A Madridnak játékban nem okozott gondot a Levante

Vágólapra másolva!
2011.02.19. 21:42
null
Cristiano Ronaldo (jobbra) a labdával ezúttal is barátságban volt, a védőkkel azonban korántsem (Fotó: Reuters)
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 24. fordulójában a Real Madrid paprikás hangulatú találkozón két góllal nyert a Levante ellen. José Mourinho a három pont, valamint a sérülések elkerülése mellett annak is örülhetett, hogy csapataival immár kilenc éve veretlen hazai pályán bajnokin, a blancókkal most tizenkettőből tizenkét győzelem a hazai bajnoki mérlege.

Az eltiltott Iker Casillas mellett Mesut Özil és Xabi Alonso hiányzott a Real Madrid alapcsapatából, illetve a télen szerződtetett, a bizalmat rögtön megkapó Emmanuel Adebayor sem lehetett a kezdőcsapat tagja, mindhárom mezőnyjátékos a kispadon kapott helyet.

SZAVAZÁS

Ön szerint a Real Madrid befoghatja még a címvédő Barcelonát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

José Mourinho a héten többször is célzott a közelgő Lyon elleni BL-mérkőzésre gondolva a rotálásra, de még mielőtt nagyon sajnálni kezdenénk a királyiakat, említsük meg, nevezettek helyén Lassana Diarra, Kaká és Karim Benzema kapott lehetőséget a kezdőben. A csapatok kezdő tizenegye közti különbség alapján tehát olyan nagy meglepetés nem történhetett a mérkőzésen. Nem is történt...

Sokáig nem kellett várni a vezetés megszerzésére a Realnak: a 6. percben Ángel di María kígyózott át a jobb oldalon a vendégek hármas védőfalán – két ellenfél között elhúzott, a harmadikat kibillentette az egyensúlyából –, majd a hosszúra küldött lapos centerezést, amelyet a jó ütemben érkező Benzemának gyakorlatilag az üres kapuba kellett bebelsőznie öt méterről. Nem is hibázott. (1–0)

Támadásban maradtak a madridiak, Real-akciókat és Real-lövéseket hoztak a következő percek – a vendégkapuban Gustavo Munúát igencsak megtornáztatták –, de az igazán említésre méltó a paprikás hangulat volt. Sokszor a labda fölösleges kiegészítőnek bizonyult, a csontzenéhez a vendégek komponálták a kottát, a házigazdák ebben a küzdelemben legfeljebb kontrázhattak, és bizony nem is maradtak adósok.

A REAL MADRID TÖRTÉNELMI MAGASSÁGOKBA EMELKEDETT
A Real Madrid labdarúgócsapata a 2010–2011-es spanyol élvonalbeli bajnokság eddig lejátszott 24 fordulója során hatvan pontot szerzett – szombaton hazai pályán verte meg 2–0-ra a Levantét –, amely rekordnak számít a klub történetében, hiszen korábban ugyanennyi forduló alatt még sohasem sikerült ennyi pontot begyűjtenie. A madridiakat egyetlen klub választja el attól, hogy mindez spanyol rekord is legyen egyben, ez pedig a listavezető nagy honi rivális, a Barcelona.
José Mourinho együttese az eddig lejátszott huszonnégy bajnoki mérkőzése közül tizenkilencet megnyert – otthon még pontot sem veszítve tizenkettőt –, háromszor játszott döntetlent és kétszer kapott ki.
Különösen a Bernabéu Stadion számít veszélyes területnek az ellenfelek számára, a spanyol fővárosban legutóbb a Barcelona tudott nyerni, 2010. április 10-én 2–0-ra. Azóta viszont megszakítás nélkül tizenöt bajnokit nyertek meg a házigazdák, ebből tizenkettőt, mint említettük, a most zajló kiírásban.

A 30. percben Sergio Ramos pakolt oda ütemet késve keményen ellenfele bokájára – inkább fegyelmezési, mintsem taktikai szándékkal –, aminek az lett a vége, hogy Cristiano Ronaldo akasztotta össze nem létező bajszát gyakorlatilag a teljes vendégcsapattal. Miközben a „fegyelmező ember”, maga a vétkes, Sergio Ramos lehajtott fejjel elfoglalta pozícióját.

Hogy a félidő úgy záródjon, ahogy kezdődött, és ne a túlfűtött érzelmek jelentsék a főm témát a szünetben, arról két portugál légiós gondoskodott a 41. percben. A bal oldalról elvégzett szabadrúgást Cristiano Ronaldo sípcsontmagasságban, erővel lőtte a Levante kapuja elé, Ricardo Carvalho pedig jó helyen, a gólvonaltól két lépésre állva jó reflexszel ért labdába, amely a hálóban kötött ki. (2–0)

A fordulás után támadásban maradt a Real Madrid, helyzetekkel és lövésekkel ezúttal sem maradt adós Mourinho csapata, de Munúa továbbra is jó formát mutatott, és a biztos előny birtokában futballozó fővárosiakat olyan nagyon nem idegesítette, hogy nem jutottak kettőről háromra.

A hajrára már lement Di María és Kaká, érkezett helyükre egy fertályórára Özil és Adebayor. Gyakorlatilag egyetlen kérdés foglalkoztatta a Bernabéu közönségét: mikor lesz már vége a találkozónak?

No, egyszer csak eljött ennek is az ideje, a Real Madrid pedig megszerezte 19. szezonbeli bajnoki sikerét, hazai környezetben a tizenkettediket (otthon eddig nem veszített pontot), s két pontra megközelítette a holnap pályára lépő Barcelonát. A Levante 14. vereségét szenvedte el, tizenharmadik idegenbeli fellépésén a kilencediket.

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 23 20 2 1 71–12 +59 62
2. Real Madrid 24 19 3 2 55–19 +36 60
3. Valencia 24 14 6 4 38–25 +13 48
4. Villarreal 23 14 3 6 41–23 +18 45
5. Athletic Bilbao 23 12 2 9 37–32 +5 38
6. Espanyol 23 12 1 10 30–31 –1 37
7. Atlético Madrid 24 10 3 11 33–31 +2 33
8. Getafe 23 9 4 10 35–37 –2 31
9. Mallorca 23 9 4 10 25–30 –5 31
10. Real Sociedad 23 10 1 12 34–37 –3 31
11. Sevilla 23 9 4 10 35–38 –3 31
12. Santander 23 6 7 10 20–33 –13 25
13. Deportivo 23 6 7 10 20–34 –14 25
14. Hércules 23 7 4 12 24–37 –13 25
15. Sporting Gijón 24 5 9 10 23–31 –8 24
16. Levante 24 7 3 14 24–36 –12 24
17. Zaragoza 24 5 8 11 22–37 –15 23
18. Osasuna 23 5 7 11 21–30 –9 22
19. Almería 23 4 8 11 23–39 –16 20
20. Málaga 23 5 4 14 30–49 –19 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik