Teniszezőnőink az „elitliga” küszöbén

Temesvári Andrea nagyon fiatalon, a nyolcvanas évek elején tűnt fel a nemzetközi teniszéletben, és legjobb eredményeként a világranglista 7. helyét is megjárta 1984-ben. Két évvel később Roland Garrost nyert párosban, mégpedig nem akárkivel: Martina Navratilovával duót alkotva. Ezután megsérült, de 1989-ben újból vissza tudta küzdeni magát a top 25-be, és még évekig szerepelt rangos tornákon. A reményteljes utánpótlás azonban nemigen mutatta magát a kilencvenes évek nagy részében.

E téren jelentett változást az előző évszázad legvége, amikor 1998-ban Kuti Kis Rita és Mandula Petra is feltűnt a legjobb kétszáz között. A következő esztendőt előbbi már a top 100-ban zárta, amelyet az utóbbi is megközelített, a már sokéves versenymúlttal büszkélkedő Földényi Annával egyetemben. A magyar Fed-kupa-csapat ebben az évben feljutott az euro-afrikai zóna élvonalának számító I. csoportba, ahol rá egy szezonnal rögtön a szűk élmezőnyben végzett (elsősorban Kuti Kis és Földényi révén). Továbbra is a Roland Garroson a harmadik körig jutó Kuti Kis (karrierje legjobbját, a 47. pozíciót is ekkor érte el) és az átmenetileg kissé visszaeső Mandula (158. az évzáró listán) volt a zászlóvivőnk, de – mintegy Földényi helyett – csatlakozott melléjük Marosi Katalin (101.) is.

2001-re még kellemesebbé vált Machán Róbert kapitány helyzete a válogatásnál: a Párizsban negyeddöntős Mandulán és az év végi WTA-rangsorban valamivel hátrébb kikötő Kuti Kis Ritán kívül Kapros Anikó és Gubacsi Zsófia is jó idényt futott (utóbbi például harmadik körös volt a Garroson), s a végén alig maradtak kívül a százon. Áprilisban Szlovákiát kaptuk ellenfélül a Világcsoport első körében, és Pozsonyban végképp nem mi számítottunk esélyesnek. Sajnos mind a négy egyest Hantuchová és Nagyová nyerte meg a Kuti, Kapros, Mandula trió ellen, az eredmény 4–1 lett. Na de júliusban Izrael ellen mód nyílt kiharcolni a bentmaradást, ami Szegeden sikerült is. Ekkor csak a két legjobbunk lépett pályára (Smashnova és Obziler ellen), ők mind a három mérkőzést megnyerték (Mandula kettőt is) – a maradék kér meccset az eső miatt nem játszották le. Mindegy, 3–0 ide, megkapaszkodtunk!

Sajnos 2002-ben, immár Temesvári Andrea irányításával nem sikerült megragadni a csúcskategóriában. Na persze az első fordulóban, Spanyolországban nem is lehetett elvárni a győzelmet. Gubacsi és az ebben az esztendőben már kissé visszaeső Kuti Kis vette fel a harcot Almeríában (első számú teniszezőnk, Mandula nem volt ott, Kaprosnak pedig csak párosban jutott szerep), és noha Zsófi az első meccsen elkapta Montoliót, utána beindult az ibériai henger (1–4). Nem csoda, hisz Sánchez-Vicario, Serna és a párosban klasszis Ruano Pascual ütögetett a háló túloldaláról. Nyáron – ezúttal a Római Teniszakadémián – Argentína következett, ám hiába szállt harcba Mandula is (Kuti Kis helyén), most nem jelentett menedéket a hazai salak. A dél-amerikaiak (Díaz-Oliva, Clarisa Fernández) nem ismertek kegyelmet, bár hozzá kell tenni, hogy egy híján minden találkozót csak három szettben tudtak megnyerni. Viszont így is kiestünk.

Ekkor jött el 2003. április 22-e, amikor a portugáliai Estorilban megkezdődött a torna: az euro-afrikai zóna I. csoportjának népes mezőnyéből próbált a magyar Fed-kupa-válogatott visszajutni az elitbe. A korábbi menőink közül Mandula Petra tartotta a szintet, sőt a következővel egyetemben ez lett a legjobb szezonja, és Kapros is még belül volt a százon – valamint megérkezett melléjük Czink Melinda, aki néhány hónappal később a US Openen egészen a harmadik körig jutott.

Ők kerültek be a magyar csapatba, amelyben Czink és Mandula játszotta az egyeseket. Hollandiát 2­–1-re, Nagy-Britanniát 3–0-ra vertük meg, majd Lengyelországot – amelynek színeit ekkor még nem képviselték a Radwanska nővérek – ismét „csak" 2–1-re. Ekkor buktunk el először egyest – konkrétan Czink a jó nevű Domachowska ellen –, ám a Mandula, Gubacsi pár kisegített (előbbi épp túl volt a Budapest Grand Prix megnyerésén, néhány hétre rá pedig már a 13. helyen tanyázott a párosok világranglistáján!). Ezzel eldőlt, hogy a mieink az írek elleni mérkőzés kimenetelétől függetlenül elsők a D-csoportban, így nem sok vizet zavart, hogy a zuhogó eső miatt végül nem is játszhattunk a szigetországiakkal.

Jöhetett a ráadás a továbbjutásért egy másik csoportgyőztessel, Ukrajnával. Mindhárom összecsapás első szettje az ellenfélé lett, és az első duó esetében a második is: Czink kikapott Bejgelcimertől. Mandula viszont fordítani tudott Perebijnisz ellen, és a Gubacsival alkotott párosa is így tett a két ukrán ellen. „Maximálisan elégedett vagyok a lányokkal, egész héten nagyszerűen küzdöttek, és megérdemelten értek el ilyen jó eredményt. Melindának szettlabdája is volt az első meccsen, sajnos elpuskázta, de így sem lehet rá egy rossz szavam sem, hiszen most mutatkozott be a válogatottban és remekül helytállt. Petra pedig óriásit küzdött. A pálya széléről űztük-hajtottuk, amikor bajban volt, és ki is tudott mászni a gödörből, a végén ráadásul jól is teniszezett" – értékelt zárásként a szövetségi kapitány, Temesvári Andrea.

A sorsoláson viszont megint az argentinokat kaptuk – versenyzőink júliusban utazhattak az ottani télbe. Igaz, sütött a nap, és talán ezért, talán nem, de jóval kiélezettebben alakult a párharc, mint egy évvel korábban idehaza. Fernández ugyan simán megverte az újra bevetett Kuti Kis Ritát, Mandula azonban – szintén a papírformát érvényesítve – Gussonival bánt hasonlóan. Másnap azonban rosszul jöttünk ki a kulcsmeccsből: Fernández–Mandula 6:2, 7:5. A beugró Marosi nem bírt Gussonival, így a párosunk sikerének már nem volt jelentősége – 3–2 oda. Vagyis nem jutott vissza Magyarország a Világcsoportba.

És sajnos azóta sem. 2004-ben még lehetett bízni a Kapros, Czink, Mandula trióban, ám egy évvel később az utóbbi kénytelen volt visszavonulni a sorozatos sérülései miatt. Kapros visszaesett, míg Czink a fentebb taglalt bemutatkozása óta még kétszer szerepelt a Fed-kupában, a legutóbbi esztendőkben azonban nem. Hat éve már, hogy minduntalan elakadunk az euro-afikai zóna I. csoportjának középmezőnyében (legalább kiesési gondjaink nincsenek...). Pedig 2005 óta van egy Szávay Ágnesünk, aki Temesvári óta a legmagasabbra jutott a világranglistán: két éve 13. is volt, míg jelenleg a 33. Hiába, vele sem sikerült – hát még nélküle. Idén Lisszabonban a Kapros, Marosi, Jani Réka-Luca, Susányi Zsófia összetételű együttesünk a letteket és a dánokat 2–1-re felülmúlta, ám a svédek és a románok 3–0-ra elpáholták Machán Róbert csapatát.

Reménykedni persze továbbra is lehet, hiszen például a 16 éves Babos Tímea szép eredményeket ért el a juniorok között, míg Szávay és Czink jelenleg a top 50-ben található. Talán két év múlva, legutóbbi „élvonalbeli" szereplésünk után egy évtizeddel újra feljut a magyar női teniszválogatott a Fed-kupa Világcsoportjába – mindemellett nyilván legjobbjaink egyéni előmeneteléért is szurkolunk. A kettő ugyanis többnyire összefügg.

1933-ban e napon az Arsenal matematikailag is biztosította az első helyét az angol bajnokságban, miután a londoni derbin idegenben 3:1-re legyőzte a Chelsea-t. Utóbbi csapat ezzel szemben a kiesés miatt aggódhatott (végül két ponton múlt, hogy bennmaradt), míg például a Manchester Unitednak nem voltak hasonló gondjai – a másodosztályban, ahonnan nem tudott feljutni (majd csak három évvel később)...

