Michalczewski lelépett, új életet kezdett

1988. május 28-án a Lengyel Ökölvívó-szövetség sajtótájékoztatót tartott, amelyen Jacek Wasilewski elnök – a korábban meghirdetett témák ismertetése mellett – egy rendkívüli bejelentést is tett. Amit a sportágban jártasak már addig is tudhattak: Karlsruhéban, mint minden jelentős viadalon, a legjobb lengyel bokszolók is indultak, ám a kiutazó versenyzők közül ketten végül nem álltak rajthoz: Dariusz Kosedowski, az 1987-es év legjobbja, valamint Dariusz Michalczewski, ugyanannak az esztendőnek a legnagyobb felfedezettje, az ország titkos olimpiai favoritja.

A történtekről Wasilewski az alábbiakat mondta: „Csapatunk megérkezett a karlsruhei hotelbe, s amikorra mindenki elhelyezkedett, addigra a két fiúnak nyoma veszett. Nem lehet másképpen fogalmazni, mint hogy tettük minősíthetetlen, elfogadhatatlan. Két válogatott sportoló, akinek gyakran megadatott a külföldre utazás lehetősége! Érthetetlen a fiatal Michalczewski tette, hiszen gyerekét és állapotos feleségét hagyta itthon. Pedig valamennyi kérését teljesítettük: lakást és kocsit kapott."

A Népsport cikke hozzátette még, hogy a lengyel szövetség olyan döntést kívánt hozni, amellyel örökre eltiltathatja a sporttevékenységtől hűtlen bokszolóit, és mivel jó kapcsolatok fűzték őket a nyugatnémet illetékesekhez, bíztak benne, hogy azok is tudomásul veszik az eltiltás tényét.

Mit lehetett tudni akkoriban Michalczewskiről? A híres kikötővárosban, Gdanskban született, és az állami sportképzési program keretében fejlődött ígéretes bokszolóvá. A kínai horoszkóp szerinti Tigris évében, azaz 1986-ban tűnt fel – középsúlyban bronzérmet nyert a junior Eb-n, miután az elődöntőben kikapott a francia Fabrice Tiozzótól (róla hallunk még) –, majd a következő évben már felnőttbajnok lett hazájában. Ekkor következett az 1988-as esztendő, amikor – szinte kereken húszesztendős korában – a disszidálás mellett döntött és április 24-én lelépett (tehát a hivatalos közlés egy hónapot késett erről).

Ami az ifjú bokszreménység által maga mögött hagyott szocialista sportvezetők vádjait illeti, tény, hogy Dariusz több más juttatás mellett kapott egy Wartburg személygépkocsit is, de az számára a jelek szerint nem jelentette a boldogság netovábbját, valamint voltak bizonyos sérelmei is. Családja tényleg otthon maradt, ám mint életrajzából megtudhatjuk, neje és kisfia később utánament Nyugat-Németországba (arról nincs hír, hogy felesége valóban ismét gyereket várt-e, mindenesetre a pici Michalnak ekkor még nem született kistestvére).

Odaát, a vasfüggönyön túl Michalczewski először egy évig Hanauban élt, majd csatlakozott a Bayer Leverkusen ökölvívó-szakosztályához. 1990-ben már német bajnokságot nyert, és addigra megtalálta „végleges" súlycsoportját is, a félnehézsúlyt. 1991-ben ért fel amatőrkarrierje (133–15–2, 83 K.O.-T.K.O.) csúcsára: friss német állampolgárként ő lett az Európa-bajnok Göteborgban – vagyis ugyanott koronázták meg, ahol későbbi országos cimborája, a légsúlyú Kovács „Kokó" István is az első kiugró sikerét érte el a nagyok között.

A lengyel bunyós, aki agresszív, támadó beállítottságának köszönhetően hamar kiérdemelte a Tigris becenevet, Szöul után a barcelonai ötkarikás játékokon sem tette tiszteletét, mert Hamburgban profinak állt, mégpedig a tekintélyes Universum Box-Promotionnál, Fritz Sdunek edző kezei alatt. Karrierje meredeken ívelt felfelé, kiemelkedő ütésállóságának köszönhetően ugyanis folyamatosan nyomás alatt tartotta és óriási erejű balegyeneseivel sorra felőrölte ellenfeleit.

1994. szeptember 10-én, a címvédő amerikai Leeonzer Barber pontozásos legyőzésével lett a WBO félnehézsúlyú világbajnoka, amit aztán bő kilenc éven át folyamatosan elmondhatott magáról! Ezalatt összesen 23-szor védte meg a trónját (ez súlycsoportjában máig rekord), valamint három másik övet is elhódított. Az elsőt mindjárt három hónappal a nagy áttörés után, amikor – ugyancsak a Bokszvilágszervezetnél – Nestor Giovannini kiütésével cirkálósúlyban is felért a csúcsra. Ez utóbbi címének megvédéséről azonban hamarosan lemondott, hogy félnehézsúlyú karrierjére összpontosíthasson.

1997. június 13-án egy címegyesítő ütközetben hét menet alatt megverte az amerikai Virgil Hillt, és mivel ezáltal megszerezte riválisától a WBA (Bokszvilágszövetség), valamint az IBF (Nemzetközi Bokszföderáció) világbajnoki trónját, ő lett a súlycsoport vitathatatlan bajnoka! Nemsokára sportpolitikai okokból elvesztette két újabbik övét, ugyanakkor a ringben jobban szárnyalt, mint valaha: a következő 14 ellenfelét egytől egyik kiütötte.

Tökéletes mérleggel, 48 győzelemmel várta 2003. október 18-i erőpróbáját, amikor is Julio César Gonzálezzel kellett szembenéznie. Már csak egyetlen sikerre volt az amerikai Rocky Marciano negyvenes-ötvenes években felállított rekordjától, vagyis a 49 veretlenül megvívott mérkőzéstől, illetve két diadalra egy másik, súlycsoportoktól független csúcstól, a címvédések számától (ezt a legendás Joe Louis tartotta 25 meccsel). A nyolc évvel fiatalabb mexikói azonban „idegenben", a Tigris számára megszokott hamburgi arénában megosztott pontozással győzni tudott, így a lengyel-német bunyós elbukott a legutolsó pillanatban...

Vereségéért egy universumos klubtársa, Erdei Zsolt vett revánsot, amikor a következő januárban elverte Gonzálezt, aminek révén fel is ült a WBO trónjára, ahonnan egészen tavaly őszig nem is mozdult – és akkor is csak azért, veretlenül, hogy felmenjen győzni a cirkálósúlyba. Michalczewski pedig ezután visszavonult, de 2004 októberében bejelentette, hogy visszatér. Mégpedig azért, hogy megütközzön ifjúkori legyőzőjével, Tiozzóval a WBA vb-címéért. Ám hiába léphetett fel ismét hazai közönség előtt, a sok-sok esztendővel korábban a WBC, illetve a WBA (cirkálósúlyú) övét is birtokló francia, aki ekkoriban a WBA félnehézsúlyú uralkodója volt, technikai K.O.-val végleg nyugdíjba küldte őt. Összesített mutatója így 48–2–0 (38) lett, pont ugyanannyi, mint Tiozzónak, amikor az másfél évvel később – egy megnyert találkozóval, tehát diadalmasan – ugyancsak szögre nem akasztotta a kesztyűjét (csak éppen neki hattal kevesebb kiütése gyűlt össze).

Michalczewski civilként a becenevét (és ajánlását) adta egy lengyel energiaitalnak, feltűnt videoklipben, jótékonysági akciókon, róla készített dokumentumfilmben, valamint különböző egyéb filmes és televíziós alkotásokban is (többek között a Tetthely egyik epizódjában), de nemcsak az élet napos oldalát ismerte meg. Hiszen bár első feleségével, a vele egy környéken felnövő, azonos korú Dorotával korai válásuk után Németországban ismét összeházasodott 1992-ben, és egy második fiuk (Nicolas) is született, végül 2004-ben végleg szakítottak, és az asszony jelenleg Floridában él a gyerekekkel.

Tigris ekkoriban nagykanállal falta az életet: saját bevallása szerint sem volt hűséges típus, és szinte mindent megengedett magának. „Bajnok voltam, és azt gondoltam, bármit megtehetek, amit akarok" – mondta korábbi életviteléről egy tavalyi interjújában, hozzátéve persze, hogy azóta lenyugodott új párja mellett. 2006-tól 2008-ig ugyanis újra nős volt (Patrycjával), majd jelenleg a nála 12 évvel fiatalabb harmadik nejével (Barbara) él együtt egy háromszobás lakásban, szülővárosa szomszédjában, a Balti-tenger partján fekvő Gdyniában.

Mi innen nem tudjuk, mennyi maradt a pályája során keresett több mint 30 millió euróból, illetve mennyit jövedelmeztek egyéb üzleti tevékenységei, de például tavalyi információk szerint fix havi bérért dolgozott egy fitneszteremben, amely régebben az ő tulajdonát képezte. Természetesen ma is sokan kíváncsiak rá és a véleményére, így a közelmúltban magyar tévéstúdióban kommentálta Madár cirkálósúlyú hősies győzelmét Giacobbe Fragomeni ellen. Sokaknak furcsa lehetett hallani, hogy bár Erdei tudását elismerte, érvényesülési (tárgyalási) képességeit szokatlanul élesen kritizálta az ünnepi pillanatokban is. Kétségtelen, hogy a magyar bokszoló kevesebb sikert ért el (eddig) nála mind pénzügyi, mind szakmai értelemben (kevesebbszer nyert), valamint hírnév terén is, de az ugyancsak tény, hogy a mi bunyósunk volt az, aki elpáholta annak idején a Tigrissel elbánó Gonzálezt, és még jelenleg is veretlen (ezek ugye féltékenységre is okot adhatnak).

Ha Madár nem is éri majd utol Dariusz Michalczewski imponáló pályafutásának elismerésre méltó eredménysorát, remélhetőleg jobban érzi majd, mikor kell leállni és hogyan érdemes élni-boldogulni a profi világon túl.

1958-ban e napon a brüsszeli BEK-döntőben a Real Madrid másodszor is megvédte címét, mivel hosszabbítás után 3:2-re legyőzte az AC Milant. A meccs utolsó harmadában kétszer is az olaszok szereztek vezetést, de előbb negyed óra, majd egy perc alatt egyenlítettek a blancók. A ráadásban aztán Gento belőtte az óriási fölényben játszó – a labdát a játékidő 75 százalékában birtokló – csapat harmadik találatát is, amire már nem érkezett válasz a kontrákra berendezkedő (kényszerülő...) lombardoktól. A Luis Camiglia edzette Real színeiben olyan sztárok futballoztak, mint a hátvéd Santamaría, vagy a támadó Kopa, Di Stéfano, Rial vagy Gento (Puskás csak a következő idényre csatlakozott a klubhoz). A vesztes Milan legnagyobb nevei az idősebbik Maldini, a svéd Liedholm és az uruguayi Schiaffino volt, szintén mind a korszak legnagyobb sztárjai közül.  

1968-ban e napon közölte le a Népsport a közelgő Európa-bajnoki döntő négy csapatának keretét. Angliából olyan hírek érkeztek, hogy a világbajnok háromoroszlános együttestől a szigetország közvéleménye egyértelműen aranyérmet várt, mivel meg voltak győződve arról, hogy az ő labdarúgásuk a legjobb a világon. Ezt a nézetüket persze nem az egykor volt régi dicsőségükre, tanítómesteri szerepükre alapozták, hanem – a svédek elleni főpróba sikerén (3:1) túl – arra, hogy a négy közé jutásért felülmúlták a roppant erős spanyolokat, ők voltak a világbajnokok (és az időközben lovaggá ütött Sir Alf Ramsey keretében ezúttal is ott volt Bobby és Jack Charlton, Moore, Hurst, Peters, Wilson, Stiles, Ball, Banks kapus, stb.), míg a Manchester United éppen a Benfica elleni BEK-döntőre készült (és majd meg is nyerte azt hosszabbítás után 4:1-re). Ettől függetlenül az angolok az elődöntőben 1:0-ra kikaptak Jugoszláviától, majd a harmadik helyért a szovjeteket legyőzték 2:0-ra. Az Eb-aranyat pedig Olaszország szerezte meg újrajátszást követően (1:1 után 2:0-val) a jugók ellen.

