Barca: Xavi telefonon közölte De Jonggal, hogy eladják az MU-nak

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.12. 13:07
null
Frenkie De Jongot már nagyon várják Manchesterben (Fotó: Getty Images)
Spanyol sajtóhírek szerint a Manchester United és az FC Barcelona között megvolt a második tárgyalás is Frenkie de Jonggal kapcsolatban. A felek megegyezésre jutottak, s Xavi telefonon közölte a híreket a holland középpályással.


A holland középpályás hétfőn tért vissza az FC Barcelona edzőközpontjába. A Manchester Unitedtől Richard Arnold és John Murtough is Spanyolországba repült ugyanezen a napon, hogy nyélbe üssék az üzletet. A megbeszélésen ott volt a Barca elnöke, Joan Laporta is.

A Mundo Deportivo információi szerint ez volt az MU és a Barcelona között a második találkozó Frenkie de Jonggal kapcsolatban.

Már korábban beszámoltunk arról, hogy a feleknek sikerült megegyezniük az átigazolás összegéről: a Sky Sports News úgy tudja, a Manchester United körülbelül 65 millió eurót fizet az FC Barcelonának a középpályásért, ám az ár különféle teljesítményalapú összegek révén magasabbra, a katalánok igényeinek (legalább 80 millió euró) közelébe kúszhat majd.

De Jong tisztában van az FC Barcelona pénzügyi helyzetével, ám így is csalódott jelenlegi klubjában a helyzet kezelése miatt – állítólag az egész tárgyalási folyamatból kihagyták, Xavi hétfő este telefonon közölte vele, hogy hamarosan eladják.

Ennek ellenére a fiatal játékos hálás Ten Hagnak az intenzív érdeklődésért, s telefonon már tárgyalt is korábbi vezetőedzőjével a lehetséges transzferről.

 


 

Legfrissebb hírek

Euroliga-győzelemmel tette emlékezetessé 100. születésnapját a tabella első helyezettje

Kosárlabda
20 órája

Ízléses? Szmokingban és csokornyakkendőben hódított a divatdiktátor ecuadori futballedző – Fotók

Minden más foci
Tegnap, 11:28

„A büntetőig mi irányítottunk” – Rúben Amorim dicsérte csapatát a Real Sociedad elleni meccs után

Európa-liga
Tegnap, 8:52

Nem tudott előnyt szerezni Spanyolországban az MU; kikapott a Tottenham és a Fenerbahce is az El-ben

Európa-liga
2025.03.06. 20:51

Mikel Oyarzabalban bízhat a bukdácsoló Real Sociedad a Manchester United ellen

Európa-liga
2025.03.06. 10:48

Raphinha villanása döntött: a Barcelona emberhátrányban is nyert Lisszabonban

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 23:00

BL: Lamine Yamalban bíznak a katalánok

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 07:34

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 17:42
Ezek is érdekelhetik