„Az életemet fogom adni ezért a klubért és a címerért” – Mbappét 80 ezer néző előtt mutatták be Madridban

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.07.16. 13:50
Real Madrid Unveils New Signing Kylian Mbappe
A címercsók sem maradt el (Fotó: Getty Images)
Kylian Mbappé kedden délelőtt átesett a kötelező orvosi vizsgálaton, majd aláírta szerződését új csapatához, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madridhoz. A francia klasszist aztán eddig soha nem látott showműsor keretében mutatták be a Santiago Bernabéu Stadionban, ahol több mint 80 ezer ember gyűjt össze, hogy köszöntse a legújabb kedvencet.

A felújított, behúzható tetővel ellátott Santiago Bernabéu Stadion számos koncertnek – és akkor most futballmeccsről ne is beszéljünk – helyt adott az elmúlt hónapokban, megtöltötte már itt a lelátókat a világhírű amerikai énekesnő, Taylor Swift is, most pedig Kylian Mbappé volt az „oka” annak, hogy a spanyol felfogás szerint szokatlanul korai, déli kezdés ellenére több mint 80 ezren kijöttek a legendás stadionba.

Abba a legendás stadionba, ahol legutóbb 2009-ben volt hasonló swhowműsor: akkor a Manchester Unitedtól szerződtetett Cristiano Ronaldót mutatta be a madridi közönségnek Florentino Pérez. A hivatalos adatok szerint akkor 80 ezren látogattak ki a Bernabéuba – ez máig világcsúcs –, ám a felhajtás alapján most megdőlhet ez a rekord – ezt állították legalábbis egybehangzóan a spanyol lapok, és persze a Real Madrid Televízió, amely fokozva a hangulatot egy különleges meglepetésről is említést tett a bemutatás előtti órákban. Hogy konkrétan mi (vagy ki?) lesz az, még nem tudni, a találgatások mindenesetre zajlanak.

Így gyülekezett a tömeg a Bernabéunál Mbappé bemutatása előtt:

Az előzetesen beígért kezdésre, déli 12 órára gyakorlatilag csordultig megtelt a Bernabéu – azaz teljesült a klub vágya, több mint 80 ezer néző, köztük rengeteg gyerek foglalt helyet a lelátón. A műsor azonban nem kezdődött el időben, 12.15 órakor még csak a családtagok foglalták el helyüket a gyepszőnyegen felállított székeken, és közben folyamatosan – de meglehetősen lassan – szállingóztak a Real Madrid vezetőségének tagjai is. Nem sokkal később megérkezett Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke, José Martínez Pirri tiszteletbeli elnök, és Zinédine Zidane, aki játékosként egyszer, edzőként pedig háromszor nyert Bajnokok Ligáját a „királyiakkal.” Majd felvételről, Luciano Pavarotti előadásában felhangzott a Nessun Dorma, amely ária hagyományos szereplője a Real Madrid különféle rendezvényeinek, s Mbappé pályafutásáról is megnézhettek egy videós összeállítást a stadionba kilátogatók.

Real Madrid Unveils New Signing Kylian Mbappe
Zinédine Zidane volt a meglepetés a bemutatáson (Fotó: Getty Images)

A műsor érdemi része 12.40 órakor kezdődött, amikor Florentino Pérez lépett a színpadra, és köszöntötte a megjelenteket: „Elsőként engedjék meg, hogy gratuláljak a spanyol labdarúgó-válogatottnak a negyedik Európa-bajnoki-címéhez. Nemcsak a győzelemhez, hanem ahhoz is, ahogyan sikerült megnyerni. Gratulálok!” – kezdte mondandóját a klubelnök, aki a folytatásban visszautalt még a világjárványra, hiszen emiatt sokáig nem volt lehetőség a mostanihoz hasonló bemutatásokat tartani. Mert mint mondta: egy ilyen esemény „mindig ünnep a Real Madridnál.” Külön köszöntötte a klub jelenlegi tiszteletbeli elnökét, Pirrit, és a korábbiakat is: a már elhunyt Alfrédo Di Stéfanót és Francisco Gentót. Aztán hosszasan méltatta Zinédine Zidane-t, aki meghívott vendégként volt jelen a rendezvényen, majd a pódiumra szólította a főszereplőt, Kylian Mbappét. A francia klasszis pontban 12.45 órakor lépett először a Bernabéu gyepére a Real Madrid játékosaként. A közönség hatalmas ovációval fogadta, s a nevét skandálta. Mbappé is üdvözölte a tömeget, s elsőként Florentino Pérezt, majd Pirrit és Zidane-t ölelte meg. 

