Télen hatalmas reményekkel érkezett, de máris elhagyná a Barcelonát a brazil tehetség

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.06. 09:27
Vitor Roque közel a távozáshoz (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelonához télen csatlakozó Vitor Roque akár már most nyáron elhagyhatja a katalánokat. A 19 éves brazil futballista alig kap játéklehetőséget, így az ügynöke szerint az idény végén távozhat – hívta fel a figyelmet Fabrizio Romano transzferguru.

EMLÉKEZTETŐ

A Cruzeiróban nevelkedő Vitor Roque 2022 áprilisában igazolt az Athletico Paranaenséhez. A fiatal kora ellenére már 40 millió euróra taksált középcsatár a brazil élvonal előző kiírásában 25 mérkőzésen 12 gólig és három gólpasszig jutott, a Libertadores-kupában pedig nyolc találkozón négy gól és egy előkészítés volt a mérlege.

Roque megszerzését már 2023 júliusában bejelentette a Barcelona, de a felek abban állapodtak meg, hogy az akkor még 18 éves támadó csak 2024 nyarán csatlakozik a gránátvörös-kékekhez. Ennek ellenére a katalán klub december végén közölte, hogy a 2031-ig aláíró játékos már a téli időszaktól Xaviékat erősíti.

Spanyol labdarúgás
2023.12.29. 12:08

La Liga: Brazíliából igazolt támadót az FC Barcelona – hivatalos

A 18 éves Vitor Roque az Athletico Paranaensétől érkezik a katalánokhoz.

 

A JELEN

 

Roque hiába érkezett nagy elvárásokkal, Xavitól alig kap játéklehetőséget. Az elmúlt négy tétmérkőzésen egyáltalán nem játszott, és ugyan 11 bajnokin, valamint két kupamérkőzésen való szerepeltetése pár hónap alatt nem mutat olyan rosszul, az esetek többségében csereként játszik és fél óránál kevesebbet van a pályán.

„Ezt így nem tudjuk folytatni Vitor Roquéval, szóval elhagyhatja a Barcát, méghozzá véglegesen – idézte Fabrizio Romano a játékos ügynökét, André Curyt.Nem fog kölcsönbe távozni, ezt garantálhatom. Ha távozik a nyáron, akkor azt véglegesen teszi.”

Sokáig úgy tűnt, hogy a Roquét nem játszható Xavi az idény végén távozik, ami jól jött volna a 19 éves brazilnak, de végül meggondolta magát. Ez a döntés pedig Roque karrierjére is kihathat.

„Senki nem érti, hogy Xavi miért nem játszatja őt. Még csak nem is beszél vele, ami szerintem nem helyes – folytatta az ügynök a RAC1-nek. – A Barcát választottuk, mert Vitor imádja a klubot, noha más csapatok dupla ekkora fizetést ajánlottak neki. De Xavival nem tudjuk folytatni, soha nem ad esélyt Vitornak. Nem játszatja őt, és még csak nem is kommunikál.”

A jobb lábas, egyszeres brazil válogatott Vitor Roquénak 2031 nyaráig van érvényes szerződése a Barcelonánál. Eddig két gólt jegyez, mindkettőt a bajnokságban szerezte. Posztja szerint csatár, de mindkét szélen is bevethető.

 

Legfrissebb hírek

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
11 órája

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
22 órája

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
23 órája

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
Tegnap, 10:36

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:16

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23
Ezek is érdekelhetik