1978-ban e napon az erfurti nemzetközi viadalon megszületett az esztendő első női atlétikai világcsúcsa: a hazaiak 21 éves versenyzője, Marita Koch 200 méteren – megengedett erősségű hátszélben – 22.06 mp-re javította a lengyelek korszakos futója, Irena Szewinska 1974-ben elért 22.21-es rekordját. Ez az eredmény egyike fejezete volt a – mint utóbb kiderült – központilag, tudományos szervezettséggel doppingolt NDK-beli sportolónők térhódításának. Koch pályája során összesen 30 világcsúcsot ért el (16-ot szabadtéren, 14-et fedett pályán), és 200-on először ő törte át a 22 másodperces határt – 1979-es 21.71-e kilenc éven át számított a legjobbnak. Az Európa-rekordot még mindig ő tartja, míg 400-on manapság már gyakorlatilag megközelíthetetlen a 47.60-as ideje. Ez utóbbi távon háromszor lett kontinensbajnok, Moszkvába pedig olimpiai aranyérmes (Los Angelesben is ő lett volna a fő favorit, ha hazája részt vesz a játékokon), míg az 1983-as (első) vb-n 200-on és a két váltóval állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

1998-ban e napon a Real Madrid vezetősége menesztette Jupp Heynckest, a futballcsapat német edzőjét. A hírt maga Lorenzo Sanz elnök jelentette be, akit a jelek szerint nem „hatott meg", hogy a „királyi gárda" 32 év böjt után éppen egy héttel korábban nyert ismét BEK-et (pontosabban BL-t). Az elöljáró elmondta: döntését már a finálé előtt meghozta. A pályája csúcsát a Bajnokok Ligája-sikerrel elérő Heynckesnek a leggyakrabban azt vetették szemére a blancóknál, hogy nincs tekintélye a játékosok előtt, akik (részben ezért) nem mindig tartották be az utasításait. A Real egyébként három esztendőn belül már a negyedik szakvezetőjét fogyasztotta el: a kirúgott mesterek között szerepelt például az angol válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Fabio Capello is. A szerződése lejárta előtt egy évvel elbocsátott Heynckes mintegy 1.3 millió dolláros végkielégítésre tarthatott igényt, míg az utóda napjaink egyik trénerfejedelme, a holland Guus Hiddink lett, ám neki is csak egy idény jutott, mivel egyedül az Interkontinentális-kupát hódította el a madridiakkal.

2008-ban e napon az MKB-Euroleasing Sopron nyerte meg a női kosárlabda-bajnokságot, miután az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntő negyedik mérkőzésén 83–70-re felülmúlta hazai pályán a Rátgéber László vezette MiZo Pécs 2010 csapatát. A zöld-sárgáktól Németh Bernadett (16), Eördögh Edit (14) és a bolgár Albina Branzova (13) dobra a legtöbb pontot, de az ukrán Olekszandra Gorbunova (11) és Honti Kata (9) is kiválóan játszott (a baranyaiak legjobbja a horvát Emilija Podrug volt 15 ponttal). Székely Norbert edző ezzel két év alatt a negyedik trófeáját szerezte a – bajnokságban összesítésben ötödször aranyérmes –Sopronnal: irányításával az élvonalban és a kupában is mindkétszer az ő csapata kerekedett felül itthoni nagy ellenlábasán.