Labdarúgás: Ramos, a rettenthetetlen – portré a rekorderről

Emberemlékezet óta nem hagyott ki két tizenegyest Sergio Ramos, a spanyolok világbajnok és Európa-bajnok védője, ám milyen a sors, szombat este, pályafutása egyik legkülönlegesebb mérkőzésén – amelyen 177. meccsét játszva európai válogatottsági rekorder lett – ez is megtörtént.

A szinte mindig biztos ítéletvégrehajtó – és most ne a 2012-es, Bayern München elleni Bajnokok Ligája-elődöntőre és a mémcunamit indító bakijára gondoljunk –kétszer is rontott a Svájc elleni Nemzetek Ligája-találkozón,ám a karakterét tökéletesen megmutatja, hogy a második kísérletet is vállalta. Sőt, a szövetségi kapitány Luis Enrique arról beszélt,harmadszor vagy negyedszer is őt küldte volnaa tizenegyesponthoz. Ramos a két rontás után azt üzente a közösségi oldalán: „Nem a hibáink határoznak meg minket, hanem az, hogy miként közelítjük meg a következő célokat.”

Nem csoda hát, hogy odaállt a másodszor is: mert nem fél. Mert sosem félt.

Torreádor és csatár sem lett

Sevillától nem messze, egy szegényebb településen, Camasban született, átlagos panelházban lakott a családjával, a szülők az ablakból szóltak le a szomszédos focipályára, ha haza kellett mennie. Az ebéd nem mindig bírt varázserővel, olykor csak az atyai szó parancsolta haza. A bátyja, René elmondása szerint egyébként eleven gyerek volt, a szülőknek állandóan figyelniük kellett a kölyökre, akit a haja miatt Schusternek hívtak a környéken. Amúgy egészen kicsiként imádta a bikaviadalokat, állítólag torreádor akart lenni, ám a szülők inkább a jóval veszélytelenebb labdarúgás felé terelték. Később jó barátja lett a neves matadornak, Alejandro Talavanténak.

A tökéletesen kidolgozott izomzatú, gladiátornak tetsző játékosról nehéz elképzelni, ám gyerekként kicsinek és vékonynak számított, ennek ellenére bármilyen csetepatéba belement. „Persze aztán mindig engem löktek félre elsőként” – emlékezett vissza az Informe Robinsonróla készült portréfilmjében,később az Amazon Prime is forgatott róla egyet. Minden karácsonyra, minden születésnapra labdát kért ajándékba, amely azért is jól jött, mert aki vitte a labdát a pályára, az diktálta a szabályokat, vagy legalábbis játszhatott.

A helyi kiscsapatban hamis igazolással lépett pályára az első meccsén, s bár kezdetben Ronaldo és Claudio Caniggia miatt csatár akart lenni, hamar megtalálta a helyét a védelemben.

A Sevilla gyorsan kiszúrta magának, és arra sem kellett sokat várni, hogy Joaquín Caparrós meghívja az első csapat edzésére. Amelyen aztán rögvest majdnem megutálták, mert egy alkalommal keményen szerelte az akkor topjátékosnak számító Darío Silvát. A csapattársak körbevették, mondván, nyugalom, öcsi, ez csak egy edzés, ám Caparrós más szemmel nézte az esetet: „Ha visszafogja magát, mehet a második csapathoz. Ha nem, ő az én emberem.” Negyedórával később ugyanolyan határozottan állította meg a társat… A fiatal kora ellenére elképesztő magabiztossága, gyorsasága, technikás megoldásai és a támadások remek segítése gyorsan felhívták rá a figyelmet.

„Emlékszem rá az első sevillai meccséről. Nagy energiával játszott és remekül képzett volt, gyorsan le is csapott rá a Real Madrid – kezdte a Nemzeti Sport megkeresésére Vicente del Bosque, aki a spanyol válogatott szövetségi kapitányaként 2008 és 2016 között dolgozott a most 34 éves játékossal. – Sokat fizettek érte, ám nagyon megérte, mert rengeteget adott a klubnak.”

Rögtön a klublegenda mezszámában

A Real elnöke, Florentino Pérez 27 millió euróért szerződtette, addig senki sem adott ennyit egy spanyol védőért, Ramos pedig az idoljai között találta magát. Zinedine Zidane-nel, Ronaldóval, David Beckhammel, a válogatottból ismert Iker Casillassal és Raúllal osztotta meg az öltözőt, megkapta a klublegenda Fernando Hierro négyes mezszámát. Azzal a Casillassal került egy csapatba, akinek májusban még bombagólt rúgott, sokan tartják, azzal a találattal győzte meg végképp Pérezt.

