, hanem részletesen el is magyarázta, mit miért szeretne. Előtte ez nem volt jellemző, teljesen megváltoztatta a futballt és az életemet is.

– Melyikre büszkébb: hogy tagja volt az úgynevezett Dream Teamnek, vagy arra, hogy nemrégiben három meccsen irányíthatta a Barcelona felnőttcsapatát?
– A legfontosabb az volt, hogy eljutottam a Barcelona első csapatáig, mert utána nagyon sok ajtó megnyílt előttem. Ennek köszönhetem, hogy eljutottam a válogatottig, hogy dolgozhattam az utánpótlásban és ülhettem az első csapat kispadján is.

– Ki volt a legjobb játékos, akivel együtt futballozott?
– Nehéz kérdés. Amikor bemutatkoztam, ott volt Romário, Hriszto Sztoicskov, Ronald Koeman, Michael Laudrup, Josep Guardiola... Amikor a második csapatnál voltam, Albert Ferrertől tanultam nagyon sokat, de játszottam együtt Rivaldóval és Ronaldóval is. Lehetetlen közülük egyet kiválasztani.

– Mit gondol, ki most a három legjobb fiatal játékos?
– Phil Foden nagyon jó futballista, akárcsak Lamine Yamal és Gavi. De nem ismerem a világ összes fiatal tehetségét. Viszont vannak csapatok, amelyeknél láthatóan jól működik az utánpótlásképzés. Ilyen a Manchester City és több belga klub, ezért fontos a Barcelonánál is, hogy minél több országban jelen legyen.