A tüzes Dózsánál megégtek a vendégek

A hetvenes évekre leszállóágba került a magyar labdarúgás, de ez a legkevésbé sem a mai viszonyokhoz mérten jelentett színvonalesést. Az itthoni publikum akkoriban még fantasztikus képességű játékosokat láthatott hétről hétre, hiszen azok nem mehettek külföldre, legalábbis legálisan (a minap tragikus hirtelenséggel elhunyt Varga Zoltán, vagy például később Kű Lajos nem is várt engedélyre...). Az Újpestnek pedig különösen kijutott a jóból, mert olyan nagyszerű futballistákat tudhatott a soraiban – elsősorban a támadószekcióban –, akik révén sorozatban nyerte a bajnokságokat: 1969 és 1975 között egyhuzamban hétszer is! (Ennél hosszabb szériát hazánkban egyedül az MTK tudott felállítani az I. világháború alatt és után.)

A IV. kerületiek akkortájt Dózsa névre hallgató klubjában a „nagy csatárgeneráció" legkorábbi tagja a KEK 1962-es gólkirálya, azaz Göröcs János volt, ám ő 1972-ben, a harmincat addigra több éve betöltve elkerült a csapattól (sérülése után Tatabányára igazolt), így mai történetünk idején már nem lehetett részese a sikernek. Maradt azonban így is elég csillag: 1973 húsvétján az Újpest a Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó formációval ostromolta ellenfele kapuját. Mindannyian többszörös bajnokok és kupagyőztesek, illetve sokszoros válogatottak voltak, de egyéb sikereik felsorolása helyett említsük inkább meg, hogy az előbbi három játékos (egyaránt olimpiai aranyérmes) egytől egyig életveszélyes gólvadásznak számított: Bene Ferenc 1964-ben (rekordszámú, 12 találattal) ötkarikás gólkirály, Dunai II Antal 1967-ben európai ezüst-, egy esztendővel később bronzcipős volt, míg Fazekas László majd 1980-ban bizonyult a második legtermelékenyebb mesterlövésznek a kontinensen.

Nem mellesleg ez a trió összesen 11-szer lett magyar gólkirály, ebből Bene egymaga ötöt vállalt úgy, hogy az első és utolsó alkalom között 12 év telt el! És akkor még nem beszéltünk az ezúttal nem játszó Nagy Lászlóról, vagy a kapura szintén felettébb veszélyes Fekete Lászlóról, aki éppen 1973-ban került fel a felnőttek közé, és majd hat évvel később jutott el ő is az Ezüstcipőig...

Visszatérve magára az Újpestre: ezen a tavaszon egészen a BEK negyeddöntőjéig menetelt a csapat, de márciusban nagy csatában alulmaradt a Juventusszal szemben, amely csak az idegenben szerzett góljainak köszönhette a továbbjutását. A bajnokságban viszont hárompontos előnnyel vezetett a Dózsa, amikor a Rába ETO ellátogatott a Megyeri útra. Már az első félidőben sajnálhatta a legtöbb szurkoló (ha azon nyomban tudott volna róla...), hogy nem ment ki a stadionba – ugyanis mindössze ezren (!) voltak a lelátókon –, mert a gól nélküli állásra rácáfolva szinte parádézott a hevesen rohamozó (és tüzelő) Dózsa. Csak a csúszós talajon múlott, hogy nem jött be az összes leheletfinom csel, máskor meg a játékvezető (les címén), a kapufa (kétszer is), illetve Palla kapus (Bene büntetőjénél) akadályozta meg a lilák gólszerzését.

Na de a szünet után! Az 50. percben Fazekas-Bene-Dunai II-Fazekas akció ért célt (1–0), az 55. percben az utóbbi egyedül szólózott (2–0), majd a 56. percben Zámbó-Dunai II-Bene volt a labda útja (3–0; a befejező ember fejjel volt eredményes – ezzel ért el a 250. NB I-es találatához!). Két perccel később emberhátrányba kerültek a győriek, amit a 70. percben az újabb egyéni betörést végrehajtó Fazekas használt ki (4–0), a 82. percben Juhász Péter vágott be egy távoli bombát (5–0), a 84. percben Bene cselezett ki mindenkit (6–0), végül a 90. percben Zámbó visszagurítását Fazekas passzolta a hálóba (7–0).

A mesteri négyesig jutó Fazekas László 9-es osztályzatot kapott a Népsporttól, míg a másik két gólszerző 8-ast. Kovács Imre gárdájának gálája nagyszerű hír volt a tekintetben is a közvélemény számára, hogy válogatottunk sorsdöntő vb-selejtezőre készült itthon Ausztria ellen. Mind az öt megemlített futballista ott is volt a magyar csapatban, ám az balszerencsés módon – három kapufát is rúgva – ugyanúgy 2–2-n ragadt, mint fél évvel korábban a bécsi „odavágón″ (a vezetésünket egyébként Zámbó szerezte meg). A sors úgy hozta, hogy aztán mégis visszajött a remény a kvalifikációra, azt azonban emlékezetes módon (Bicskei Bertalan kapus egyetlen válogatottsága, Ralf Edström végzetes fejese, stb.) elpuskáztuk a Népstadionban a svédek ellen (3–3).

Az NB I 23. körét a további két fővárosi dobogós is győzelemmel tudta le. A második helyen nyomuló Vasas szintén ötcsillagosra értékelt meccsen Baróti Lajos dirigálásával 3–2-re lebirkózta Salgótarjánban a helyi SBTC-t (Puskás Lajos, Tóth Bálint és Müller Sándor talált be angyalföldi részről, de már bontogatta szárnyait a csatársorban Várady Béla is), míg a bronzvárományos Ferencváros, Csanádi Ferenc alakulata a Videotonnak rúgott egy hármast 2000 néző(...) előtt a Népstadionban (Szőke István kétszer villant, és a végén Branikovits László is betalált). Újabb hét forduló elteltével, azaz a bajnokság zárásakor annyit változott a helyzet a dobogón, hogy a Fradi szűken megelőzte a Vasast, miközben a Dózsa öt pontra növelte a fórját.

Ha pedig valaki netán azt gondolja, hogy sebezhető kis alsóházi együtteseket múltak felül a budapesti nagyok (akik közé a negyedik helyezett Honvédot is felvehetjük), hát téved: a tönkrevert Rába ETO a legjobb vidéki klubként 5. volt még húsvétkor (később három pozíciót visszacsúszott), és a Videoton, valamint a fél évvel korábban az UEFA-kupában szereplő Salgótarjáni BTC is az első kilenc között tanyázott a 16 csapatos mezőnyben (a fehérváriak végül ötödikek, a nógrádiak tizedikek lettek). Néhány évig azonban még az volt a (t)rend, hogy a fővárosi elitegyletek más kategóriát képviseltek – e „szabályt" amúgy a Diósgyőr ingatta meg később, hogy aztán az ETO meg is döntse a nyolcvanas évek elején. Ez azonban már egy másik történet.    

1933-ban e napon jelent meg a hír, amely a magyar futball nagy megbecsülését tükrözte: az egy hónappal korábban kinevezett Révész Béla utódjául ezúttal Nagy Józsefet kérték fel az Olasz Labdarúgó-szövetség által Rómában megtartott edzőtanfolyam technikai vezetői tisztére. Révésznek hirtelen jött betegsége miatt kellett félbehagynia a munkáját, amellyel olyannyira meg voltak elégedve Itáliában, hogy ismét magyar szakemberben gondolkodtak. (Nagy egyébként a Bologna oktatója volt, és sokfelé megfordult addigi pályája során). Mindezt egy olyan (sportági hatalomnak számító) országban, amelynek válogatottja egy évvel később megnyerte a világbajnokságot!

1953-ban e napon örömteli hír jelent meg élteniszezőink cannes-i szerepléséről: Asbóth József egyesben a brazil Vieirát nagy küzdelemben, 8:6, 2:6, 6:2, 6:3-ra verte meg a döntőben, és párosban is tornagyőztes lett – Katonával az oldalán a Vieira és a svéd Axelsson alkotta duót múlta felül, kitűnő játékkal. A képet teljessé téve Katona az osztrák Streckerrel a vegyes párosok küzdelmének első helyét is megszerezte a Riviérán rendezett versenyen, ahonnan a magyarok mindannyian a párizsi viadalra utaztak tovább.

1963-ban e napon örökrangadót rendezek a Népstadionban – jugoszláv vendégbírókkal. Az MTK, csatársorában Sándor Csikarral, a 19. percben megszerezte Bödör révén a vezetést, amire a hajrában mezőnyfölénybe kerülő Ferencváros csupán a 86. percben tudott válaszolni: Albert Flórián a tizenhatoson lekezelte a labdát, a felfutó Novák Dezső elé tálalt, a hátvéd pedig nagy erejű jobblábas lövéssel védhetetlenül vette be a hálót (1:1). A helyszíneken összesen 130 ezer (!) néző által megtekintett (hét mérkőzésből álló) forduló érdekessége az volt, hogy utána három csapat is 22 ponttal állt a tabella elején (Újpest, FTC, MTK), majd hárompontos távolságon belül további öt együttes következett a rendkívüli módon összetömörülő mezőnyben. A végeredményben annyi változás történt majd, hogy a Dózsa visszacsúszott a dobogó aljára, míg a Fradi a finisben nagyon elhúzott az ezüstérmes kék-fehérektől (is).

1983-ban e napon a Budapest Sportcsarnokban megrendezett szabadfogású birkózó Európa-bajnokságon két magyar is döntőt vívhatott, és közülük a +100 kg-os súlycsoportban szereplő Balla József kontinenselső lett, miután 2:0-ra felülmúlta a 19 éves bolgár újoncot, Zlatevet. A 48 kilós Bíró László ugyanakkor a legkisebbek között 8:7-es vereséget szenvedett egy másik bolgártól, Mehmedovtól. Volt egy harmadikfajta érmünk is: Orbán József (62 kg) a dobogó harmadik fokára állt fel. A viadal meglepetése volt, hogy Bulgária 5 arannyal toronymagasan megnyerte a nemzetek éremrangsorát!

2003-ban e napon befejeződött Athénban a női vízilabda BEK négyes döntője. A Dunaújvárosi Főiskola a záró napon nagy csatában 5–4-re felülmúlta a Drávucz Ritával és Stieber Mercedesszel felálló Orizzonte Cataniát, pedig a világbajnok olasz pólósokkal „teletömött" szicíliai együttes megvédte volna a címét, ha elbánik a mieinkkel. Mihók Attila alakulata azonban – elsősorban Sós Ildikó kapus és a kétgólos Sipos Edit vezérletével – megakadályozta ellenfelét az ismétlésben, sőt a keresztbeverések miatt az utolsó helyre szorította őket. Sajnos az első helyre ekkor már nem volt esély a másik meccs kimenetele nyomán, de a házigazda Glyfada mögött a magyar vízilabdás lányok lettek a másodikak, mégpedig azonos pontszámmal (az egymás elleni eredmény döntött a görögök javára)!