A sevillai klubváltása egyébként nem ment teljesen zökkenőmentesen. Életrajzi könyvében arról mesélt, szeretett volna az andalúziai egyesületben maradni, ám az elnök jelezte, egy saját nevelésű futballista nem tud náluk annyit keresni, mint a külföldi húzóember, márpedig Ramos elvárta, hogy megbecsüljék. Ráadásul két héttel a klubváltás előtt, első spanyol válogatott mérkőzéseinek egyikére talpig fehérben érkezett, amelyet sokan a Realhoz távozás egyértelmű jelének vettek. Utólag ő meg bátyja is megmosolyogta a fehér öltöny, fehér nadrág divatbakit, míg a portréfilmben például a Barca-védő Carles Puyol jegyezte meg nevetve: érezhető volt, hogy Ramos karakteres alak, ám nem túl kifinomult ízléssel. Utóbbi az évek során sokat tisztult, főleg amióta felesége, a modell és színésznő Pilar Rubio mellett kötött ki. S ha már Puyol: a jellegzetes loboncú klasszis már a 2004-2005-ös idény egyik Sevilla–FC Barcelona mérkőzése után mezt cserélt Ramosszal, mert érezte, remek játékos lesz belőle. Az is lett, de amikor madridiként először visszatért Sevillába, a távozása miatt dühös és csalódott szurkolók folyamatosan kifütyülték, a gyűlölködés miatt családja ki sem ment a stadionba.

„Mindig is kiváló fizikai állapotban volt, gyorsan, jó megoldásokkal játszott, elképesztő technikai képzettségének köszönhetően magabiztosan kezelte a labdát – folytatta del Bosque. – Könnyedén védekezik, elöl és hátul is uralja a pályát a fejjátékával. És még valami: sosem félt semmitől.”

Hogy mást ne mondjunk: az 2012-es BL-elődöntőn a stadionból is kirúgta a tizenegyest, végül a németek jutottak fináléba. Ugyanakkor az emlékezetes rontás után alig két hónappal panenkázva (!) értékesítette a tizenegyesét a Portugália elleni Európa-bajnoki elődöntőben – a bátyjának egyébként már az elveszített BL-találkozó másnapján megmondta, így próbálkozik legközelebb. A válogatott aztán címvédőként ismét aranyérmet szerzett.

Egy lépésre a rekordtól

A védő a szupersztárok alkotta Real Madridnak is hamar a kulcsemberévé vált, azóta mindent megnyert a klubbal. Szám szerint 22 trófeánál tart, amelynél többet, 23-at csak Gento szerzett, azaz Ramos újabb rekordot készül megdönteni. Bár az évek során többször is felvetődött, hogy távozna, vitték volna az angol topklubok, legutóbbi nyilatkozatai szerint a Madridból akar visszavonulni. Jelenlegi szerződése 2021. június 30-ig érvényes, ám ő odavan a blancókénrt és az edző Zidanért, míg a tar francia mester őt magasztalja rendre az egekig, így várható a hosszabbítás.

Hogy mit is jelent a klubnak, illetve mennyire a fontos gólok mestere, azt talán a 2014-es Atlético Madrid elleni lisszaboni Bajnokok Ligája-döntő mutatta meg a legjobban. A városi rivális egészen a 93. percig vezetett, ám akkor jött a tarthatatlan Ramos, és hosszabbítást érő találatot fejelt. Utóbb úgy idézte fel a gólt, hogy előtte folyamatosan azt mondogatta magának, ez az ő pillanata. Hozzátette, ha bárki képet akar alkotni róla, erre a találatra gondoljon. Hosszabbításban végül a Real nyert, Ramos pedig első címének örülhetett, amelyet aztán további három követetett.

„Szeretném megnyerni az Aranylabdát, de őszintén szólva még nem arra koncentrálok. Az egyéni címek úgyis a csapat teljesítményének köszönhetőek. A Bajnokok Ligája-győzelem sem Sergio Ramosé volt, hanem a csapaté” – nyilatkozta még 2014-ben, ám mint tudjuk, végül a klubtárs Cristiano Ronaldóé lett a trófea.

Persze akkor sem haragudtak meg rá Madridban, amikor 2011-ben a nagy ünneplésben leejtette a buszról a Király Kupát, amelyet a jármű aztán maga alá is gyűrt. A serleg azóta is sérülten van kiállítva, míg Casillas például úgy idézte fel az esetet, hogy amikor meghallotta, mi történt, biztos volt benne: Ramos ejtette le a trófeát.

