La Liga: újra döntetlent játszott az Atlético

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.09.21. 18:35
null
Muqiri mentett pontot a Mallorcának (Fotó: Getty Images)
A spanyol labdarúgó-élvonal (La Liga) 5. fordulójának vasárnapi első két mérkőzésén egyaránt 1–1-es döntetlen született: a Rayo Vallecano a Celta Vigót fogadva szerzett egy pontot, az Atlético Madrid pedig a Mallorca vendégeként gazdagodott egy egységgel – de aligha repes az örömtől Diego Simeone.

A spanyol bajnokság mérkőzéseinek sorában nem a felejthetetlen találkozók sorát gyarapítja majd a Celta Vigo vasárnapi látogatása a Rayo Vallecano otthonában: az egyetlen, kaput eltaláló lövést hozó első félidő után a másodikban már némiképpen feljavultak a csapatok. A vendég Celta hamar vezetést szerzett Borja Iglesias révén, a hazaiak a játékrész közepén Jorge de Frutos jóvoltából egyenlítettek. Az egy pontra mindkét csapat rászolgált, győzelmet azonban egyik sem érdemelt a kevés igazi gólhelyzetet hozó kilencven perc után.

A nap második meccse is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, ám Mallorcán már az első negyedórát sem kellett végigvárni, hogy beszédtémát szolgáltasson az Atlético Madrid elleni mérkőzés. Előbb Pablo Barrios lövése csattant a kapufán, majd a 12. percben a hazaiak védője, Antonio Raillo kezét találta el a labda a tizenhatoson belül becsúszás közben, a játékvezető büntetőt ítélt, Julián Álvarez lövését azonban a jó irányba vetődő Leo Roman hárította. Gól a folytatásban sem született a szünetig, sőt, kezdett szépen fokozatosan ellaposodni a meccs a második félidő közepére. Aztán eljött a 73. perc, amikor egyből felpezsdültek az események, a csereként tíz perccel korábban pályára lépő Alexander Sörloth durva talpalása után egyből piros lapot kapott, így megfogyatkozott az Atlético. Ennek ellenére néhány perccel később a létszámhátrányba kerülő fővárosi csapat szerzett vezetést, Connor Gallagher pofozott a hálóba egy kipattanót. Mégsem örülhetett győzelemnek az vendégegylet, mert öt perccel a rendes játékidő vége előtt Vedat Muriqi szép fejesével beállította az 1–1-es végeredményt. Ezzel az Atleti idénybeli ötödik bajnokiján a harmadik döntetlenjét játszotta.

A nap harmadik meccsén folytatódott az újonc Elche remek sorozata, hiszen Andre Silva 9. percben szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a tavaly szintén másodosztályú Oviedót. Ezzel a szerb Veljko Paunovics által edzett csapat a két nagyágyú, a Real Madrid és a Barcelona mellett a mezőny egyedüli veretlen csapata, és az ötödik helyet foglalja el a bajnoki tabellán. 

SPANYOL LA LIGA
5. FORDULÓ
Rayo Vallecano–Celta Vigo 1–1 (De Frutos 65., ill. B. Iglesias 49.)
Mallorca–Atlético Madrid 1–1 (Muriqi 85., ill. Gallagher 79.)
Elche–Oviedo 1–0 (Andre Silva 9.)
KÉSŐBB
Barcelona–Getafe 3–0

   
AZ ÁLLÁS       
1. Real Madrid

5

510–2+815
2. Barcelona

5

4116–3+1313
3. Villarreal

5

31110–4+610
4. Espanyol

5

3118–7+110
5. Elche

5

237–4+39
6. Betis

6

2319–7+29
7. Athletic Bilbao

5

326–609
8. Getafe

5

326–7–19
9. Sevilla

5

2129–8+17
10. Alaves

5

2125–507
11. Valencia

5

2126–8–27
12. Atlético Madrid

5

1316–5+16
13. Osasuna

5

234–406
14. Rayo Vallecano

5

1225–6–15
15. Celta Vigo

6

515–7–25
16. Levante

5

1139–904
17. Oviedo

5

141–8–73
18. Real Sociedad

5

235–9–42
19. Mallorca

5

235–10–52
20. Girona

5

142–15–131

 

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
53 perce

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 23:01

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Kétgólos hátrányból fordított a Chelsea a városi derbi második félidejében

Angol labdarúgás
2026.01.31. 20:38
Ezek is érdekelhetik