1953-ban e napon az Ausztria elleni mérkőzésre készülő magyar válogatott a Láng Gépgyár pályáján, annak csapata ellen játszott edzőmérkőzést – zsúfolásig megtelt lelátók előtt. A nézők gyakorlatilag az „igazi" Aranycsapatot láthatták, amelytől a mostani alakulat egyedül a középhátvéd posztján tért el: a sérüléséből lábadozó Lóránt helyett Börzsei lépett pályára (később pedig csereként beállt Henni kapus, illetve Kovács Imre, Palotás és Kovács József is). Nemzeti csapatunk – Mándi Gyula szövetségi edző értékelése szerint – csak könnyedén mozgott, de így is megállapítható volt, hogy mindenki megfelelően felkészült a hétvégére. Ez a „könnyedség" 6:0-s félidőben, illetve 13:0-s végeredményben nyilvánult meg; Puskás egymaga hét gólt szerzett, míg Kocsis és Palotás kettőt-kettőt, Czibor és Hidegkuti egyet-egyet. A védelemnek nem sok dolga akadt, ezért egy érdekes balesettel színesítették a játékot: egy előreívelt labdára Henni és Börzsei egyszerre ugrott fel a 16-os vonalán kívül, de a kapus nem akart kézzel beleérni a labdába, így más módon próbálkozott – összefejelés lett a vége, és mindkettőjüket le kellett vinni a pályáról (szerencsére nagyobb baj azért nem lett). A Megyeri úton lejátszott válogatott meccsen aztán 1:1-es döntetlen született, míg az osztrákok összeállításának érdekessége, hogy két bécsi „stadion" is futballozott a soraikban: a Práternek 1992-től a nevét kölcsönző Ernst Happel (a B-csapatból beugróként) hátvédként, Gerhard Hanappi pedig a fedezetsorban.

1963-ban e napon jelentette a Népsport, hogy Lisszabonban megmérkőzött egymással két „testvérország", Portugália és Brazília válogatottja. A házigazdák a legendás benficásokkal álltak ki (csatársorukban szerepelt Augusto, Eusébio, Coluna is), és Augusto fejes góljával 1:0-ra legyőzték a világbajnok dél-amerikaiakat, akik pedig Gilmar kapust, Djalma Santost, Zitót, Claudiót, Gérsont, Amarildót, Zagallót és Pelét is felvonultatták. A házigazdák sikere a jelentések szerint a hatékony szoros emberfogásnak volt köszönhető. Három évvel később, az angliai vb-n a portugálok már 3:1-re verték meg a selecaót, amely ezzel ki is esett a csoportkör után (hiszen előzőleg Magyarországtól is hasonló arányban kapott ki).

1973-ban e napon közölt interjút a lap Otto Szymiczekkel, aki 1930-ban került a budapesti TF-ről Athénba, ahol aztán tartósan megragadt. Ez időben a Görög Olimpiai Bizottság tanácsadója és az Olimpiai Akadémia kurátora volt. Mindkét minőségében véleményt formált néhány érdekes kérdésben. Mint az ötkarikás eszme népszerűsítésére (1961-ben a NOB által) létrehozott intézmény egyik vezetője a maga részéről támogatta volna a szellemi olimpiák felújítását, egyben azt a magyar kezdeményezést, hogy a pályaművek elbírálását (ami az ilyen jellegű vetélkedések „Achilles-sarkának" számított) utalják az akadémia hatáskörébe. Ugyanakkor bírálta az 1972-ben hivatalba lépő új NOB-elnök, az ír Lord Killanin azon felvetését, hogy az eredményhirdetések módján változtatni kellene – szerinte önámítás azt állítani, hogy az olimpia nem nemzetek, hanem egyének versenye, vagyis hiba a zászlófelvonásoktól és himnuszoktól félteni a játékokat. Ezek „kiiktatása" szerencsére nem is valósult meg, de sajnos a másik felvetődő ötlet sem: a görögök – az Athénban belső embernek számító Szymiczek szerint – már ekkor azt tervezték, hogy 1996-ban megrendezik az „aranyolimpiát". Mint tudjuk, a pénzközpont Atlanta végül „elorozta" a jubileumi eseményt, és Athén (valamint a világ közvéleményének jelentős része) csak 2004-ben nyert kárpótlást.

1983-ban e napon Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség főtitkára (manapság már elnöke) hivatalosan értesítette az Egyesült Államok és Kanada szövetségét, hogy a FIFA szemlebizottsága a mexikói helyszíni vizittel befejezte ténykedését, és nem utazik el az 1986-os vb lebonyolítására ugyancsak jelentkező két másik észak-amerikai országba. A svájci sportdiplomata arra is utalt, hogy a bizottság pozitív eredménnyel zárta látogatását. „Nem nyugszunk bele a FIFA-különbizottság döntésébe, nem mondunk le arról, hogy mi legyünk a házigazdák" – közölte válaszul az amerikaiak képviselője. A FIFA kissé egyoldalú lépése következtében aztán tényleg Mexikó lett a világbajnokság rendezője – beugróként Kolumbia előző évi visszalépése miatt –, míg az Egyesült Államok nyolc évvel később vigasztalódhatott.