Schumi nem térhetett vissza a Ferrarihoz

Michael Schumacher az utolsó pillanatban lemondta a Ferrari két évvel korábbi gépének kétnapos tesztelését Mugellóban, és 2009. augusztus 10-én az is biztossá vált, hogy nem tér vissza a Formula–1-be a következő hét végi valenciai versenyen. A hétszeres világbajnok a február 11-i motorbalesete során elszenvedett nyaki csontsérülései miatt nem tudta vállalni Felipe Massa helyettesítését, amelyre már majdnem két hete készült.

(A brazil fejének a Hungaroring hármas kanyarja utáni emelkedőn repült neki a tréningen egy Rubens Barrichello autójáról leszakadó 800 grammos rugó, koponyatörést okozva ezzel a dél-amerikai pilótának, aki a kiváló magyarországi ellátást követően ekkor már hazájában folytatta a rehabilitációt.)

„Hétfő este sajnos közölnöm kellett Luca di Montezemolo Ferrari-elnökkel, hogy nem tudok Felipe helyébe lépni – írta Schumi az internetes oldalán. – Tényleg mindent megtettem, amit lehetett, de a mugellói teszten erős fájdalmat éreztem a nyakamban, amelyet nem lehetett csillapítani, pedig masszázzsal és gyógyszerekkel is próbálkoztunk. Sajnálom a Ferrari munkatársait és azokat a rajongókat, akik hittek a visszatérésemben, de csak ismételni tudom: mindent megpróbáltam. Nem tehetek mást, minden jót kívánok a csapatnak."

A Scuderia azonnal reagált a német visszalépésére, és egyik tartalékpilótáját, az olasz Luca Badoert (a másik a spanyol Marc Gené volt) kérte fel a Magyar Nagydíj időmérőjén koponyasérülést szenvedő Massa pótlására.

„Szomorú vagyok, hogy Michael egészségi okok miatt nem versenyezhet újra – mondta kedden Montezemolo. – Az elmúlt napokban örömmel tapasztaltam az erőfeszítéseit és rendkívüli elszántságát, amely nemcsak a csapatot, hanem a szurkolókat is magával ragadta. Visszatérése kétségtelenül jót tett volna a Formula–1-nek, és biztos vagyok benne, hogy ismét a győzelem esélyével szállt volna harcba. A Ferrari és a rajongók nevében köszönöm az elhivatottságát, amelyet a mostani körülmények között is megmutatott."

Pedig a projekt nagy várakozásokkal övezve indult: a mezőnyben olyanok is voltak, akik még nem mérték össze tudásukat az F1-es legendáéval, köztük nem is akárkik. „Nagy izgalommal várom, hogy Michael ellen versenyezzek, ő a sportág egyik legnagyobb alakja. Kitüntetés lesz egy pályán száguldani vele" – mondta például Lewis Hamilton, aki 2007-ben, épp a hétszeres világbajnok visszavonulását követően mutatkozott be, majd nyerte meg maga is a vb-sorozatot a következő esztendőben.

Juan Pablo Montoya annál inkább ismerhette Schumit, hiszen 2001-től 2006 derekáig vele is megküzdött futamról futamra. A kolumbiai ekkor már a NASCAR nagymenői közé tartozott, viszont figyelte régi „sportágának" fejleményeit is. Mivel a McLarennél együtt szerepelt Kimi Räikkönennel, aki most Schumacher csapattársa lehetett volna, kettejükről is véleményt formált: „Hogy melyikük lesz a jobb? Meglepne, ha Michael jönne ki győztesen a házon belüli párharcból, de biztos vagyok benne, hogy a csapat úgy fogja alakítani az autót, hogy feküdjön a stílusának és ne valljon szégyent vele."  

Ezek a nyilatkozatok akkor tájt jelentek meg, amikor még bőven kilátásban volt a nagy visszatérés. A német július 31-én Mugellóban tesztelt egy 2007-es gépet – azért olyan régit, mert a szabályok rögzítették: az aktuális, illetve az egy évvel korábbi konstrukcióval nem szabad gyakorolni. A Ferrari ugyan előzőleg tett egy kísérletet arra, hogy Schumi beülhessen egy 2009-es F60-asba, de ehhez az összes istálló és az FIA beleegyezése is kellett volna – miután azonban a Williams, a Toro Rosso és a Red Bull nemet mondott, maradt az F2007-es, a történelmi autók számára gyártott GP2-es slick gumikkal.

Csakhogy közben az első vizsgálatok alapján már nem lehetett kizárni, hogy Schuminak (továbbra is) csigolyarepedése van a nyakában, ezért úgy döntött, hogy még két teljes napot tölt az említett „oldtimer" volánjánál. Személyi orvosa pedig közölte: akkor is a versenyző fogja eldönteni, visszatér-e vagy sem, ha a doktorok esetleg másképp látják a helyzetet.

Rossz előjelnek számított, hogy a vége felé Willi Weber is elkezdett aggódni: a pilóta menedzsere leállította a visszatérés alkalmából tervezett ajándéktárgyak gyártását, azzal, hogy csak akkor ad engedélyt a folytatásra, ha száz százalékig biztos lesz a versenyző részvétele az augusztus 23-i Európai Nagydíjon. Holott néhány nappal korábban még puszta spekulációnak nevezte a nyaksérülés súlyosságát firtató kérdéseket, és biztosra vette, hogy Schumi rajtolni fog Valenciában...

Weber, aki védence mindenkori bevételének húsz százalékát megkapja, azért állította le hirtelen a sapkák, pólók és egyebek készítését, mert nem akart abba a csapdába esni, mint 1997-ben. Tizenkét évvel korábban ugyanis előre legyártatott több ezer ajándéktárgyat „Schumacher az 1997-es világbajnok" felirattal, de természetesen egyet sem lehetett ezekből értékesíteni. Az üzletember egymillió eurónak megfelelő összeget bukott, miután a német és Jacques Villeneuve összeütközött Jerezben, és a kanadai lett a végső győztes...

Visszatérve történetünk fő fonalához: a keddi bejelentés után Schumacher szerdán Genfben nemzetközi sajtótájékoztató keretében számolt be a részletekről.

– Hogy érzi magát a döntés után?

– Természetesen csalódott vagyok. Nem igazán számítottam rá, hogy hirtelen versenyzésre kész állapotban kell lennem, ám a Massával történtek után magától értetődött, hogy felajánlom szolgálataimat az istállónak. Komolyan készültünk, minden tőlünk telhetőt megtettünk, de rögtön az elején megmondtuk, hogy csak akkor vállalom a feladatot, ha tényleg készen állok rá. Szomorú, hogy a végén nem voltam rá képes.

– Miért nem végeztette el a döntő vizsgálatokat korábban?
– Csak egyetlen módja van annak, hogy kiderüljön, bírod-e a Formula–1-es autóban rád ható erőket. Létezik temérdek szimuláció, edzőgép, meg más ilyesmik, ám egyik sem tudja reprodukálni azokat a körülményeket, amelyek a testet az autóban érik. Ki kellett tűznünk egy tesztnapot, hogy kiderüljön, bírom-e. Az orvosom azt mondta, részt vehetek rajta, aztán kis idő múltán újra terhelhetem a nyakamat, hogy megnézzük, mennyit javul a helyzet. Mindent a tervek szerint csináltunk, de nem jött össze.

– Fel lehetett volna készülni ennél jobban?
– Senki sem tudhatta, hogy Felipe súlyos balesete bekövetkezik, úgyhogy ebből a szempontból egyáltalán nem készültem. Az edzésprogramnak, amelyet elvégeztünk, nem hiszem, hogy lett volna alternatívája.

– Máris mennek a találgatások, hogy szeptemberben vagy jövőre így is visszatér.
– A mi szakmánkban a találgatás teljesen természetes. Sok embernek van véleménye... Most nagyon csalódott vagyok, mert nem csinálhatom, amit szeretnék, ez minden, ami a fejemben jár, amit meg kell emésztenem valahogy.

– Luca Badoerről mi a véleménye?
– Luca nagyon jó barátom. Az évek során az volt a fő feladata, hogy készen álljon a tesztelésre és a váratlan helyzetekre, ezért folyamatosan keményen dolgozott. Szóval nem olyasvalakiről beszélünk, aki csak ücsörgött egyhelyben anélkül, hogy bármit is tett volna a csapatért. A tudásából és a csapatismeretéből következtetve ő a legmegfelelőbb választás. Igen, régóta nem versenyzett, de egy vérbeli pilóta nem veszíti el a versenyszellemét. Sok sikert kívánok neki a nehéz feladathoz.

A Valenciában 38 évével és hét hónapjával az F1-es mezőny korelnökévé váló Badoer Barrichellóhoz hasonlóan 16 évvel korábban, az 1993-as Dél-afrikai Nagydíjon mutatkozott be a Formula–1-ben. Az egyéni világbajnoki címre 1953 óta váró olaszok számára a kilencvenes évek elején ő volt az egyik nagy ígéret. 1990 végén ugyanis az itáliai F3-as széria záró viadalán ismeretlenül legyőzte a favorit Alessandro Zanardit, majd az 1992-es F3000-es nemzetközi sorozatot többek közt Barrichellót megelőzve nyerte meg.

F1-es pályafutását a Lola-Ferrarival kezdte, és már a negyedik alkalommal majdnem pontot szerzett: Imolában a huszadik helyről indulva lett hetedik. Ám hiába a biztató kezdet, a 2009-es Európai GP-t megelőző pályafutása során nem jutott előrébb – 56 versenyhétvégéjéből hatszor nem tudta kvalifikálni magát a futamra, kétszer pedig ott állt ugyan a rajtrácson, ám nem tudott elstartolni. A Lola (1993), Minardi (1995), Forti (1996) és újra Minardi (1999) színeiben 48 hivatalos nagydíjrajtot számlált, de egyszer sem szerzett pontot, amivel negatív csúcstartónak számít.

Badoer 1998 óta volt a Ferrari tesztpilótája – még soha senki nem töltötte be ezt a pozíciót ilyen hosszú időn át. Ám az esélyek latolgatásánál figyelembe kellett venni, hogy ő egyszer sem vezethette még az F60-ast, mivel a teszttilalom miatt a Ferrari az „alappilótáira" bízta a kocsi téli felkészítését. Ráadásul majdnem tíz éve nem versenyzett már, legfeljebb gokarttal...

„Barátként és szurkolóként egyaránt nagyon sajnálom, hogy Schumi nem ülhet be az autóba, tudom, mennyire készült a visszatérésre. Ezzel együtt nagyon boldog vagyok, mert gyerekkorom óta a Ferrarinál akartam versenyezni, és most megkaptam az esélyt, hogy valóra váltsam az álmomat" – nyilatkozta izgatottan Luca Badoer.

A korábbi F1-es pilóta és kétszeres CART-bajnok Zanardi szerint ugyanakkor Badoer bevetése hiba, helyette inkább egy GP2-es tehetséget kellett volna kipróbálni. Csakhogy több más csapattal ellentétben a Ferrari nem tartott fenn szoros kapcsolatot egyetlen GP2-es teammel sem, így Schumacher visszalépése után nem nagyon maradt választási lehetősége.

Hamar kiderült aztán, hogy azoknak volt igazuk, akik ebben a szorult helyzetben inkább egy feltörekvő ifjú titánnak adtak volna esélyt. Valenciában – ahol előzőleg sohasem volt alkalma körözni – a veterán olasz az első szabadedzésen három másodperccel maradt el a leggyorsabbtól, illetve két és féllel saját csapattársától, ezen kívül összesen négyszer büntették meg boxutcai sebességtúllépésért Végül az utolsó rajzkockába kvalifikálta magát, másfél másodperccel rosszabb idővel a 19. Jaime Alguersuarinál.

Bár büszkeséggel tölthette el, hogy 15 esztendő után ő lett az első itáliai (verseny)pilótája a Scuderiának, valamint több riválisa is kiállt mellette (mondván, nem volt módja korábban megszokni az adott technikai feltételeket, és különösen a gumikra vonatkozó új szabályokat), a GP-n végül utolsó előtti, azaz 17. lett. Mégis kapott egy újabb sanszot, ám Spában megint csak a rajtrács legvégére sorakozhatott fel és most a futamon is sereghajtó lett a célba érkezők közül. Egy Ferrarival... Legközelebb már a Force Indiától S.O.S.-jelleggel átcsábított Giancarlo Fisichella ült a kettes számú vörös autóba.

És mindez azért (is), mert a hétszeres világbajnoknak még mindig fájt a nyaka. Nézzük, mit szólt a visszakozásához a nemzetközi sajtó.

„A közönséget az orránál fogva vezették. Schumachernek előbb kellett volna elvégeznie az egészségügyi tesztet, és csak utána beszélni a visszatérésről" – egy elmarasztaló vélemény a spanyol As-től. „Schumi – azért köszönjük! Bátor volt feladni, nemet mondani, ez bölcsességről és belátásról tanúskodik" – egy sokkal megértőbb reakció, természetesen a németnek oly sok mindenért hálás Olaszországból (La Gazzetta dello Sport). „Sokak bánatára elmarad az F1 legnagyobb visszatérése Niki Lauda óta" – íme, a kuriózumokra fogékony angol The Independent sóhaja.

Luca di Montezemolo azonban nem gondolta úgy, hogy végleg le kellene mondani az F1-es legenda újbóli versenyzéséről. Néhány órával a kényszerű bejelentés után már azt pedzegette, hogy jobb volna minden istállónak három pilótával szerepelni, mint hogy „nevesincs" csapatok gépei száguldjanak a mezőnyben.

„Michael Schumacherről beszélünk. Negyvenéves, de nem hasonlítható senki máshoz. Inkább egy öregedő bajnok versenyezzen, mint egy középszerű fiatal" – vetette fel az esetleges harmadik kocsit korábbi kedvencének szánó Ferrari-elnök az ötletét, amely minta kicsit szembemenne a jelenlegi tendenciával, vagyis hogy szélesebb alapokon, több team részvételén nyugodjon a száguldó cirkusz, és ne néhány gyári alakulat korlátlan költekezése és túlsúlya domináljon...

Nem pont ebben a formában, de azóta megvalósult a nagyfőnök álma: Michael Schumacher idén – egy Mercedesszel – ismét tagja a Formula–1-nek. Hogy ez jó-e, a szereplése pedig méltó-e a hírnevéhez és múltjához, mindenki ítélje meg maga...

1959-ben e napon kétfrontos csatát vívtak válogatottjaink a baráti Észak-Korea ellen. Női röplabdázóink a Sportcsarnokban mérkőztek meg a távol-keletiekkel, akiket 3:1-re (9, 12, –13, 17) sikerült legyőzni. A mieink közül Gódor és Juhászné teljesített a legjobban. Eközben a messzi Koreai NDK-ban férfi kosárlabdázóink, akik négy évvel korábban itthon Európa-bajnokságot nyertek, túrájuk első állomásán 79:52-re felülmúlták Észak-Phenjan válogatottját.

