Sivatagi show: F1-es sebességrekord

A „száguldó cirkuszból" azóta kiszálló gyár F1-es szabályoknak megfelelő autóját a dél-afrikai Alan van der Merwe irányította, és ahhoz, hogy a rekord hivatalos legyen, kétszer egy mérföldet kellett megtennie, a másodikat méghozzá ellenkező irányba – ezek sebességének átlaga lett az eredmény.

A Formula–1 akkori naptárában szereplő pályákon Juan Pablo Montoyáé volt a nem hivatalos sebességi csúcs, a kolumbiai egy évvel korábban Monzában 372.222 kilométer per órával száguldott a McLaren-Mercedesében. A BAR vezetői is 2005-ben döntöttek úgy, hogy elmennek a szárazföldi sebességi rekordoknak egykor rendszeresen otthont adó Bonneville-be, Utah államba, és hivatalosan is átlépik a 400-as küszöböt. Az alakulat mérnökeinek a kísérletet megelőző véleménye szerint ugyanis az F1-es autó „képességeinek" határa a 425 kilométer per órát is elérheti.

Az ősszel a rossz idő miatt elmaradt a „nagy nap", a kaliforniai Mojave-légitámaszponton azonban tudott a csapat gyakorolni. Van der Merwe akkor háromszor átlépte a 400-at, sőt egyszer 413-re is fel tudott gyorsulni. Ám az igazi kísérletre 2006 júliusáig várni kellett: az időközben „BAR-mentesített" gyári istálló három napon át próbálkozhatott a hivatalos helyszínen, ahol annak idején (a topsebességet illetően: 1970-ig) egy sor rekordot felállítottak különböző normál és rakétajárgányaikkal a száguldás megszállottjai.

Érdekes viszont, hogy a Honda nem a nevadai Black Rock-sivatagot célozta meg, ahol 1997 októberében a brit Andy Green a sugárhajtású ThrustSSC-vel (SuperSonic Car) felállította az 1227.99 kilométer per órás (1.016 mach) abszolút szárazföldi sebességi csúcsot, amikor járműve – nevéhez méltóan – átlépte a hangsebességet.

Az egykori sós tavak kiszáradásakor keletkezett, 415 négyzetkilométeres síkság előnye a hatalmas mérete, továbbá hogy a felület kőkemény és tükörsima (ez mindkét említett helyszínre vonatkozik). Az első napon Van der Merwe felállította az első hivatalos rekordot, amely 354.975 kilométer per óra lett, majd a másodikon már 393.613 volt a két menet átlaga. Ekkor az egyik irányban már átlépte a 400-at.

A harmadik, utolsó napon, július 21-én szintén átjutott a 400-on, míg a másik irányban 399 volt a legnagyobb tempó. Ám a kétszer egy mérföld átlagsebességének a középértéke lett a hivatalos rekord, amely 2.64 kilométer per órával elmaradt a 400-tól. (A Nemzetközi Automobil-szövetség, az FIA később, novemberben ratifikálta az egyirányú sebességcsúcsot, a 400 km/órát is – ezzel szemben az előző évi 413-as értéket csak mint nem hivatalos időt jegyzik a krónikák.)

„A jelenlegi körülmények közepette mindent kihoztunk a kocsiból – mondta Van der Merwe. – Nagyon jó idő kellene ahhoz, hogy sikerüljön elérni a négyszázat. Nem megyünk haza elégedetlenül."

Az autó teljesen megfelelt az F1 előírásainak, bár a kiegészítő aerodinamikai elemek persze lekerültek róla, és a hátsó légterelő helyett is csak egy vékony függőleges lemez volt a négykerekűn. Arról nem esett szó, mikor tér vissza a csapat a sóssíkságba – és most már nem is igen fog, mert azóta a Honda is eltűnt az F1-es térképről, és mások sem futottak neki az eddigi legjobb eredmény túlszárnyalásának. Pedig a jelenlegi rekordnál még az utcai használatra készített Bugatti Veyron (16.4 Super Sport jelzésű típusa) is többet tud – lásd az idén júliusban a németországi Ehra-Lessien betonringjén Pierre-Henri Raphanel által elért, Guiness-rekordként is bejegyzett 431 km/órás teljesítményt. Igaz, a francia pilóta mögött 1200 lóerő dorombolt...

