Brazil csatárral erősíti meg keretét a Sevilla – sajtóhír

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.01.06. 13:54
Juninhótól sokat várnak a Sevillánál (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla mindenben megállapodott az azerbajdzsáni Qarabaggal a brazil játékos, Olávio Vieira dos Santos Júnior, ismertebb nevén Juninhónak az átigazolásáról – közölte a minap az EFE hírügynökség.

A két klub egyelőre hivatalosan nem jelentette be az átigazolást, de az EFE kész tényként kezeli, hogy a megállapodás teljes. Ennek értelmében Juninho nagyjából négymillió euróért szerződik a La Liga 14. helyén álló együtteshez, és a kötelező orvosi vizsgálatot követően várhatóan már a héten a vezetőedző, Javier García Pimienta rendelkezésére állhat.

A 28 éves középcsatár 2023 óta erősítette a Qarabagot, ahol 48 hivatalos mérkőzésen 23-szor volt eredményes. Ezt megelőzően Brazíliában szerepelt, majd 2020 és 2023 között megfordult a portugál Chavesben is.

A Sevillának nagy szüksége lenne egy hatékony támadóra, annál is inkább, mert a csapat 18 meccs alatt csak húsz gólt szerzett a bajnokságban. 

 

Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
20 órája

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
20 órája

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
23 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:56

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 11:11
Ezek is érdekelhetik