Real Madrid: Casillas Portugáliában folytatja – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.06. 16:38
null
Casillas a Portóban? (Fotó: Reuters)
A spanyol sajtó hétfőn egybehangzóan arról írt, hogy Iker Casillas a portugál bajnokságban szereplő FC Portónál folytatja pályafutását.

 

„Kilencvenkilenc százalék, hogy Casillas a Portóhoz igazol” – közölte hétfőn spanyol állami televízió (RTVE), továbbá azt is, hogy a kapus átigazolását még a Real Madrid nyári felkészülési szezonjának első, pénteki edzése előtt bejelenthetik. Casillas állítólag nyitott a váltásra.

A spanyol AS mindeközben arról ír, hogy a Porto első, kölcsönvételi ajánlatát nem fogadta el a Real Madrid, mivel álláspontbeli különbségek vannak a játékos fizetését illetően. A fővárosiak hajlandóak lennének állni Casillas fizetésének egy részét, de csak egy bizonyos mértékig.

Ha Casillas valóban a Porto játékosa lesz, úgy akár már az ősszel szerepelhet a Real Madrid ellen, méghozzá a Bajnokok Ligája csoportkörében.

A 25 éve a Real Madridot szolgáló Iker Casillas helye azóta nem biztos a Real Madridnál, amióta a klub nyíltan a Manchester United kapusát, David De Geát nézte ki az első számú kapus posztjára.

Legfrissebb hírek

Gerard Piqué forradalmi ötlettel szüntetné meg a 0–0-s döntetleneket

Spanyol labdarúgás
2025.02.27. 11:51

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

Búcsút mondhat Daviesnek a Real, marad Münchenben a sztárvédő – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.21. 13:42

Real Madrid: még az idén összeül a vezérkar Ancelottival

Spanyol labdarúgás
2024.12.16. 17:09

„Micsoda karrier, Rafa!” – Federer mellett sztársportolók búcsúztak a karrierjét befejező Nadaltól

Tenisz
2024.10.10. 12:47

Mbappé duplázott, a Real Madrid legyőzte a Betist

Spanyol labdarúgás
2024.09.01. 23:33

Gyengébb ellenféllel szembeni dühítő döntetlen, berozsdásodott De Gea – olasz lapszemle

Európa-konferencialiga
2024.08.23. 08:05
Ezek is érdekelhetik