Hamar alapemberré vált

A klubsikerekkel párhuzamosan a válogatottban is remekelt. Az U19-esekkel szerzett Európa-bajnoki cím után, néhány nappal a 19. születésnapja előtt debütált a spanyol válogatottban, egy Kína ellen 3–0-ra megnyert barátságot mérkőzés félidejében cserélték be. Akkor az elmúlt 55 év legfiatalabb bemutatkozója lett, ám 2006-ban Cesc Fabregas „elorozta” a rekordot. Tíz évvel később így idézte fel a debütálást: „Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy tíz éve hordhatom már a spanyol válogatott mezét. Jól emlékszem a bemutatkozásomra, és kiváltságosnak érzem magam, hogy mennyi trófeát nyerhettem a válogatott tagjaként.”

Hamar alapemberré vált, a válogatottban gyakorlatilag ő küldte nyugdíjba Michel Salgadót. Az első góljaira sem kellett sokat várni, még 2005 őszén világbajnoki selejtezőn kétszer betalált San Marinónak. Bár a Madridban a négyes mezben játszott, a válogatottban a 15-öst viselte, így adózott jó barátja, Antonio Puerta emlékének. A sevillai játékostárs 2007-ben esett össze a pályán, infarktust kapott, s bár aztán saját lábán sétált le a játéktérről, még rosszabb állapotba került, és 22 évesen elhunyt.

Viszonylag gyorsan szárnyalni kezdett, hiszen a válogatott megnyerte a 2008-as és a 2012-es Európa-bajnokságot, illetve közben a 2010-es világbajnokságot is, utóbbin Sergio Ramos, Carles Puyol, Gerard Pique és Joan Capdevila pazar falat jelentett a védelemben. Közben jobboldali védőből középső védő lett, Vicente del Bosque azt is dicsérte benne, hogy képes volt alkalmazkodni akkor is a helyzethez, amikor a Madridban és a válogatottban a védelem eltérő posztján játszott.

A kislánya halála után a válogatotthoz 2019-ben visszatérőEnrique is dicsérte:„Sergio a kapitány. Korábban csak azt tudtam róla, amit elmondtak vele kapcsolatban, illetve a személyes tapasztalatom volt róla ellenfélként. Amikor találkoztam vele, kellemesen meglepődtem – jó oka van, hogy miért övé a válogatottbeli szereplési rekord. Megleptek a vezetői képességei és a személyes kvalitásai.”

23 találattal a spanyol válogatott tíz legeredményesebb játékosai között van. Ő az egyetlen, aki még játszik a 2008-as Eb-győztes csapatból a La Rojában, és bár a nagy generáció fokozatos kiöregedése után a válogatottal már nem aratott a korábbiakhoz hasonló sikereket, a Real Madriddal továbbra is a csúcson van. Csak egy példa: bár már a 2003–2004-es idényben bemutatkozott be a spanyol bajnokságban, a következő szezonban szerzett először gólt. Azóta viszont minden évadban betalált legalább egyszer, hasonlóra csupán Lionel Messi volt képes.

A lapok királya

Harcosságát tükrözi, hogy nála többször senkit sem állítottak ki a BL-ban vagy a Real Madridban, illetve a spanyol bajnokságban, keménységéről Raheem Sterling, Milan Havel vagy Mohamed Szalah is tudna mesélni. A 2018-as BL-döntőn történtek miatt egyébként egy egyiptomi ügyvéd egymilliárd euróra akarta perelni... Bár a spanyol válogatottban eddig nem büntették piros lappal, a sárgák terén ő a csúcstartó. Igaz, ahogyan egyszer Felipe Melo nyilatkozta, lenne ő olyan, mint Ramos, sok lap, de sok trófea is. Például azt a suta bravúrt is elmondhatja magáról, hogy ő a Real ötvenedik olyan játékosa, aki öngólt szerzett spanyol bajnokin, éppen volt csapata, a Sevilla ellen talált be 2017-ben.

Sokkal fontosabb azonban, hogy jöjjenek és menjenek edzők, galaktikus társak, nagy generációk, 15 éve kihagyhatatlan a Realból és a spanyol válogatottból. A Svájc elleni mérkőzéssel megelőzte az eddigi európai rekorder Gianluigi Buffont, és a világrekorder egyiptomi középpályás, Ahmed Hasszan csúcsa (184) sincs messze, pláne mert Ramost pályafutása során elkerülték a nagyobb sérülések. Ráadásul hiába halasztották jövőre az Európa-bajnokságot, szívesen szerepelne az olimpián, merthogy egyedüliként az még nem adatott meg neki. Három túlkoros szerepelhet az U23-as csapatban, ám nem is kérdés, ha játszani akar, találnak neki helyet.

Ahogy del Bosque mondta: „Pozitív kisugárzású, igazi vezér. Az a játékos, akire minden csapatnak szüksége van.”

A spanyol válogatott dala