Barca: elhappolnák a Bayern elől az Ajax tehetségét – sajtóhír

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.21. 16:51
null
Sergino Dest a nemzetközi kupaporondon is megállta a helyét (Fotó: AFP)
Az olasz átigazolásguru Fabrizio Romano úgy tudja, hogy a Barcelona megküzd a Bayern Münchennel az Ajaxot erősítő Sergino Dest szerződtetéséért – adta hírül a Football-Espana.


A 19 éves amerikai jobbhátvéd lehet a minden bizonnyal a Wolverhamptonhoz távozó Nélson Semedo helyettese.

Dest 2012-ban csatlakozott az amszterdami csapathoz, a felnőtteknél az előző idényben mutatkozhatott be, és gyorsan kiharcolta magának a kezdőposztot – első idényét 36 tétmeccsel, két góllal és hat gólpasszal zárta az Ajaxnál.

A bal szélen is bevethető védő értéke ugrásszerűen megnőtt az elmúlt bő egy évben, tavaly januárban még csak 150 ezer euróra taksálták, nyáron már 600 ezerre, most pedig már 18 millió eurós tétel áll a neve mellett a transfermarkt.de-nél.

A Barcelonának a triplázó Bayern Münchennel kell megküzdenie Dest kegyeiért, a BL-győztes a hírek szerint hamarosan új ajánlatot tesz az Ajaxnak.

Card

Legfrissebb hírek

150 millió fontot fizetne De Bruyne utódjáért a Manchester City

Német labdarúgás
51 perce

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
6 órája

Milánóban lepné meg az Intert a Bayern

Bajnokok Ligája
7 órája

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
18 órája

Manuel Neuer minden bizonnyal kihagyja a Bayern Inter elleni visszavágóját is

Bajnokok Ligája
21 órája

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:33

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57

Négygólos döntetlen a Der Klassikeren, a Bayern nem tudta kihasználni a Leverkusen pontvesztését

Német labdarúgás
2025.04.12. 20:30
Ezek is érdekelhetik