„Nagyon büszke vagyok a játékosaimra” – Hansi Flick a Barcelona újabb győzelme után

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.09.26. 10:12
Hansi Flickkel eddig megállíthatatlan a Barcelona a La Ligában (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona szerdán megszerezte zsinórban hetedik győzelmét a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga), miután Robert Lewandowski találatával 1–0-ra megverte a Getafét. A találkozó után a katalán csapat vezetőedzője, Hansi Flick kiemelte: büszke játékosaira, és hálás a szurkolóknak is, akik sokat segítettek abban, hogy meglett az újabb három pont. De a német szakember beszélt arról is, hogy ki pótolhatja majd a kapuban a sérült Marc-André ter Stegent.

„Azt mondták nekem, hogy az ilyen meccsek a Getaféval normálisak. Nagyon jók védekezésben, de nagyon büszke vagyok a játékosaimra, hogy kilencvenöt percig küzdöttek. A szurkolókra is büszke vagyok, mert szükségünk volt rájuk és sokat segítettek a meccs közben. Fantasztikusak voltak!” – kezdte meccs utáni értékelését Hansi Flick, akivel repülőrajtot vett az FC Barcelona a spanyol bajnokságban, ahol az eddigi hét meccséből mindet megnyerte.

A német tréner a folytatásban is méltatta az ellenfél védekezését: „Kompaktak, és amikor nem tudjuk nagy sebességgel felépíteni a támadást, vissza tudnak zárni. Szükségünk volt egy gólra a győzelemhez, és ez sikerült, elértük azt, amit szerettünk volna.”

Flick külön is dicsérte Lamine Yamal játékát, de Eric García és Raphinha teljesítményével is elégedett volt. Mint mondta: a Getafe sokszor játszik hasonló meccset, ezért nagyon örül annak, hogy sikerült újabb három pontot szerezniük, de még most is akad min javítani. „Hét győzelmet elérni tökéletes, de még néhány dologban javulnunk kell. Ma (szerdán – a szerk.) nagyon jó volt a mentalitásunk a pályán, és számomra ez egy jó kiindulási pont a fejlődéshez.”

Az interjú végén kitért arra is, hogy ki pótolhatja a hónapig harcképtelen Marc-André ter Stegent. Egybehangzó spanyol lapértesülések szerint kész tény a lengyel Wojciech Szczesny érkezése, Flick azonban erről egyelőre nem árult el konkrétumokat. Igaz, amit mondott, az némileg egybevág a klub elképzeléseivel, hogy egy tapasztalt kapusra van szükség az idény hátralévő részére: „Csak azokról a játékosokról beszélek, akik a csapatunkban vannak. Inaki (Pena) az első számú kapusunk, aki huszonöt éves, a többiek pedig még nagyon fiatalok. Szóval, ha történik valami, akkor tapasztalatra van szükségünk” – fogalmazott.

Spanyol labdarúgás
2024.09.25. 23:02

Lewandowski gólja döntött, hetedszer is győzött a Barcelona

A vendégegyüttes végig védekezte a mérkőzést, de a 94. percben ajtó-ablak helyzetet puskázott el. Hansi Flick csapata továbbra is hibátlan a bajnokságban.

LA LIGA
7. FORDULÓ
FC BARCELONA–GETAFE 1–0 (1–0)
Barcelona, Olimpiai Stadion. V: González Fuertes 
BARCELONA: I. Pena – Koundé, Cubarsí (Fort, 88.), I. Martínez, A. Balde (G. Martín 88.) – Casado, E. García, P. Torre (Ferran Torres, 63.) – Yamal, Raphinha, Lewandowski (Pedri, 77.). Vezetőedző: Hansi Flick
GETAFE: Soria – J. Iglesias, Djené (D. Rico, 88.), Alderete, Berrocal, A. Sola – Alená (B. Mayoral, 63.), Milla, Yellu (Arambarri, 63.), C. Pérez – Uche (Bertug Yildirim, 80.). Vezetőedző: José Bordalás
Gólszerzők: Lewandowski (19.)

   
AZ ÁLLÁS       
1. Barcelona7723–5+1821
2. Real Madrid75216–5+1117
3. Athletic Bilbao741211–7+413
4. Atlético Madrid63310–3+712
5. Mallorca73226–5+111
6. Villarreal632112–13–111
7. Osasuna73228–11–311
8. Alaves731311–10+110
9. Rayo Vallecano72328–7+19
10. Celta Vigo63313–1309
11. Betis62226–608
12. Girona72238–10–28
13. Sevilla72237–9–28
14. Espanyol62136–9–37
15. Leganes71334–8–46
16. Real Sociedad71243–7–45
17. Valencia71245–10–55
18. Valladolid71243–14–115
19. Getafe7433–6–34
20. Las Palmas6247–12–52

 

 

Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
14 órája

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
17 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
19 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.27. 22:45

Taylor Swift neve kerülhet az FC Barcelona mezére a Real Madrid elleni el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 09:46

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13
Ezek is érdekelhetik