Real Madrid Unveils New Signing Kylian Mbappe
Világsztárnak járó fogadtatás (Fotó: Getty Images)

„Kedves Kylian, köszöntünk az új otthonodban és gratulálunk ahhoz, hogy valóra váltottad az álmaidat – köszöntötte Pérez elnök az új szerzeményét. – Nagyon jól tudom, hogy mennyire izgatott vagy te és a családod is. Tizenhárom évesen már jártál itt, és láttuk rajtad, hogy mennyire csillog a szemed. Mindig emlékezni fogsz arra a napra, amikor 2012 decemberében Zidane meghívott a Real Madrid edzőközpontjába, hogy találkozz azokkal a játékosokkal, akiket annyira csodálsz. Végül a Real Madrid iránt érzett szereteted adott neked erőt ahhoz, hogy leküzdd az összes akadályt, és csatlakozz ehhez a klubhoz. Ebben a stadionban történnek olyan dolgok, amelyeket nehéz megmagyarázni. De mi, Real Madrid-szurkolók tudjuk, hogy ezek a dolgok igenis megtörténhetnek, mert mi sosem adjuk fel. Te is elérted az álmaidat, mert nem adtad fel. Azért vagy most itt, mert ezt akartad. Köszönjük az erőfeszítéseidet, amelyeket sokan el sem tudnak képzelni.”

Real Madrid Unveils New Signing Kylian Mbappe
Mbappét több mint 80 ezren köszöntötték új otthonában (Fotó: Getty Images)

Az elnök ezután még röviden beszélt Mbappé mutatóiról, és az elmúlt években elért eredményeiről is, egyéni- és csapatszinten egyaránt. Ezután pedig a főszereplő, a Real Madrid-szurkolók új kedvence kapta meg a szót. Mbappé végig spanyolul szólt a szurkolókhoz, bár a kiejtéséért gyorsan elnézést kért, és ígéretet tett: igyekszik tökéletesíteni nyelvtudását. 

Real Madrid Unveils New Signing Kylian Mbappe
Florentino Pérez és Kylian Mbappé (Fotó: Getty Images)

„Hú... Hihetetlen érzés itt lenni! Sok éjjelen át álmodtam azzal, hogy egyszer majd a Real Madridban játszom. Nagyon boldog vagyok ma – kezdett bele a világbajnok támadó. – Szeretnék köszönetet mondani Florentino Pérez elnöknek, és mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy ma itt lehessek. A családomnak, akiken látom, hogy mennyire boldogok. Édesanyámat sírni láttam... Ez egy hihetetlen nap, gyerekkorom óta erről álmodtam, és ez nagyon sokat jelent nekem. A Real Madrid-szurkolóknak is szeretnék köszönetet mondani. Évek óta szeretetet mutatnak felém, köszönöm nekik. Most csak remélhetem, hogy meg tudok felelni ennek a klubnak – a világ legjobbja – az elvárásainak. Nehéz volt, de nyertünk: a Real Madrid játékosa vagyok. Az életemet fogom adni ezért a klubért és ezért a címerért. Szeretnék üzenni a jelenlévő gyerekeknek, akikből sokat látok a lelátón: volt egy álmom, és ma beteljesítettem. Az egyetlen tanácsom nektek, hogy szenvedéllyel mindent elérhettek, amit csak akartok.”

Mbappé ezután mondhatni lemásolta nagy elődjét, Cristiano Ronaldót, és a bemutatás zárasaként – a közönséget is bevonva – elkezdett visszaszámolni: „Egy... kettő... három... Hala Madrid!” – kiáltotta, amelyre hatalmas hangrobbanás volt a reakció.

A műsor zárásaként Mbappé még megölelte családtagjait, majd a közönséghez sietett, és dekázgatott egy párat, kirúgott néhány labdát a lelátóra, és többször is megcsókolta a mezen található címert – a madridi szurkolók legnagyobb megelégedésére. A bemutatás utolsó állomásaként Mbappé sajtótájékoztatón válaszol majd az újságírók kérdéseire. 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik