Blatter eltökélte: nem kell annyi légiós!

2008. május 30-án, a FIFA 58. kongresszusán Sydneyben a „kötelező jellegű" határozatok mellett Sepp Blatter forradalmi javaslatáról is szavaztak a küldöttek. Bár a második napon történt sajnálatos baleset – az egyik sportdiplomatát autó gázolta el, ezért kórházba került – némileg megzavarta a tanácskozást, a résztvevők végül minden kérdésben döntöttek.

A legnagyobb érdeklődéssel várt téma Blatter „6+5-ös" elnevezésű tervezete volt. A szervezet svájci elnökének hónapokkal korábban nyilvánosságra hozott felvetése a fiatal játékosok, a válogatottak és a bajnokságok „nemzeti" jellegének védelmében hatban maximalizálná a kezdőcsapatban pályára küldhető légiósok számát (a szerződésben állókét, illetve a meccs közben becseréltekét nem, tehát a találkozó végére akár 3+8-ra is változhatna az induló arány); lényegében tehát új formát adna a kilencvenes évekig Európában, így hazánkban is működő rendszernek, amely korlátozta a külföldi állampolgárok játéklehetőségét.

Sokan emlékeznek azokra az időkre, amikor mintegy húsz esztendeje minden jelentősebb klub igyekezett minél „ütősebbre" formálni a behatárolt kontingensét – a nyolcvanas évek második felének legendás olaszországi futballistatriói voltak például a milánói hármak: a Milannál az Európa-bajnok hollandok (Van Basten, Gullit, Rijkaard), az Internél pedig a németek (Matthäus, Brehme, Klinsmann), akik aztán a kék-feketék légiósaként lettek világbajnokok. A Napoli eközben a dél-amerikaiakra esküdött: az argentin Maradona mellett ott rúgta a bőrt két brazil ász, Careca és Alemao is.

Egyedül a ködös Albionban lehetett kicsit tágabb keretek között mozogni, hiszen Nagy-Britannián belül semmi sem korlátozta, hogy a legjobb skót, ír, walesi és északír labdarúgók az olyan nagy klubokhoz vándoroljanak, mint például a Liverpool, amelynek akkoriban alig volt angol tagja, noha nem lépte át a légióslimitet.   

Jean-Marc Bosman ügye később áttörést hozott a kontinens futballjában, az Európai Bíróság a belga játékos munkaügyi perének 1995-ös ítéletében ugyanis kimondta, hogy az uniós állampolgárok korlátozás nélkül szerepelhetnek a tagországok csapataiban. A régi megkötéseket fokozatosan oldották fel: először csak az EU-n belülről érkezett focistákra, majd az EU-val együttműködési szerződésben álló országok sportolóira is.

Ennek eredményeként pedig előállt a mai helyzet: a jelentős európai ligák egytől egyig nemzetközi együttesek viadalává váltak. Korábban a Chelsea-t, majd az Arsenalt volt szokás kipellengérezni a globalizmus totális meghonosítóiként, de az is elég, ha megnézzük a BL minap trónra ülő új uralkodóját is: a már a nevében is az internacionalizmust hirdető Inter színeiben egyetlen olasz sem lépett pályára a döntőn (a 92. percben becserélt Materazzit nem számítva)...

Sepp Blatter úgy véli, ez a jelenség megakadályozza az utánpótláskorú labdarúgók kibontakozását, elmélyíti a gazdag és a kevésbé tehetős klubok (és bajnokságok) közötti szakadékot, valamint megköti a szövetségi kapitányok kezét is. Hónapokon át gyűjtötte maga mellé a támogatókat, és bár a FIFA 2008-as kongresszusa előtt még hajlandó lett volna engedni a tervét ellenzőknek (6+5 helyett 5+6-ra vagy 4+7-re módosítva a szabályt), végül meggyőzte a küldötteket: 155-en mellette szavaztak, és csupán öten ellenezték.

A szabály célja nem titkoltan egyfajta kiegyenlítődés lenne a világ futballjában. Azt segítené elő, hogy ne csak a pénz számítson, ne az döntsön, mely klub képes többet költeni a legnagyobb sztárok megvételére, így nagyobb hangsúlyt kapna, hogy az egyesületeknek milyen színvonalú az utánpótlásuk. Az sem elhanyagolható szempont, hogy sok országban a hazai tehetségek az idegenlégiósok nagy száma miatt nem jutnak szóhoz, s a változtatás erre is megoldást jelentene.

A 2012-től bevezetni szándékozott szabály ugyanakkor még nem kapott zöld utat, az EU tudniillik hallani sem akart a Bosman-ügyben hozott ítéletnek és a szabad munkaerő-áramlás elvének is ellentmondó sydneyi határozatról. Vladimír Spidla akkori munkaügyi biztos például – sportnyelven szólva – „piros lapot adott volna" a kongresszus döntéshozóinak, egyben felhívta a nemzetközi szövetség figyelmét a Brüsszel által is felkarolt javaslatra, amely nem állampolgárság, hanem a nevelés helye szerint tenne különbséget a játékosok között.

Blatter viszont ekkor nem hajlott a kompromisszumra, és még az Unióval szemben sem szándékozott meghátrálni – ahogy ő fogalmazott: „Ahol akarat van, ott út is van." Könnyen előfordulhat azonban, hogy a svájci sportdiplomata ezúttal zsákutcába tévedt, hiszen az Európa Parlament már május 9-én, azaz Sydney előtt elutasította a 6+5-ös szabályt, mint amely ellenkezik az EU egyezményeivel, majd a kongresszus után is kifejezte nemtetszését.

Pedig a FIFA által elfogadott tervezet szerint a csapatoknak olyan játékosból kellene kezdő tizenegyükben legalább hatot szerepeltetni, aki pályára léphetne az adott ország válogatottjában. A megfogalmazás nagyon fontos, hiszen a svájci sportvezető éppen ezzel kívánta elkerülni, hogy azzal vádolják: nemzetiség szerint akarja megkülönböztetni, diszkriminálni a futballistákat. Mert nem arról van szó, hogy például az angol kluboknál legalább hat angol focistának kellene bekerülnie a kezdők közé – hanem hat olyannak, aki jogosult arra, hogy szerepeljen az angol válogatottban. Ehhez elég, ha az illető megkapja az adott állam útlevelét – ilyesmire (származás, házasság, a befogadó országban leélt elegendő idő, stb. alapján) számtalan példa akad ma is.

Mindenesetre az európai sportminiszterek informális biarritzi találkozóján, 2008 novemberének végén a FIFA újra nekifutott, hogy támogatókat szerezzen elképzeléséhez. A végén kiadtak egy nyilatkozatot, amelyben kifejezték bátorító szándékukat a tárgyalások folytatására, és hogy a klubok a játékosállományuk kialakításakor törekedjenek nemzeti jellegük erősítésére – de persze csakis az EU törvényeivel összhangban... Miközben a nemzetközi szövetség elégedettségét fejezte ki a megbeszélések folytatása miatt, az Unió biztosai megismételték eredeti álláspontjukat: a 6+5-ös regula nemzetiségi alapon diszkriminálna, vagyis ellentétes az EU alapelveivel. Megfigyelők úgy értékeltek, hogy a helyzet mit sem változott, maradt a patthelyzet.

A FIFA nem adta fel a dolgot, és felkért egy szakértői csapatot arra, hogy megvizsgálja, valóban összeegyeztethetetlen-e a tervezet az EU előírásaival. Az Európai Ügyek Intézete (INEA) nevű szervezet öt alkotmányjogásza által készített tanulmány pedig úgy találta: belefér az Európai Unió szabályrendszerébe a 6+5-ös szabály. A függetlennek mondott jelentés szerint ugyanis az maximum indirekt diszkriminációnak számít, hiszen nem közvetlenül a futballista nemzetisége alapján korlátoz, hanem az alapján, hogy a játékos melyik válogatottban szerepelhetne – még ha tudjuk is, hogy az esetek többségében a kettő ugyanaz.

Az Unió viszont az INEA véleménye ellenére továbbra is úgy véli, hogy Blatter ötlete megvalósíthatatlan. Az Európai Bizottság akkori művelődési, szakoktatási és ifjúságügyi főbiztosa, Jan Figel szerint nem lehet alkalmazni a szabályt az EU-n belül, ha pedig mégis bevezetik, akkor bármelyik profi futballista megtámadhatja a bíróság előtt – és minden bizonnyal neki lesz igaza. Más kérdés, hogy lenne-e olyan játékos, aki szembemenne a FIFA-val az ügyben.

A sydneyi kongresszus azt is előirányozta, hogy a FIFA más sportszervezetekkel is próbáljon együttműködést kialakítani a kérdésben. Ennek részeként került sor tavaly ősszel hazánkban „A sport autonómiája az Európai Unióban" című nemzetközi sportdiplomáciai konferenciára, amelynek résztvevői egyhangúlag elfogadták a budapesti nyilatkozatot, amelyet Sepp Blatter történelmi jelentőségűnek minősített.

„Még nem találkoztam olyan vezetővel, aki ne támogatta volna a hat plusz ötös szabályt, de mindig elhangzott az is, hogy ez jogszabályokba ütközik. Kérdem én: ha valamit mindenki akar, akkor miért ne lehetne változtatni a szabályokon?" – fogalmazott a Parlamentben tartott beszédében a svájci sportvezető, aki hozzátette: alapvetően nincs gond a munkaerő szabad vándorlását engedélyező szabállyal, ám mivel a futballban ennek mértéke a 45 százalékot is meghaladja, szerinte rendkívül fontos lenne minél hamarabb megoldást találni az ügyben.

Blatter hozzátette: nem fél attól, hogy az európai sztárklubok meghiúsítanák elképzelését, hiszen a G14 már nem létezik. Az azt felváltó Európai Klubok Szervezete (ECA) viszont, amely több mint száz tagot számlál, támogatja a tervet. Akárcsak a klubok, a játékosok többsége is a 6+5-ös szabály mellett van: „Van már egy szándéknyilatkozatunk a FIFPro-tól, a futballistákat tömörítő szervezettől, amely teljes mértékben támogatja a hat plusz ötös tervet. Persze tudom, akadnak olyan futballisták, akik ellenzik ezt, hiszen féltik az állásukat."

A budapesti konferencián valamennyi sportág képviselője egyetértett abban, hogy ezt a szabályt be kell vezetni. Azóta a politikusokon a sor, hogy – ha a FIFA és más sportdiplomaták lobbizásának eredményeképpen jobb belátásra térnek –, végrehajtsák a megfelelő jogszabály-változtatásokat. Nehéz megítélni, hogy pillanatnyilag hol tart a folyamat, de az biztosnak tűnik, hogy az eredeti ütemtervet már nem lehet tartani: kereken két éve Sydneyben ugyanis azt tűzték ki célul, hogy a fokozatosság jegyében a (hamarosan kezdődő) 2010–11-es idényben bevezetnék a 4+7-es kvótát, amely a következő szezonban 5+6-tá alakulna, és így érne el 2012–13-ra a végső célhoz, a 6+5-höz.

1938-ban e napon lapunk izgalmas és egzotikus tudósítást jelentetett meg a franciaországi labdarúgó-vb-n a magyarokra váró első rivális, Holland-India készülődéséről. A beszámoló, amely a „Zsengellér lett a dugókirály" című statisztikai anyag (vagyis az élvonalbeli góllövőlista...) tőszomszédságában kapott helyet, az NS riporterének találékonyságát dicsérte, ő ugyanis a szomszédos fák ágai közül, távcsővel leste ki, mit csinált az ellenfél a zárt kapus tréningjén. Nos, az Indonéziában kisebb csapatokra még mindig jellemző módival szemben válogatottjuk tagjai természetesen rendes felszerelésben gyakoroltak angol edzőjük irányítása mellett, és ami a leginkább kitűnt: „gyorsak és elég jól tudnak magasba ugrani, de állóképességük már kisebbnek látszik, és labdatechnikájuk sem nagy". Mindez az anyaország székhelyén, Hágában volt, míg néhány nappal korában az „indusok" Amszterdamban megtekintették a Hollandia–Skócia mérkőzést, és míg a gyarmattartók játéka nem nyerte el tetszésüket, addig a skótokéért odáig voltak. Egyik hátvédjük a következőket mondta: „Túl nagy az iram a mi fogalmainkhoz képest. Túlságosan kihasználják a testi erejüket az európai játékosok. A védők nem törődnek azzal, hogy esetleg eltalálja a közelükben levő ellenfelet a kapásból meglőtt labda". Az újságíró megjegyzése: „ugye bájos?" (A vb-n aztán Sárosi doktorék 6:0-ra lépték le a távol-keleti amatőröket, s meg sem álltak a döntőig.)