1969-ben e napon Stuttgartban nagy díszpompával, versenyzőtársai jelenlétében temették el Gerhard Mittert, aki a Formula–1-es Német Nagydíj edzésén szenvedett halálos balesetet kilenc nappal korábban. A pilóta koporsóját kedvenc Porsche gépkocsija vitte a sírhoz. A 34 éves versenyző nem volt „valódi" tagja a száguldó cirkusznak, hiszen összesen hét F1-es futamon vett részt (s ezek közül csak ötön rajtolt el), és abból hat a Nürburgringhez kapcsolódott. Hat esztendővel a tragédiája előtt, mindössze a második próbálkozására negyedik lett egy két évvel korábbi gyártmányú Porschéval, és az ezért kapott három pontja végül a vb-összesítés 12. helyéhez segítette. Ettől függetlenül a továbbiakban mindig csak hazája viadalára tért vissza a topkategóriába (előbb Lotusszal, aztán Brabhammel), miközben egyéb gyorsasági sorozatokban több szép győzelmet is aratott, mindig Porsche volánjánál. Utolsó szereplésekor egy Formula–2-es BMW-vel versenyzett – a régi Nürburgring a maga 25 kilométeres hosszával lehetővé tette ugyanis, hogy a gyengébb autók is együtt küzdhessenek a több lóerős csúcsgépekkel. Mitter balesetének oka valószínűleg a kormány vagy a felfüggesztés meghibásodása volt.

1979-ben e napon „kölcsönvették" a Francia kupát a Nantes labdarúgócsapatának klubhelyiségéből. Egy ismeretlen telefonáló szerint a longwyi vasmunkások tiltakoztak ezen a sajátos módon amiatt, hogy az észak-lotaringiai üzemek felújítása után sokan állás nélkül maradtak. A 3200 grammos ezüsttrófeát egyébként terveik szerint vissza szándékoztak adni a kupagyőztes klubnak, mégpedig akkor, amikor a (leendő bajnok) Nantes az elzászi Strasbourg együttesével (a Ligue 1 aktuális címvédőjével) játszott jótékonysági mérkőzést (a munkások szolidaritási alapjának javára) a longwyi stadionban.

1989-ben e napon Moszkvában gálával köszöntötték 60. születésnapján Lev Ivanovics Jasint, az 1963-ban Aranylabdát nyerő szovjet-orosz kapuslegendát. A Dinamo Stadionban stílszerűen mintegy hatvanezren foglaltak helyet, a tévéképernyők előtt pedig milliók, hogy megtekintsék, amint a Világválogatott két mérkőzést is vív az egykori klasszis tiszteletére. A gorbacsovi peresztrojka lázában élő, átalakulóban lévő szocialista nagyhatalom fővárosába Jasin olyan egykori ellenfelei, barátai, valamint fiatalabb csillagok érkeztek, mint Beckenbauer, Bobby Charlton, Eusébio, Lubanski, Tomaszewski, Rep, Carlos Alberto, Rummenigge, Briegel vagy a Van de Kerkhof testvérek. Először az idősebbek játszottak, és a kétszer harmincperces „csatában" a Dinamo-öregfiúk hiába szereztek kétgólos vezetést (Csivadze és Gazzajev révén), az érezhetően korosabb vendégek Charlton büntetőjével és Eusébio találatával 2–2-re egyenlítettek. Ezután a dinamósok ifjabb évjárataiból összeállított együttes 2–0-ra megverte a Rummenigge, Briegel és Blohin fémjelezte Világválogatottat.  Maga az ünnepelt Jasin sajnos már fél évvel később, 1990 márciusában elhunyt.

1999-ben e napon érkezett a hír: Szergej Bubka, a rúdugrás ukrán világcsúcstartója bejelentette, hogy nem vesz részt a sevillai világbajnokságon. A Monte-Carlóban élő világsztár, aki az addigi összes – 1983-tól kezdve szám szerint hat – vb-t megnyerte (ami egyedülálló az atlétika történetében), lábfejsérülése miatt mondta le a szereplést a spanyol városban. A pályafutása során 35 világcsúcsot felállító 35 éves klasszis ugyanis még mindig nem épült fel egészen az előző évi Achilles-ín-műtéte után, és az őt megoperáló finn orvosok azt javasolták neki, hogy ne induljon el Andalúziában. A minden idők legjobbját (614 cm) 1994-ben Sestriere-ben elérő Bubka a '99-es vb-t megelőző esztendőben több versenyen is várakozás alatt szerepelt, és a sérülése is csak lassan gyógyult.