1956-ban e napon a labdarúgó Közép-európai Kupa döntőjének első mérkőzésén a Vasas értékes 3:3-as döntetlent harcolt ki a Práter Stadionban a Rapid Wien ellen. Baróti Lajos együttese a félidőben még kétgólos hátrányban volt (1:3), de végül egyenlített, sőt a játék képe alapján a győzelmet is kiharcolhatta volna. A piros-kékek góljait Szilágyi I, Bundzsák és Csordás szerezte, míg érdekesség, hogy a bécsieknél az 1980 óta az általa tervezett stadionnak nevet adó Gerhard Hanappi mellett két magyar származású támadó (Josef Bertalan és Bruno Mehsarosch) is szerepelt a csatársorban. Mivel a Népstadionban rendezett visszavágóra az idegesség és a fáradtság rányomta a bélyegét, 1:1-es döntetlen született 98 ezer néző előtt (a mienk találatát megint Szilágyi Gyula rúgta), így harmadik mérkőzésre került sor az akkor még nagyon rangos nemzetközi kupáért: ezt pedig egy héttel később – ismét százezres közönség előtt a magyar fővárosban – a Vasas 9:2-re nyerte meg, és ezzel a történelmi méretű diadallal először hódította el a KK-t, amelynek később a specialistája lett (összesen hatszor végzett az élen, és ezzel messze csúcstartó). 

1966-ban e napon érkezett hírek szerint Vicente Feola szövetségi kapitány és több brazil vezető a lemondását helyezte kilátásba a tisztségéről a Portugáliától elszenvedett 3:1-es vereség után, amely miatt a címvédő válogatott még a csoportjából sem jutott tovább az angliai futball-vb-n. A szakvezető két nappal később egyébként közölte: még néhány hétig nem utaznak haza, hanem Európában maradva próbálják kivárni, amíg otthon lecsillapodnak a kedélyek. „A családom biztonságban van, és ez a fontos" – mondta a selecaót 1958-ban még világbajnoki aranyéremre vezető Feola. Nem csoda az ijedelem: Rióban az elkeseredett szurkolók felgyújtották a kapitány viaszból készült mását... A brazil nagyvárosban amúgy állítólag nem lehetett taxit kapni, mert a sofőrök túlnyomó többsége portugál volt, ők pedig nem merészkedtek ki az utcára ezekben a napokban... 

1976-ban e napon a Leopold Sedar-Senghor köztársasági elnök vezetésével megtartott szenegáli minisztertanács úgy döntött, hogy országuk nem csatlakozik az afrikai államok bojkottjához, hanem versenyzőik Montrealban maradnak és elindulnak a különböző sportágak ötkarikás versenyein. Ide tartozott az a hír is, hogy Mohammed Mzali, a NOB frissen megválasztott alelnöke – aki egyébként a tunéziai kormány minisztere is volt – úgy nyilatkozott: a tunéziai sportolók sem távoznak az olimpiáról. A politikus kijelentette, hogy az afrikai országok többségének távolmaradását kiváltó eset (azaz hogy Új-Zéland nemzeti rögbicsapata a faji megkülönböztetést alkalmazó Dél-Afrikában túrázott, majd az óceániai ország a tiltakozások ellenére részt vehetett a montreali játékokon) nem egyedülálló, hiszen a dél-afrikai krikettjátékosok is vendégszerepeltek Kanadában és abból nem lett ügy... Más kérdés, hogy Tunézia végül a sportdiplomata közlése ellenére is a bojkott mellett döntött.

1986-ban e napra maradt a Margitszigeten a Magyarország–Svájc Davis-kupa-találkozó befejező két egyes mérkőzése. Mivel szombaton párosban élversenyzőnk, Taróczy Balázs „igazi" partnere, Heinz Günthardt – akivel előző évben megnyerték a wimbledoni bajnokságot – ezúttal a háló túloldalán állt, és sajnos Jakob Hlasekkel együtt nyerni tudott a Taróczy, Kiss Sándor duó ellen, a mieinknek szinte csoda kellett volna a fordításhoz. Először is nevesebbik játékosunk folytatta az előző este sötétedés miatt félbeszakadt meccsét 1:2-es szettaránynál, a negyedik játszmában 7:6-os vezetésénél. Nem tudott azonnal egyenlíteni, pedig 30:0-s előnyről indult – igaz, fogadóként. Végül azonban csak meglett a negyedik felvonás (10:8-ra), majd felőrölte riválisa ellenállását, és 6:4-re övé lett a szett, s így a mérkőzés is. Csakhogy hátravolt még Hlasek küzdelme Csépai Ferenccel, és hiába játszott a nyitónaphoz képest sokkal jobban a magyar fiú, a világklasszis helvét simán, három játszmában felülkerekedett. Összesítésben tehát Svájc 3:2-re megnyerte az európai B-zóna elődöntőjében rendezett összecsapást.

1996-ban e napon Guiness-rekordot állított fel a rostocki rendőregyesület öt sportolója: a versenyzők 39 óra alatt úszták át a 12-16 Celsius-fokos Balti-tengert a németországi Warnemünde és a svédországi Trelleborg között. Ezt a próbát persze nem lehetett volna külön-külön, egyenként teljesíteni – az öt férfiú óránként váltotta egymást a 152.8 kilométeres távon.