Pedri Barcelona–Manchester City Bajnokok Ligája-döntőt szeretne

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.02. 11:59
Pedri vágyai között szerepel, hogy kopasz legyen (Fotó: Getty Images)
Rajongók kérdéseire válaszolt a The Residency Tiktok-csatornán a spanyol FC Barcelona 21 éves tehetsége, Pedri, aki visszatéréséről, a Bajnokok Ligája-döntővel kapcsolatos várakozásairól és egy furcsa vágyáról is beszélt.

A combsérüléséből lábadozó fiatal középpályást elsőként arról kérdezték, hogyan látja magát 10 év múlva.

„31 évesen még focizom, és lehet, hogy kopasz leszek.

Mindig is kopasz akartam lenni. Nem tudom, miért

– árulta el furcsa vágyát Pedri, aki a visszatérésével kapcsolatban egyelőre nem tudott konkrét dátumot mondani, csak annyit közölt, hogy hamarosan eljön ennek az ideje és egyébként is jól halad a rehabilitációja.

Pedri a Barcelona BL-esélyeiről és a fináléról is beszélt.

„Mi vagyunk a Barca. Bonyolult, de megnyerhetjük. Szerintem Barcelona–City döntő lesz, bár egy Barca–Madrid sem lenne rossz”

– vélekedett, majd az Aranylabdára is kitért.

„Mint mindenki, én is szeretném megnyerni, de nagyon nehéz. Most inkább a Barcelonával és a spanyol válogatottal szeretnék címeket nyerni” – vélekedett a tehetséges középpályás a The Residency élő adásában. 

 

Legfrissebb hírek

Lesújtó nyilatkozatot tett Guardiola a klub-vb pénzdíjáról

Angol labdarúgás
9 órája

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
10 órája

Három angol gigász is a Lazio középpályására pályázik – sajtóhír

Olasz labdarúgás
11 órája

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
14 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
16 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Szita Zoltánék háromgólos előnnyel utaznak Franciaországba

Kézilabda
2025.03.27. 22:17
Ezek is érdekelhetik