Jerzy Dudek: Szoboszlai még többet lőhetne távolról, elképesztő bombái vannak

– Meglepte Xabi Alonso menesztése a Real Madrid éléről?
– Nemcsak engem, hanem a teljes futballvilágot is. Azt gondoltam, hosszú távon terveznek vele, de a Real Madridnál sohasem lehet tudni, mi történik – mondta lapunknak a még a királyi gárda szerdai Király-kupa-kiesését megelőzően utolért 52 éves Jerzy Dudek, aki játszott a Real Madridban és a Liverpoolban is, az angolokkal 2005-ben BL-t nyert. – Idővel kiderül, jó vagy rossz döntés született-e, de tény, Florentino Pérez elnöknek általában jók a megérzései az edzőkkel kapcsolatban. Meggyőződésem, mindent megbeszélt a szakmai stábbal, így Xabi Alonsóval is.
– Hogyan értékeli korábbi csapattársa madridi munkásságát?
– A futballtörténelem egyik meghatározó alakja, topjátékos volt Madridban is, a Liverpoollal és a Reallal megnyerte a Bajnokok Ligáját, valamint a Bayern Münchennel is szép sikereket ért el. A legjobb vezetőedzőkkel dolgozhatott, mint Carlo Ancelotti, José Mourinho, Rafael Benítez vagy Pep Guardiola, ismeri az edzői szakmát. Mindenesetre tény, ez a kísérlet nem jött össze. Nem hiszem, hogy hatalmas hibákat követett volna el, de voltak olyan meghatározó pillanatok, amelyeket nem edzőként, hanem játékosként kezelt. Ő nagyon kedves ember, aki igyekszik mindenkivel megértetni magát, de a Real Madrid vezetőedzőjeként ez nem mindig megy. Ez a Bayer Leverkusennél működött, de itt nem. Nézzük meg, hány mérkőzést nyert meg, talán többet, mint Ancelotti vagy Mourinho a kezdeti időszakban. Csakhogy a játék nem volt meggyőző, jóllehet nem hiszem, hogy ez teljes mértékben Xabi Alonso hibája. A sérülésekkel sem volt szerencséje, a védelemben és a középpályán rengeteg probléma adódott, és akadtak rossz formában lévő futballisták. Az őszi el Clásicót megnyerték, de a spanyol Szuperkupa-döntőben kikaptak a Barcelonától, s valljuk be, korábban is előfordult már Madridban, hogy hasonló szituációban kirúgták az edzőt. Annak idején Juande Ramosszal szép eredményeket értünk el, szinte mindenkit legyőztünk, de kétszer kikaptunk a Barcelonától, s mennie kellett. Xabi Alonso van annyira tehetséges, hogy a saját útját járva sikeres edző legyen, nem féltem őt.
– Spanyol hírek szerint a sztárjátékosok nem adtak a szavára, nem volt tekintélye az öltözőben.
– A Real Madrid öltözőjében mindig sok az erős személyiség, hiszen itt szerepelnek a világ legjobbjai, márpedig ezt nehéz kezelni. Meg kell találni a módját, s elégedetté kell tenni a sztárokat, őket már nem kell megtanítani futballozni. El kell érni náluk azt, hogy élvezzék a játékot. Nem szeretik a taktikát és a túlzott fegyelmet, csak játszani szeretnek. Erre nagyszerű példa Carlo Ancelotti, aki hagyta futballozni a játékosokat, jobb is volt akkor a Real Madrid. De Xabi Alonso védelmében el kell mondani, hogy nem kapott meg minden segítséget a klubtól, szükség lett volna további igazolásokra, jobb játékosokra – főleg a védelemben. Láthatjuk, Thibaut Courtois micsoda teljesítményt nyújt a kapuban, minden meccsen számos bravúrt mutat be – túl sok a hiba a védelemben. A Real Madridnak nem lenne szabad ilyen sok helyzetet engednie az ellenfeleknek. Szóval, a fő probléma a védelemmel volt.
– A Barcelonától elszenvedett spanyol Szuperkupa-döntős vereség után nem nézett ki jól, amikor Xabi Alonso hiába hívta az övéit díszsorfalat állni, a többiek inkább az ellenkező irányba, Kylian Mbappé után mentek…
– Ez az összhang teljes hiányát mutatta. Egy csapatnak mindig ugyanarra kell gondolnia, itt nem volt egyetértés a díszsorfalról. Néhányan meg akarták adni a Barcelonának a tiszteletet, mások nem. Ilyen nem fordulhat elő, mert ebből fakadnak a nagy problémák. Xabi Alonso megtette, ami tőle telik, a legjobbat akarta a Real Madridnak, az viszont e jelenet láttán is megmutatkozott, hogy mélypontra süllyedt a kapcsolata a labdarúgókkal.
– Madridban és Liverpoolban is a csapattársa volt: milyen személyiség?
– Nagyszerű volt a kapcsolatunk, együtt nyertük meg a Bajnokok Ligáját a Liverpoollal. Szerettem vele egy klubban futballozni, kedves és intelligens srác, élmény vele találkozni.
– Mit gondol az utódlásról, az eddig a tartalékcsapatot irányító Álvaro Arbeloa kinevezéséről?
– Nem volt meglepő, hogy őt nevezték ki, ez megszokott, amikor az első csapat edzője távozik, ráadásul nagyszerű munkát végzett a Castillánál. Ilyenkor nincs is nagyon más választás, szükség van valakire, aki átmenetileg irányítja a csapatot. Ő teljesen más személyiség, mint Xabi Alonso, sokkal keményebb és nyersebb, de mivel védő volt és a világ legjobb támadóival harcolt, ez nem is meglepő. Jó lehetőséget kapott, hogy kilépjen a színpadra, bár nem tudom, meddig lesz ő a vezetőedző.
