A Manchester City segíthet Nikitscher Tamásnak

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.01.21. 12:22
Juma Bah (balra) távozhat a Valladolidtól (Fotó: AFP)
A legfrissebb hírek szerint két Valladolid-játékos is klubot válthat hamarosan, így pedig engedélyt kaphatna a klub Nikitscher Tamás szerződtetésére.

 

A Nemzeti Sport Online-on több cikkben foglalkoztunk már azzal, hogy Nikitscher Tamás átigazolási ügyében hiába egyezett meg a Valladolid a Kecskeméttel, a spanyol klubnak szűkítenie kell a keretét ahhoz, hogy a magyar középpályást regisztrálni tudja a La Ligánál.

Két játékos, César de la Hoz és Víctor Meseguer már távozott a klubtól, előbbivel szerződést bontottak, utóbbi kölcsönbe került a Santanderhez. Mivel azonban átigazolási díjat egyikükért sem kapott a Valladolid, ez a két változás még nem volt elegendő ahhoz, hogy Nikitscher kivásárlását (ami bónuszokkal együtt meghaladhatja az egymillió eurót) jóváhagyja a La Liga. Most azonban úgy tűnik, meglesz a megoldás!

Az olasz tanszferguru, Fabrizio Romano közölte kedden, hogy szóban megegyezett a Manchester City a Sierra Leone-i belső védő, Juma Bah szerződtetéséről, aki ebben az idényben 12 meccsen szerepelt a Valladolidban, a La Ligában. Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés az ügyben (Bah első körben kölcsönbe a francia Lenshoz kerül), ami azt jelentheti, pénz áll a házhoz a Valladolidnál, ez pedig már fedezetet jelenthet Nikitscher szerződtetéséhez.

Ráadásul a hírek szerint az olasz Venezia is tárgyal egy Valladolid-játékos, a Nikitscherhez hasonlóan belső középpályás Kike Pérez szerződtetéséről. Amint ezen ügyekben hivatalos bejelentés történik (a kettő közül már az egyik átigazolás elegendő lehet végleges kivásárlás esetén), és a liga engedélyezi Nikitscher szerződtetését, akkor a hatszoros magyar válogatott futballista Belekből elindulhat Spanyolországba, orvosi vizsgálatra.

Mint ismert, Nikitscher Tamás jelenleg még a Kecskeméttel edzőtáborozik Törökországban, de a csapat edzőmeccsein nem szerepel, így kedden a Jablonec ellen sem lép pályára. 

Az idő sürgeti a Valladolidot, mert Stanko Juric eltiltása miatt szűkültek Diego Cocca vezetőedző lehetőségei a következő bajnoki előtt. Mint korábban jeleztük, van arra esély, hogy Nikitscher szombaton, a Real Madrid ellen mutatkozzon be a Valladolidban, de ahhoz előbb szerződtetni kellene a 25 éves magyar labdarúgót…

 

 

 

Legfrissebb hírek

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
23 órája

Dibusz Dénes nem látta esélyét annak, hogy a második félidőben egyenlítsen a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.03.24. 07:05

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Legyőzte román másodosztályú ellenfelét a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 16:11

Ezerforintos meccsjegyek, egy ingyensör a bérleteseknek – az Újpest így kedvez a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 16:33

Hosszabbított finn középpályásával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 19:19
Ezek is érdekelhetik