1958-ban e napon jelent meg a Népsportban a hír, mely szerint a közelgő chilei futball-vb-re a játékvezetők nem vihetnek magukkal hozzátartozókat – még saját költségükön sem! A döntés kiváltó oka az a négy évvel korábbi eset volt, amikor a svájci világbajnokság emlékezetes magyar–brazil mérkőzése (vagy inkább csatája...) után Arthur Edward Ellis angol bíró feleségét a 4:2-es negyeddöntőbeli vereség miatt feldühödött brazil szurkolók inzultálták. A határozat azért hangzott kissé különösen, mert az angol lapok rendre cáfolták az említett incidens megtörténtére vonatkozó híreszteléseket, most viszont a FIFA erre hivatkozott tilalmának hivatalos indoklásában.

1968-ban e napon a Népsport rövid áttekintést adott néhány európai állam bajnoki és kupaküzdelmeinek véghajrájáról. Ebből kiderült, hogy több országban is igazi kiscsapatok verekedték be magukat a kupadöntőbe – így például Dániában a második ligás Randers Freja nagy meglepetésre 3:1-re legyőzte az egy szinttel feljebb éllovas Vejlét. Kevésbé sikerült a befejezés a másodosztályú Bornak, amely Jugoszláviában az elsőségért a helyi sztárcsapattal, az Eb négyes döntőjére készülő válogatottba is több alapjátékost adó Crvena zvezdával került szembe, és kiütéses, 7:0-s vereséget szenvedett. Nyugat-Németországban pedig a Kölnre a regionalligás Bochum várt, amely azonban ugyancsak K.O.-val maradt alul (1:4).

1978-ban e napon a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség Buenos Aires-i kongresszusán döntöttek a világbajnokság mezőnyének 24 csapatosra bővítéséről. Joao Havelange, a FIFA négy éve hivatalban lévő brazil elnöke előzőleg kétségeinek adott hangot az ötlet életszerűségével kapcsolatban, és azt mondta, az akkori állapotok szerint legfeljebb hét (fejlett) tagállam lenne képes megrendezni egy ekkora volumenű tornát. A létszámemelés tervét egyébként főleg az ázsiai, az afrikai és a karibi országok küldöttei támogatták, mert a 16-os verzió szerint mindegyikük földrészének (zónájának) csak egy-egy hely jutott a fináléban. A kiszivárgott hírek szerint egyébként hatalmas – válogatott sértésekkel színesített – vita bontakozott ki az ülésen, ugyanis a dél-amerikai és európai szövetségek képviselői mereven ellenezték a változtatást, meg persze azt az alternatív javaslatot is, hogy ha mégsem módosul a 16-os limit, akkor azon belül az „öreg kontinensnek" például csak hat kvóta jusson... Havelange állítólag képtelen volt kordában tartani az indulatokat... Végül a kis (futball)országok számbeli fölényben lévő küldöttei elérték, hogy 1982-től 24 együttes vehessen részt a vb-ken. Ma már milyen furcsán hat ez a heves nézeteltérés a témában – ugyanis jó régen már nemhogy 24, de 32 csapat indul a tornákon. (Persze az is tény, hogy kisebb államoknak esélyük sincs lebonyolítani egy ekkora mamuteseményt...)

1998-ban e napon a labdarúgó NB I utolsó előtti fordulójában a második helyen található Ferencváros örökrangadón fogadta az MTK-t, amely a sérült, illetve beteg Babos, Kenesei, Illés és Egressy nélkül is 4–1-re legázolta vendéglátóját. A címvédő kék-fehérek az első félidőben Farkasházy révén két góllal elhúztak, majd a másodikban Preisinger gyakorlatilag eldöntötte a pontok sorsát. Az igazi lendület és akarat nélkül futballozó FTC Horváth révén szépített ugyan, ám Orosz néhány perc múlva megadta a kegyelemdöfést. Nyilasi Tibor csapatának gyenge játéka nemcsak a hazai közönségtől való idény végi búcsút rontotta el, de matematikailag is bebiztosította, hogy a párhuzamosan rendezett mérkőzésen a Videoton otthonában 1–1-et elérő Újpest behozhatatlan előnyre tegyen szert az élen. A hajrában ugyan Waltner a fehérváriaknak szerzett vezetést, ám a korábbi Fradi-hős Kopunovics 11 perccel később egyenlíteni tudott, így a Várhidi Péter edzette lilák nyolc év után ismét bajnoki aranyérmet ünnepelhettek!