– Innentől kezdve mi lehet a cél?
– A legfontosabb, hogy a Bajnokok Ligájában a lehető legtovább meneteljen a Real, és igyekezzen csökkenteni a különbséget a Barcelona mögött a bajnoki tabellán. Még csak januárt írunk, van idő a felzárkózásra, jóllehet nem lesz egyszerű, mert a Barca nagyon erős. Remélem, Arbeloa megtalálja a közös hangot a játékosokkal, s meggyőzi őket, hogy álljanak be a sorba, és egy irányba húzzanak. Egységesnek kell lenni, igazi csapatként kell működni a siker érdekében.
– Térjünk rá másik korábbi csapatára, a Liverpoolra: mit gondol a „vörösök” idényéről?
– Meglepett, hogy milyen jól kezdték az idényt, pláne annak tükrében, hogy mennyi új játékos érkezett a nyáron. Ilyenkor minél előbb be kell illeszkedni, meg kell tanulni a szabályokat, el kell sajátítani a vezetőedző elképzeléseit, ami sokszor nem megy egyik pillanatról a másikra. A jó kezdés után hullámvölgybe került a csapat, s bár a jelek szerint kilábalt belőle, továbbra sem teljesít úgy, ahogyan az előző idényben. Egyébként ebben nincs semmi meglepő, hiszen rengeteg meccset játszanak a futballisták, s ha fáradtak vagy nem összpontosítanak megfelelően, jönnek a hibák. A legfontosabb a BL-szereplés kiharcolása, a Premier League megnyerése talán nem reális cél, az Arsenalnak nagy az előnye, jó formában van, ráadásul egyre jobb a Manchester City is. Az FA-kupa elhódítása ugyancsak lehetséges.

– Szoboszlai Dominik nagyszerű idényt fut: hogyan vélekedik róla?
– Ragyogó játékos, technikailag a világ egyik legjobbja, de szerintem időnként túlzottan magabiztos, és ilyenkor kevésbé koncentrál. Még jobban kellene összpontosítania. Néztem a Magyarország–Írország vb-selejtezőt, s ott is azt láttam, túl korán kezdett ünnepelni – az utolsó sípszóig figyelni kell, különben mérkőzések és trófeák úszhatnak el. Továbbá érdemes lenne még többet próbálkoznia távoli lövéssel, mert elképesztő bombái vannak. Nem kérdés, kiváló futballista, Liverpoolban örülhetnek, hogy náluk játszik.
– Mondhatjuk, hogy az együttes kulcsjátékosa?
– Szerintem ma már nemigen vannak kulcsjátékosok, a csapatteljesítmény a lényeg. Persze lehet fontos játékos a csatár, a szélső, a középhátvéd vagy akár a kapus is, de manapság már nem ez a döntő. Mindenesetre Dominik nagyon értékes tagja klubcsapatának.
– Ön 2005-ben Isztambulban megnyerte a Bajnokok Ligáját a Liverpoollal, az idei döntőt pedig a Puskás Arénában rendezik. Még rengeteg van hátra, mégis: mire számít?
– Nagyszerű választás Budapest, csodálatos a Puskás Aréna. A Real Madridnak mindig a döntőben a helye, de talán ez most nem reális cél – remélem, tévedek… Habár a királyiak sokszor meglepetést szereztek és rácáfoltak a várakozásra. A PSG, a Bayern München, az Arsenal és a Barcelona is erős, igaz, utóbbi szerintem korábban búcsúzik. Meglehet, az imént említettek közül kettő ott lesz a budapesti fináléban, de előfordulhat, hogy korábban találkoznak. Krakkó nincs messze a magyar fővárostól, minden bizonnyal ott leszek a mérkőzésen. Az elmúlt tizenöt évben szinte az összes Bajnokok Ligája-döntőt a helyszínen néztem meg, s mivel a Real Madrid és a Liverpool is sokszor bejutott, szurkolhattam volt csapataimnak. Hátha Budapesten is így lesz.
![]() Jerzy Dudek futballistaként játszott a Concordia Knurów, a GKS Tychy, a Feyenoord, a Liverpool és a Real Madrid csapatában is, míg a lengyel válogatottban 60-szor lépett pályára. Legnagyobb sikere a „vörösökkel” elért 2005-ös BL-győzelem. A Feyenoorddal és a Real Madriddal is bajnok lett, 2011-ben a spanyol klubból vonult vissza, megkérdeztük, manapság mivel telnek a napjai. „Sok mindennel foglalkozom, nem unatkozom. Lengyel televíziónál és cégeknél dolgozom, illetve a Liverpool nagykövete vagyok, a nyári edzőtáborban ott voltam Hongkongban és Tokióban. Nagyszerű élmény volt testközelből követni az edzéseket. Emellett a lengyel öregfiúk-válogatott csapatkapitánya vagyok, az idén először veszünk részt Ausztriában az Európa-bajnokságon. Nagy felelősség és büszkeség, hogy csapatkapitány lettem, szenvedéllyel játszom az öregfiúknál is. És természetesen részmunkaidős taxisofőr is vagyok, a gyerekeimet hozom és viszem az iskolából, illetve furikázom őket, ahova kell. Elégedett vagyok a futball utáni életemmel is.” |









